KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor: Európában fekete báránynak tartanak

A magyar kormány demokratikus és a nép akarata szerint cselekszik, Brüsszelből szovjet típusú vezetés utasít − jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Libero című olasz napilapnak adott interjúban pénteken.

A kormányfő kijelentette,

az Európai Unió számára „fekete bárányok vagyunk, de ez nekünk, magyaroknak nem jelent problémát. Mindig is a kóruson kívül álltunk, akkor is, amikor a vasfüggöny mögött voltunk a Szovjetunió idején, és elsőként harcoltunk a szabadságért”.

Orbán Viktor a volt olasz miniszterelnök, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke, Silvio Berlusconi szerdai temetése alkalmából nyilatkozott a napilapnak.

Egy barátság kezdete

Kijelentette, az interjúval barátját akarja megvédeni a Berlusconit halála után is támadó baloldaltól. Elmondta, 1993 ősze óta baráti kapcsolatot ápolt az akkor még vállalkozó Berlusconival, aki megkereste őt, mivel be akart lépni a politikába. Orbán Viktor felidézte, Silvio Berlusconi harminc évvel ezelőtt kapcsolatot teremtett a számára legérdekesebbnek tűnő politikai vezetőkkel, hogy ellesse tőlük a politikai mesterség fortélyait: „Kezdetben fenntartásaim voltak, de ínyenc csalit dobott nekem, meghívott az AC Milan edzőközpontjába Milanellóba, azt ígérve, hogy Van Bastennel és Capellóval fogok ebédelni.”

Orbán Viktor felidézte, Berlusconi azt mondta neki, azoktól a politikusoktól akar tanulni, akik a kóruson kívül gondolkodnak.

A kormányfő hozzátette, Silvio Berlusconi most is hozzá nagyon hasonlóan gondolkodott az ukrajnai háborúról, valamint Európáról is, amely különböző manőverekkel megbuktatta az egyetemesen Európa-pártiként ismert Berlusconi egykori kormányát, mert Berlusconi nem akart fejet hajtani a német és holland szabályoknak. Hozzátette, jelenleg bárkit, aki más nézetet képvisel az ukrajnai háborúról, mint Joe Biden amerikai elnök, azt putyinizmussal bélyegzik meg. Kifejtette, ő úgy értékeli a helyzetet, mint Ferenc pápa, „csak a mi szavunk Európában kisebbségben van”.

A béke reménye

Hangsúlyozta, hogy a kétszázezres ukrajnai magyar közösség tagjait katonai szolgálatra hívják be és életüket áldozzák, miközben Magyarország egymillió menekültet fogadott be.

Orbán Viktor úgy vélte, kevés a béke reménye, mivel a Nyugat, „sőt azt mondanám, hogy az Egyesült Államok le akarja győzni Oroszországot, és Ukrajnát eszköznek tekinti ehhez. Európában pedig senki nem nyitja ki a száját, bennünket kivéve, mert nem akarják maguk ellen kihívni Washingtont.” Hozzátette: „A csendes többség azonban úgy gondolja, ahogyan én, és meggyőződésem, hogy a hangulat meg fog változni néhány hónapon belül, látom az első erre mutató jeleket.”

Európa fekete báránynak tart, mivel a szabadságot és a békét képviselem

− jelentette ki. Azt mondta, Budapesten demokrácia van, és a kormány az emberek akaratát követi, miközben Brüsszelt szovjet típusú vezetés jellemzi. Orbán Viktor hozzátette, ha ez nem változik meg, Európa vesztes lesz. Nem lehet továbbra is úgy tennünk, mintha nem léteznének hatásosabb és versenyképesebb gazdasági modellek azokhoz a hatvanas-hetvenes évekbeliekhez képest, amelyekhez Európa a mai napig ragaszkodik − jelentette ki.

Brüsszel ellen mindenki veszít?

Azt mondta, Berlusconi megpróbálta megváltoztatni Európát, de kudarcot vallott Brüsszellel szemben, amely ellen mindenki veszít, kivéve Berlint és Hágát.

Én megpróbálom, és talán több szerencsém lesz. Mi kis ország vagyunk, államadósságunk nem ér a csillagokig, tehát más recepteket alkalmazhatunk azokhoz képest, amelyeket az EU a nagy tagállamokra kényszerít

− jelentette ki Orbán Viktor. Megjegyezte, azért támadják Magyarországot a jogállamiság terén, mivel Brüsszel nem osztja a magyar gazdaság szuverén jellegét.

Hozzátette, Európában marad, mivel hiszek az álomban, és meg akarom valósítani, kilépve a jelenlegi lidércálomból. Kifejtette, a jelenlegi Európai Parlament helyett nemzeti delegációknak kellene képviselniük a tagországokat, és a túl nagy hatalommal bíró Európai Bizottságnak az európai polgárok szavazatait képviselő Európai Tanács döntései szerint kellene működnie. − Egy év múlva más lesz az európai többség összetétele − utalt a 2024-es EP-választásokra.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: Szlovákia egyértelműen kiállt Magyarország, és a magyar miniszterelnök békemissziója mellett

Arra a kérdésre, hogy Európa rosszának tartják, Orbán Viktor elmagyarázta, ez azért van, mert mi, magyarok nem tudunk csendben maradni, megszoktuk, hogy kimondjuk, amit gondolunk, anélkül, hogy leharapnánk a nyelvünket, és ezzel kezdődnek a bajok.

A migrációval kapcsolatban hangoztatta, a magyar kormány azt akarja, hogy Európa egységesen nemet mondjon az illegális bevándorlásra, és minden tagállam szabadon határozzon saját migrációs politikájáról, Brüsszel útmutatásaitól függetlenül.

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Orbán Viktor: Európában fekete báránynak tartanak

  1. Fekete bárány?Valójában FEKETE LELKÜ báránybőrbe bujt emberformáju farkas!A mely piszkos háborut folytat minden tiszta életü magasrendü morális értékrend mentén élő idős Magyar ellen.
    O1T nagymester.Aki és ezer ezer ezer és ezer milliárdnyi közpénzeket elsiboló stróman hadserege szerint a bün erény-Az erény főbün!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük