BREAKING: FEGYVERES MERÉNYLETKÍSÉRLET TRUMP ELLEN – A MERÉNYLŐT LELŐTTÉK (VIDEÓN A LÖVÉS PILLANATA)
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor: Pásztor István összebékítette a magyar és a szerb népet

– Mint pásztorát vesztett nyáj, úgy állunk most itt, lehajtott fejjel és nehéz szívvel, szerbek és magyarok, anyaországi és külhoni magyarok – Kárpát-medencei, anyaországi és vajdasági magyarok – ezzel kezdte búcsúztatóbeszédét Orbán Viktor a Pannon RTV közlése szerint. – Pásztor István katonaként élt, katonaként harcolt és katonaként is ment el. Most a bajtársunknak kijáró tisztelettel búcsúzunk tőle – folytatta beszédét a magyar miniszterelnök. Kiemelte, ő volt az első, aki nem csak remélte és hitte a nemzetek közötti megbékélést, hanem tett is érte. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke október 30-án, hétfőn, 67 éves korában hunyt el.

Pásztor István elnök úr nemcsak nagyszerű fegyvertárs volt, hanem igaz barát is. Időtlen idők óta ismertük egymást. Emlékszem, 2010 májusában ő volt az első hivatalos látogatóm a miniszterelnöki eskütételt követően, és ez nem volt véletlen. Nem is tudom, hogy ő támasztott-e meg bennünket, vagy mi támasztottuk meg őt éppen akkoriban, de jól emlékszem a közös felelősség nyomasztó súlyára. Pásztor István nemcsak sajátjaiért, a vajdasági magyarokért viselte ezt a felelősséget, hanem az egész magyar nemzetért. Felelősséget érezni az egész nemzetért olyan küldetés, amelyet ma már kevés nép fiai értenek. Nehéz gúnya ez, de viselni kell, mert a magyarokra ezt szabta a Jóisten. Különösen is nehéz gúnya ez, ha valaki a kisebbségi magyarság tagjaként vállalja. Jól ismerjük magunkat, összefogásra és közös cselekvésre bírni a sokszínű, sokarcú, önállóságára kényes magyarokból álló sokaságot igazi embert próbáló feladat

– fogalmazott beszédében a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) beszédet mond Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének búcsúztatóján a Bajai úti temetőben Szabadkán 2023. november 4-én. Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Hozzátette: – Bölcs ember volt, tudta, hogy aki bonyolultan beszél, az nem okos, hanem okoskodó. Tudta, hogy a bölcsesség az egyszerűségben áll, abban, hogy a legbonyolultabb politikai feladványt is képes vagy mások számára érthetővé tenni.

Kiemelte, lenyűgöző volt látni, hogy Pásztor István milyen meggyőző erővel tudott közös cselekvésre buzdítani egy töredezett, érdekek szabdalta a közösséget. Úgy fogalmazott: „megemeltük a kalapunkat”, hogy Pásztor István a tartományi parlament leghosszabb ideig hivatalban lévő elnökeként képes volt egyetértést teremteni szerbek és magyarok között.

Ez is érdekelheti:  Vitézy Dávid: a választási folyamat lezárult, a munka most kezdődik

A szabadkai Bajai úti temetőben tartott gyászszertartáson Orbán Viktor hangsúlyozta, Alekszandar Vucsics szerb államfővel közösen búcsúztak a vajdasági magyar politikustól. – Megtörten és zavartan állunk itt Vucsics elnök úrral, a szerb és a magyar népet képviselve, egy magyar férfi koporsója fölött, aki egybekovácsolt bennünket és összebékítette népeinket, amiért nem lehetünk elég hálásak neki – fogalmazott. – Érezzük a ránk hagyott politikai örökség súlyát; közép-európaiak vagyunk, ezért pontosan tudjuk, milyen könnyen lesz a barátból ellenség, és milyen ritka dolog ezen a vidéken, hogy a korábbi ellenségek barátokká váljanak – jelentette ki. Emlékeztetett: tíz-egynéhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a két ország, a két nép mindenben számíthasson egymásra, ma viszont már az lenne az elképzelhetetlen, hogy „ne osztozzunk egymás örömében és fájdalmában”. Pásztor István

volt az első, aki nemcsak remélte és nemcsak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat, amelyen a szerbek és a magyarok együtt haladhatnak, ahogy azt a két nép sorsközössége észszerűen indokolja

– mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor miniszterelnök (b2) lerója kegyeletét Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének ravatalánál a Bajai úti temetőben Szabadkán 2023. november 4-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán/MTI

– Búcsúzunk a harcostól, aki nemcsak azt tudta, hogyan kell élni, hanem azt is, hogyan kell emelt fővel meghalni – fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy Pásztor István élete végén zokszó nélkül tűrte a fájdalmat, a súlyos betegséget, sohasem terhelte munkatársait és barátait a saját gondjával, csak tette a dolgát, egészen addig a pillanatig, amíg megérkezett az „égi SAS-behívó”, és elment. Kiemelte: megszámlálni is nehéz, hány ügyben fogtak össze az elmúlt 13 évben, és biztosak lehettek abban, Pásztor István állja a szavát.

Az ő kézfogása erősebb kötőerő bármely írásos szerződésnél. Sosem ígért, hanem vállalt, és amit vállalt, azt mindig maradéktalanul be is tartotta. Belgrádban éppúgy tudták ezt, mint Budapesten, és tudták itt Szabadkán is

– méltatta Pásztor Istvánt.

Arra is kitért: azt gondolta, hogy lesz még 10-12 harcos, közös munkával eltöltött évük, és ha azon túljutnak, akkor már elmondhatják, hogy a munka dandárját elvégezték, „jöhetnek a fiatal farkasok”. – De az Úristen másképp döntött. És itt nincs se fellebbezés, se felmentés – tette hozzá. Hangsúlyozta: „Mi még maradunk, és keressük a választ”, mi lesz most, hogy „kihúzták a legerősebb tartógerendát a magyarok és szerbek együtt rakott épületéből”, mitévők legyenek most, amikor kidőlt „a magyar nemzetpolitika vajdasági tartóoszlopa”. A miniszterelnök a szabadkai Kosztolányi Dezső szavait idézte: – Hát igenis lenni, lenni. Elsősorban embernek és emberiesnek lenni. Jó európainak lenni és jó magyarnak lenni. Kétfelé vívó nyugatinak és keletinek, nagyra feszülő alkotó akaratnak, s alázatos munkásnak azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Ez a küldetésünk áldjon vagy verjen sors keze, ez a mi küldetésünk.

Ez is érdekelheti:  Gépkarabélyt, pisztolyokat, puskákat és több mint félezer lőszert találtak egy orvvadásznál

Hozzátette: ez volt és ez marad Pásztor István és a mi közös küldetésünk.

A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt, Isten veled, István, Isten velünk, barátaim!

– zárta beszédét Orbán Viktor.

https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/887874129376853?ref=embed_post

Magyar Nemzet

Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének búcsúztatóján a Bajai úti temetőben Szabadkán 2023. november 4-én. Orbán Viktor mögött felesége, Lévai Anikó, valamint Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök (j6), Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke (b2, takarásban), Kövér László. a Magyar Országgyűlés elnöke (j3) (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük