Orbán Éva: Küzdelem más eszközökkel 1956-ban
A „Néma tüntetés”-t 1956.november 23-án 12-13 óráig hirdették meg
A megszállást követő legnagyobb egységes tiltakozás a forradalom és szabadságharc kitörésének hófordulójára tervezett „Néma tüntetés” volt. A Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa kezdeményezésére a Központi Munkástanács a forradalom emlékére néma sztrájkot is hirdetett 23-án.
A szervezésben is résztvevő riportalanyaim így emlékeztek meg erről a történelmi pillanatról:
Nem provokálni akartunk, hanem az igazság erejével meggyőzni. Kerestük a harcnak azt a formáját, ami nem kívánt emberéletet.
Ilyen volt november 23-án a hófordulón a néma tüntetés, aminek az volt a lényege, hogy 12 órától senki nem tartózkodik a fővárosban az utcákon.
El tudják képzelni milyen félelmetes Budapest, amikor egyszerre megáll minden, a villamos, a busz?
Kihalt és néma lesz a város? (Részlet Obersovszky Gyulával készült interjúból)
…Egyik napról a másikra, hirtelen jött ez a gondolat. Vitatkoztunk érdemes-e, nem lesz-e nevetséges. Ki fog bemenni a kapu alá délben 12 és 13 óra között hétköznap?
Különböző röpcédulákat csináltunk és ragasztgattunk, hogy tartsunk ki, nem kell feladni a reményt…
A néma tüntetés lényege az volt, hogy szavazzunk Kádár mellett vagy ellen. A tiszti járőrök, akik erre felügyeltek, letépték a felhívásokat.
Ezért kézbe adtuk a röpcédulákat az árusoknak a Körúton. A Rákóczi úton mondtuk, hogy tüntetés lesz. Szavazzunk!
Emlékszem, esős sáros idő volt. Néztem az órát. Már 5 perc múlva 12 óra.
– Nem fognak szavazni? – kérdeztük.
– Dehogy nem – válaszolták, csak várjuk az időt.
12 órakor megszólaltak a templomok harangjai.
Még a rendőr is bement a kapu alá. Üres és néma volt az egész Körút.
A szovjet tankok viszont megindultak a Körúton, mert a rémisztő csendből azt hitték, hogy készül valami. Megrendezni sem lehetett volna jobban.
Harangszó, néptelen és kihalt város, melynek utcáin a megszálló páncélosok dübörögtek, megtörve a csöndet.
Döbbenetes és tragikus „kiáltás” volt november 23-án egy órán keresztül a néma főváros. (Részlet a Bogár Gyulával készült interjúból.)
Ezen a napon jelent meg Obersovszky Gyula szerkesztésében az „Élünk” című lap is.
Az idézet interjú részletek megjelentek: Orbán Éva: Amit ’56-ról mindenkinek tudnia kell című könyvében.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…