KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Olvasónktól: A magyar igazságszolgáltatás, a mostanában történtek tükrében

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az utóbbi időben a magyar igazságszolgáltatás néhány erős ballépése borzolta a kedélyeket.  A móri ügyben ártatlanul elítéltek, a debreceni önkormányzati képviselőnő halálának erőltetett ráverése a fiára, és nem utolsó sorban az ároktői házi őrizet kudarca.  Ezen utóbbi ügyben siralmas a szereplők egymásra mutogatása és a felelősség totális elhárítása.

Úgy tűnik, hogy igen gyenge emberanyaggal rendelkezik Magyarország Igazságszolgáltatása, beleértve az állítólag köztiszteletet és közbizalmaz élvező bíróságokat. Legalább is ezt hitetik el magukkal.  Ennek ellentmond a mindennapi tapasztalat és esetek sokasága, mikor a bíróságok elfogultak, tisztességtelenek, szakmailag nem sokat érők és nyíltan, tudatosan törvényt sértenek. Pedig, ha a köztiszteletet elvárják a bíróságok, akkor jogkövető magatartást igen csak tanúsítani kellene.

nem, csak az un „nagy” ügyekben, hanem a „kicsikben” is tetten érhető az a színvonal, ami egy  koordináta rendszerben bizony a negatív  nagyszámok környéke.

Az esetet az teszi többek között aktuálissá, hogy ama nevezetes Cserni János bíróhoz kapcsolódik.

Történt, valamikor 1998-99-ben, hogy egy ügyemet dr.Cserni János tárgyalta botrányos körülmények között. A körülmények botrányos és törvénysértő voltát végül a Legfelsőbb Bíróság is megállapította, tehát objektív tény és nem egyéni vélemény. Az ároktői-banda ügy alapján személyiségében nem változott semmit.

Az LB-ra hivatkozva külön eljárásban indult egy kártérítést (vagyoni és nemvagyoni) megcélzó per. Az eljáró bíróság (bíróságok) igen nagy energiát fejtettek ki és minden jogi trükköt bevetettek az ügy ellehetetlenítésére.  Munkásságuk eredményeként az eljárás első 10 –11 évében (nem elírás! ) semmi nem történt. Végül egyrészt már nem lehetet tovább halogatni az érdemi munkát, másrészt egy tisztessége bírónak köszönhetően 13 év után megszületett az elsőfokú ítélet, mely megítélt kártérítést, igaz csupán nemvagyoni, ezzel egyértelműsítve dr. Cserni János bíró szakmai és emberi egyáltalán nem hízelgő mivoltát.

Az elégedettséget ugyan kicsit csökkentette, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében a kártérítés összegét csökkentett 500 ezer forintra, de annak 10 évre visszamenőlegesen járó kamatait helybenhagyta.

Az Ítélőtábla előtti tárgyaláson az Országos Bírósági Hivatal jogásza ígéretet tett arra, hogy az ítélet kézhezvételét követő 3 napon belül kifizetik a kb. 1 milliót. A kézhezvétel megtörtént, a kifizetés nem. Ennek immár három hónapja, így végrehajtást (mellékelve) indítottam a Fővárosi Törvényszék, mint vesztes alperes ellen.

Itt bizony több súlyos probléma merülhet fel.

  1. Miért nem jogkövető (tartalmi és határidei szempontból is) egy bíróság? Igen rossz üzenete van ennek az állampolgár felé.
  2. Miért ígérik meg a 3 napos határidőt, ha a harmincszorosát sem tartják be?
  3. Ha a bírósági honlapon megjelölt email címeken jelzem a problémát, miért nem kapok választ sem? Így nem válaszolt sem a Fővárosi Törvényszék elnöke, sem Darák Péter, sem Handó Tünde.  Miért veszik semmibe az állampolgárt?
  4. Vajh’ milyen üzenete van, hogy egy Törvényszék ellen végrehajtást kell elrendelni, hogy az egy jogerős ítéletet végrehajtson.

Most várom, mi történik. Persze örülhetek, ha nem próbálnak rámkenni valami szaftos gyilkosságot, vagy évekre lecsukatnak, mert megsértettem mimóza lelküket.

Summa summárom, én magam sem értem, miért csodálkozok, ha a magyar igazságszolgáltatás újabb és újabb (olykor fogcsikorgatóan nevetséges) „balsikeréről”, szakmai kudarcáról olvasok.

Havrilla István

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: 

Bírók, ügyészek bátorítják a gyilkosokat

A gyilkosoknak nincs joguk az élethez!

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Olvasónktól: A magyar igazságszolgáltatás, a mostanában történtek tükrében

  1. RE: Havrilla István
    ID: „én magam sem értem, miért csodálkozok, ha a magyar igazságszolgáltatás újabb és újabb (olykor fogcsikorgatóan nevetséges) „balsikeréről”, szakmai kudarcáról olvasok.”
    No ez igen egyszerű 🙂
    Mert se nem MAGYAR
    Se nem igazság szolgáltatás.
    A bíróságokon a takarítónők még talán magyarok, de azok is csak azért mert a paraziták nem tudnak munkát végezni.
    Az igazság szolgáltatás meg már igen régen jogszolgáltatás. Azon jog szolgáltatása amit a MAGYAR irtó parazita politikusok és vezetők jognak csúfolnak.
    Parazita mentes szebb jövőt!
    sakter

  2. Igen tisztelt Havrilla István!
    Az első gond az, hogy a jelenlegi nagyfőnök megmondta, hogy Magyar országon jogszolgáltatás van. (nem igazságszolgáltatás!) Nem tudom ki volt az ellenfele a perben, de a talmud kimondja, hogy ha egy zsidó és egy nem zsidó kerül egymással szembe a bíróságon, akkor a zsidónak van igaza. Így. A magyar országon működő bírók jó nagy hányada zsidó. Aztán Jézus szavai, amit János evangéliuma 8. részének 44. szakaszában olvashat, sok mindent elmond. A zsidó gyűlöli Jézust és gyűlöli a magyarokat is. Utóbbiakat Jézus miatt. Ugyanis Nimród a magyarok ősapja. Jézust Nimród unokájaként említi a talmud a pesachim fejezet 94a és 94b oldalán. Ön a jó szándékú és jóakaratú ember nem értheti, így a tehetetlenség, tehetségtelenség rovására írja a jól/rosszul leplezett ellenséges szándékot. Elég sok példát lehet találni ennek alátámasztására. Ezeket persze a fősodratú média nem közli, de itt egy cikk, kérem olvassa végig : http://kuruc.info/r/2/117943/.
    Üdvözlettel eSzeL

  3. Nem tetszettek a hozzá szólások ezért kellett új cikket feltenni?
    Attól a még a tények maradnak, hogy mit lehet várni egy olyan „igazságszolgáltatástól” ahol a többszörös rendőrgyilkos, olajmaffiózó, lakhely áruló, behajtó, tolvaj belügyminiszter lehet! Itt nincs miről beszélni ráadásul a bíróságok teljes egészében a bolsevik zsidó söpredék kezében van az ügyészséggel és rendőrséggel egyetemben!

    kató rudi

  4. Jó lenne, ha az igazságszolgáltatásban dolgozók mondanák el véleményüket azon hátráltató módszerekről, ami által sokszor egymásnak ellentmondó ítéletek születnek.
    Anna

Hozzászólás a(z) sakter bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük