KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Orbán Viktor: Brüsszel hátba lőtt minket, ez vérlázító!

Nem egyszerűen felháborító, hanem vérlázító az Európai Bíróság döntése, ami szerint Magyarországnak napi hatmillió forintot kell befizetnie Brüsszelnek, amiért nem hajlandó migránsokat befogadni – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök felvetette: hogy jön ahhoz bárki, hogy megmondja a magyaroknak, kit kell ide beengedni? Úgy fogalmazott: miközben Magyarország védi Európát, és több milliárd eurót elköltött már határvédelemre, Brüsszelből hátba lövik.

Szerbiába idén eddig csaknem hétezer illegális bevándorló érkezett. A legtöbben a bolgár vagy az észak-macedón határon szöktek be az országba. A migránsok most kevésbé próbálkoznak a magyar határon, amelyet szigorúan őriznek a hatóságok. Az uniós intézmények azonban nem értékelik a kormány erőfeszítéseit.

Az Európai Bíróság 2020-ban úgy ítélte meg, hogy a magyar menekültügyi rendszer több ponton sérti az uniós jogot, egy évvel később pedig már az Európai Bizottság fordult a bírósághoz, mert Magyarország nem tett eleget az ítéletnek.

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón közölte, hogy megszületett a bíróság újabb döntése, bár azt csak az EP-választás után négy nappal hirdetik ki. Eszerint Magyarországnak naponta hatmillió forintnak megfelelő összeget kell fizetnie a bizottságnak.

„A bizottság gyakorlata az, hogy Magyarországot, amely példamutató szerepet vitt mindvégig a külső határ védelmének ellátásában, a külső határ védelmének fontosságát mi hangsúlyoztuk már 2015-ben is, addig éppen bennünket ér ilyen támadás” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban arról beszélt:

úgy bírságolják meg Magyarországot, hogy közben védjük Európát, és több milliárd eurót költünk határvédelemre.

„Miután Magyarország nem hajlandó migránsokat befogadni, ezért naponta hatmillió forintot be kell fizetnünk Brüsszelbe. Ami önmagában is vérlázító, tehát nem egyszerűen felháborító, hanem vérlázító, hogy hogy jön ahhoz bárki, hogy megmondja a magyaroknak, hogy kit kell ide beengedni. Tehát nem tudok elképzelni olyan szereplőjét a világpolitikának, akinek joga lenne ahhoz, hogy azt mondja a magyaroknak, hogy kedves magyarok, nem ti mondjátok meg, hogy ki léphet be az országotok területére, hanem majd mi megmondjuk. Ez lehetetlen” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij továbbra is „győzelmi tervről” magyaráz, miközben Ukrajna a kilátástalanság felé táncol

A kormányfő szombaton egy videót is közzétett közösségi oldalán.

„Miközben mi védjük Európát, miközben mi kerítést építünk, sok százmillió euróért, ezek közben hátba lőnek bennünket. Tehát nemcsak a migránsokkal kell megküzdenünk, hanem Brüsszelből hátba lövik Magyarországot és nem adnak egyetlen fillért sem azért, amiért őket is védjük, viszont kiveszik a zsebünkből a napi hatmillió forintot, mert nem engedjük be a migránsokat Magyarországra. Az egész helyzet úgy képtelenség, ahogy van, erre egyetlen válaszunk lehet: el kell zavarnunk az európai vezetőket, akik ilyen döntéseket hoznak” – mondta Orbán Viktor.

Az Európai Parlament áprilisban szavazta meg a migrációs paktumot, ami a kormány álláspontja szerint továbbra is elősegíti az illegális migrációt.

A Századvég friss felméréséből pedig az derül ki, hogy az európai polgárok többsége is elutasítja a paktumot. Az eredmények szerint az unió lakosságának 60 százaléka ellenzi, hogy tagállami beleszólás nélkül telepítsenek be illegális migránsokat. Az intézkedés támogatóinak aránya mindössze 27 százalék.

Az országok közötti összehasonlításból pedig az derül ki, hogy a migrációs paktum elutasítóinak aránya Magyarországon a legmagasabb, a lakosság 85 százaléka nem szeretné, ha migránsokat telepítenének be az országba. Majdnem ilyen magas a paktum elutasítottsága Csehországban, Bulgáriában, Horvátországban és Szlovákiában is.

hirado.hu

Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a migrációról és a határvédelemről tartott panelbeszélgetésen az Európai Parlament brüsszeli épületében 2024. április 16-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük