KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktornak sikerült elérnie, hogy a béke kerüljön a középpontba – Exkluzív interjú Rogel Köppellel! (videó)

A svájci lap, a Die Weltwoche tulajdonos-főszerkesztőjével készített interjút a Mandiner, a két médium együttműködésének keretében.

Rogel Köppel a Die Weltwoche svájci hetilap főszerkesztője, korábban pedig a német a Die Welt főszerkesztője volt három éven keresztül. Köppel, aki a svájci Néppárt parlamenti képviselőjeként is tevékenykedett, most elkísérte Orbán Viktort a békemissziójára először Kijevbe, majd Moszkvába.

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője többek között az utazás kulisszatitkairól, Orbán Viktor motivációiról, a háború brüsszeli megítéléséről, valamint német nyilvánosságról is kérdezte Köppelt. Íme az öt legerősebb állítás a beszélgetésből:

Orbán Viktor szerepéről

„A legnagyobb tisztelettel vagyok Orbán Viktor iránt, mert sikerült neki egy közepes méretű ország miniszterelnökeként a saját súlycsoportja felett játszani. Ezt a politikai sikerének köszönheti, annak, hogy egy karizmatikus politikus, aki tartja magát az alapelveihez – akkor is, ha kritizálják. Mindig a jókat kritizálják az életben, a rosszakat nem, azok hamar eltűnnek.

Ez is mutatja, hogy nagy tisztelet övezi a magyar kormányfőt, az ellenfelei még félnek is tőle.”

Az Európai Unió békemisszióra adott reakciójáról

„Az Európai Uniót felkészületlenül érte az akció. Felbolydult méhkasként viselkednek a vezetői. Mert mit keres Orbán Zelenszkijnél és Putyinnál? A nárcisztikus sértettség is közrejátszik a viselkedésükben, hiszen bármelyik uniós politikus szívesen elhaladt volna a kamerák előtt a vörös szőnyegen.

Ebben a háborúban az Európai Unió sajnálatos módon láthatatlan tényező: utasításokat fogad el Washingtonból és Kijevből.”

A média reakciójáról

„Ami a hazámat illeti, nem várható el, hogy a konkurencia és más médiaorgánumok dicsérjék az embert, ha egyedülálló lehetőséget kap arra, hogy jelen legyen egy ilyen békemissziónál.

 Eleinte megpróbálták elhallgatni az utazást. A vasárnapi újságokban viszont megfordult a trend.

Néhány újságíró-kolléga gratulált, hogy nagyszerű, amit Orbán csinál – majd meglátjuk, hogy le merik-e ezt írni.

Az ilyen történelminek is mondható események ki fognak váltani valamit. A béke magja az, amit most elültettek. És elkerülhetetlenül hatást fog kifejteni.”

Ez is érdekelheti:  Kennedy unokája is reagált a Donald Trump elleni merényletre

A német politikai helyzetről

„A német politikusok örülnének, ha a német nép nélkül kormányozhatnának. Igazából azt is teszik. A választásokkor mindent megígérnek, aztán sutba dobják azokat. Egyáltalán nem veszik komolyan a népet Németországban.”

Magyarország orosz-barátságáról

„Fontos, hogy ez a kezdeményezés egy olyan országból induljon ki, amely Németország és Oroszország között fekszik. Egy közepes vagy kisebb országból, amelyik annyit szenvedett az oroszoktól, mint Önök. Pimaszságnak tartom, hogy a magyarok és Orbán szemére vetik, hogy Putyin-barát.

Ha magyar lennék, dührohamot kapnék ettől.”

 

A Mandiner által készített teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Mandiner

Kiemelt képen: Rogel Köppel a Die Weltwoche svájci hetilap főszerkesztője / Fotó: Mandiner

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük