Orbán Éva: Nyíltan támadt a hatalom – a provokációk és a megtorlások folytatódtak

Nyugati pályaudvar – 1956. december 6.

December 6-án a kormány maga mellett tudva a szovjeteket és a karhatalmat, provokatív, erőszakos támadásba lendült. A főváros több pontján, Baross tér, Kálvin tér, Nyugati, Móricz Zsigmond körtér környékén kommunista tüntetéseket szervezett. A Népköztársaság útján és a Nagykörúton „vörös zászlós” tüntetésre kerül sor szovjet és karhatalmi egységek biztosítása mellett. A kirendelt felvonulók Kádárt és az MSZMP-t éltették.

A gyárakból hazafelé tartó munkások összetűztek velük a Lenin körúton (Erzsébet körút) a Wesselényi és Dob utca közt, ahol a karhatalmisták és a szovjet páncélautó lövésekkel oszlatták szét a tiltakozókat.

A November 7. téren (Oktogon) tűzharc alakult ki.

A Nyugati pályaudvarnál karhatalmisták az ellentüntetők közé lőttek, illetve helyben kivégeztek általuk gyanúsnak vélt személyeket. Az eredmény hivatalos adatok szerint 6 halott 1 sebesült. A Baross téren a gyülekezőket a karhatalmisták a szovjet csapatokkal karöltve fegyverrel oszlatták szét.

„1956 telén 14 és fél évesen asztalosipari tanuló voltam. December 6-án – hogy milyen napra esett nem emlékszem – nem voltunk iskolában. Vonatra vártam, hogy Gödre menjek, mert ott laktunk.

     Várakozás közben hangos tömegre lettem figyelmes, mely a Nyugati pályaudvar Váci úti oldalán gyülekezett vörös zászlókkal. Kíváncsiságból közéjük vegyültem, és füleltem, hogy miről is van itt szó. Felszólalások hangzottak el. Több mondat is elhangzott, az újonnan megalakult Kádár-kormány mellett, valaki azt javasolta, menjen küldöttség Kádárhoz.

     Meggondolatlanul hangosan kicsúszott a számon: „Minek? Hogy őket letartóztassák, mint Maléteréket?!”

     Ugyanekkor a tér másik oldaláról egészen más beállítottságú, magyar érzelmű felvonulók érkeztek nemzetiszínű zászlókkal.

     Én szemlélőként a tömegben azt láttam, hogy viták, veszekedések zajlottak a kádárista karhatalmisták, katonatisztek, és a civilek között.

     Majd kisebb megszakításokkal sorozatlövések dördültek el.

     Azt láttam, hogy egy katonatiszt lövéseket ad le, majd a pályaudvari vágányok felől felszalad a taximegálló fölötti üvegtetőre. Odaérve hallottam, amint a tiszt vállán géppisztollyal fentről ócsárolta a nemzeti érzelmű tömeget, köpködött feléjük. Lentről kiabáltak neki: „Gyere le, beszéljük meg, ne legyél olyan nagy legény fent!”

     A tiszt a többihez hasonlóan hosszú sárga parolinos katonai kabátban, csizmában volt. Barna hajú, kb. 180 cm magas, közepes testalkatú volt, dobtáras pisztoly volt nála.

     Pár perc múlva 3 fiatalember ment fel ugyanerre a tetőre. Próbálták a tisztet lefegyverezni, de az rájuk fogta a fegyverét és azt mondta: „Ha még egy lépést tesztek, mindhármatokat lelövöm.”

     A három fiatalember egyike széttárta a kabátját és azt kiáltotta: „Ide lőj te szemét!”

Ami itt történt, az egész életemre meghatározó hovatartozást döntött el bennem, a kamaszban.

A fiatalemberek egyre jobban a Körút felöli részhez szorították a tisztet, majd sikerült elvenni a géppisztolyát, mivel a taxiállomás fölötti üvegtető beszakadt alatta, a lába beszorult, és így sikerült lehozniuk. A tömeg zúgolódott, de amikor leértek a tiszttel, egy pillanatra néma, döbbent csend lett.

     Amig a tetőn ez a jelenet zajlott, a Körúton két páncélkocsi jelent meg, benne pufajkás ruhában lévő karhatalmistákkal, hogy oroszok vagy ávósok voltak, nem tudom. A leállt katonai járművek fegyvereiket a védtelen tömegre irányították. Ahogy a három fiatalember leért a tiszttel, lőttek.

     Én ezt közvetlen az első sorból láttam. Innen, számolva a várható következményekkel, beljebb húzódtam. A tér közepén lehettem, amikor eldördült az első sortűz, majd a második. Sebesült emberek jajveszékelését hallottam, és sokad magammal a pályaudvar Vác irányában lévő raktárépületek rakodóterén futottunk. Jobb lábamon ekkor sebesültem meg az utánunk küldött lövésektől vagy repesztől. A nyoma ma is látható.

     Én sokadmagammal a MÁV-kórházba mentem kötözésre, mások a Szabolcs utcai kórházba.

     Hány halott volt? – nem tudom. A korabeli újságok 4-5 halottról írtak.

    A kórházban a sebesültek ellátását rögzítették, de a mostani érdeklődésemre azt a felvilágosítást kaptam, hogy a jegyzőkönyvek néhány éve beázás következtében a MÁV kórház alagsorában megsemmisültek.

     Négy bátyám fegyveresen vett részt a forradalomban, el kellett hagyniuk az országot. gyakorta volt nálunk házkutatás, így tőlünk minden hivatalos papírt elvittek.

2000-ben a Katonai Ügyészségen az itt történtek miatt feljelentést tettem.”

(Részlet a Zahorán Sándorral készült interjúból)**

 

December 4-én a Katonai Tanács ülésén már ezekre a 6-i provokációkra készültek. A hatalom támadásba lendült. Tudták, hogy az ezredparancsnokok – akik aláírták a tiszti nyilatkozatot -, és az általuk válogatott személyek, hajlandók a fegyvertelen tömegre lövetni. Tragikus tömeggyilkosságok elindítására utalt Marosán hírhedt mondata: „Mától kezdve lövünk!” December 6-12 közötti újabb sortüzeket már „tömeggyilkos szándékkal” lövették a fegyvertelen tüntetőkre. Cél a hatalom kizárólagos birtoklása, a munkástanácsok felszámolása volt.

Ezért ezeket a sortüzeket a fővároson kívül elsősorban olyan városokban vezényelték le, ahol számottevő munkásság volt, vagy erős volt a keresztény szellemiség (Tatabánya, Salgótarján, Miskolc, Eger).

Salgótarjánban például a december 8-i sortűz 131 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelt. A kétezernyi békés tüntetőt körbezárták, két oldalról támadt rájuk a Beér-csoport és a karacslapujtői karhatalmisták, Seljupin alezredes egysége pedig a kiásott közműárokból vette tűz alá a civileket.

     A kórház hivatalos jelentése szerint 135 sérültet vittek hozzájuk. Közülük 27 már halott volt, 9 sebesült műtét közben, 10 műtét után halt meg. A sérüléseket géppisztoly-lövedékek okozták. Mindössze 11 esetben elölről. Ez a statisztika nem tartalmazza a be sem vitt halottak számát, valamint a környező településeken eltemetteket.

 

 

* A vissza emlékezések Orbán Éva könyvében találhatóak.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt kép: Nyugati pályaudvar a forradalom idején (Fortepan 40229/NAGY GYULA)