KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Olvasónk kérésére közöljük az „Alkotmányos Ellenállás” megyei csoportok címeit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

ALKOTMÁNYOS ELLENÁLLÁS megyei csoportok címei

Geri Tibor alezredes
Geri Tibor alezredes

“Emeld fel a fejed, nézz büszkén az Égre,
Egyedül csak Isten kényszeríthet térdre!”

“Egy nép,vagy Nemzet csak úgy emelkedhet, ha a közösségeket
alkotó emberek többsége is emelkedik.
S a Nemzetek javulásával a Világ is javul:
Általad, s Veled!”

Honfitársaim!Vegyük kezünkbe sorsunk irányítását, tegyük lehetővé és segítsük, hogy megtörténhessen a valódi rendszerváltás, mert ezen múlik saját és gyermekeink jövője!
Teremtsünk és hozzunk létre egy olyan társadalmi berendezkedésen alapuló államot, ahol a vezetők nem rendelkezhetnek teljhatalommal, döntéseikért, tetteikért felelősséggel és elszámolással tartoznak! Nem dönthetnek a fejünk felett a mi nevünkben, a mi beleegyezésünk nélkül, és ennek jegyében visszahívhatóak!

Alkossuk meg együtt a Magyar Szabadság Alkotmányát!

Minden olyan magyar emberhez szólunk, akinek szándékában áll hazánkat gyógyítani, akinek szándékában áll a nemzeti egységet és a testvéri összefogást erősíteni!
Összefogásra, KÖZÖS MUNKÁRA hívunk ezért minden jóérzésű, tiszta szándékú embert, aki szeretne biztosítani a jövő generációjának egy boldog, biztonságos, és egészséges életet Magyarországon és a Kárpát medencében

A KÖZÖS CÉL:A fennálló diktatúra megszüntetése, ÖNRENDELKEZÉSÜNK helyreállítása, egy szabad és független Magyarország létrehozása a Történeti Alkotmányunk jogaiba való visszaállításával a nemzet, ezáltal a valódi MAGYAR érdekeket követő és szolgáló nemzeti érdekképviselet és kormány felállítása, a hazaárulók és nemzetvesztők,valamint segítőik felelősségre vonása majd örökös száműzetése a politikai életből!

EZT A CÉLT AZ ALKOTMÁNYOS ELLENÁLLÁS ESZKÖZÉVEL KÍVÁNJUK ELÉRNI,

(mely minden állampolgárnak  alkotmányos  joga  és  kötelessége, de még az alaptörvény is tartalmazza)

Célunk:megteremteni az ellenállásban résztvevők alkotmány alá helyezett, jogi védelmét, a diktatúrával szembeni alkotmányos fellépés diktatúra általi büntethetetlenségét!
Az Alkotmányos Ellenállásban részt vevő polgárok ugyanis EZ UTÁN még a diktatúra jogrendje szerint se büntethetőek!

Hiszen nem a diktatúra “alkotmányos” (alaptörvényi) rendjét akarják megváltoztatni, hanem csak az (Alaptörvényben is leírt) alkotmányos KÖTELESSÉGÜKET teljesítik: Fellépnek a hatalom – politikai elit által megvalósított – kizárólagos birtoklására való „törekvése” ellen!!!

Ez is érdekelheti:  Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást

Azaz pont a diktatúra által alkotmányellenesen megváltoztatott alkotmányos rendet akarják helyre állítani!!!

Erre hívunk most minden gondolkodó és a Magyarság sorsáért felelősséget is vállaló, tenni akaró honfitársunkat, hogy tegye meg alkotmányos kötelességét, jövőnkért, egy szebb és igazságosabb, EMBERKÖZPONTÚ TÁRSADALOMÉRT, gyermekeinkért, unokáinkért!

A következő linkeken az ország összes megyéje fel van tüntetve!

Mindenkit kérünk, hogy  aki egyetért a fentiekkel, csatlakozzon a saját megyéjének az oldalaira is, hogy tudjuk tartani kisebb közösségekben is a kapcsolatot!

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket, A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövétneket. (Garay) “A hazaszeretet ott kezdődik amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek ” (Vass Albert) “Csak a gyenge szereti önmagát,az erős egész nemzeteket hordoz szívében.” (Széchényi István)

Baranya megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/785197538215014/

Bács-Kiskun megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/1680516768841686/

Békés megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/875918869107473/

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/1534473313484872/

Csongrád megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/377437635762352/

Fejér megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/676958752430386/

Győr-Moson-Sopronmegyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/332389496950798/

Hajdú-Bihar megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/1404139576548319/

Heves megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/1392855401022976/

Jász-Nagykun-Szolnok megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/916763381669338/

Komárom-Esztergom   megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/1392250871083895/

Nógrád megyei Alkotmányos Ellenállás

https://www.facebook.com/groups/876529402398077/

Pest megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/321779338022393/

Somogy megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/373256982853183/

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/788595891218731/

Tolna megyei Alkotmányos Ellenállás

https://www.facebook.com/groups/758083670907158/

Vas megyei  Alkotmányos Ellenállás

https://www.facebook.com/groups/712700202180179/

Veszprém  megyei  Alkotmányos Ellenállás:

https://www.facebook.com/groups/426192234205932/

Zala  megyei  Alkotmányos Ellenállás

https://www.facebook.com/groups/434543710044499/

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Olvasónk kérésére közöljük az „Alkotmányos Ellenállás” megyei csoportok címeit

  1. Iratjel: terroristapapokesorvosok151219 Közzétéve a www-tejfalussy-com honlapon!

    TERRORISTÁK A FAJIRTÁS SEGÍTŐ KERESZTÉNY PAPOK ÉS ORVOSOK IS!

    Valamennyien tudják, hogy a Biblia (Ószövetség) és a Talmud is fajirtásra biztatja fel a zsidókat. ÉSZREVÉVE AZ ELLENÜNK IS ALKALMAZÁSÁT, segítséget kértem egy nyírkátai református paptól, Csoma Zoltántól, aki erre ígéretet tett. Később észrevettem AZ INTERNETEN, hogy felolvasta egy debreceni templomban a II. Mózes 23./20-33.-ben szereplő fajirtási programot, s arra buzdította a gyülekezetet, hogy vele együtt adjanak hálát Istennek ezért a (fajirtó) módszerért. A módszer további leírását lásd V. Mózes 7/2., 22., Talmud Taanith 10 a. lap, Talmud Baba kamma 93 b. lap. Ezt a módszert területrablási célra több ezer éve alkalmazzák. A Jézust követő személyek, népcsoportok ellen is. Nálunk manapság úgy valósítják meg, hogy szennyezik az ivóvizet, tiltják a desztillált víz ivást, tiltják a napi 5 grammnál több konyhasó pótlást, előírják a napi legalább 4,7 gramm kálium (akármilyen gyorsan) evését, ivását. Tudatos népirtás. 1950-ben Nobel díjat kaptak kutatók, akik állatokon és embereken végzett kísérleteik mérési adatai alapján kétséget kizáróan bebizonyították a sózás ilyen mérvű csökkentése és a kálium ilyen mérvű túladagolása betegítő, stressz elleni védekezés megszüntető, daganat-, magas vérnyomás-, idegbetegség okozó, elbutító, izomgyengítő, szívműködés rontó, keringésrontó, életrövidítő, ivartalanító, fajirtó hatásait. Lényegében vallásháborút folytatnak vele, a magyar lakosság „zsidó betelepülés arányos” irtásához:

    I.

    BIBLIA, MÓZES V. KÖNYVE
    7. RÉSZ.

    „A bálványimádókkal barátkozni s őket kímélni nem kell.

    1. Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a melyre te bemeendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet* kiűz te előled a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, az Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket; *rész 31.8.

    2. És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és * megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket, ne köss velük szövetséget, és ne könyörülj rajtok. *4 Móz,33,52. Józs.6,21.11.11.

    3. Sógorságot * se szerezz ő velök, a leányodat se adjad az ő fiaiknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak; *2 Móz.23, 32.33. 1 Jie.11,1, 1-2.4-11.14.
    . . . .

    22. És lassan-lassan kiüzi az Úr, a te Istened e népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened.

    23. De az Úr, a te Istened elődbe veti őket, és nagy rontással rontja meg őket, míglen elvesznek.” . .

    II.

    BIBLIA, MÓZES II. KÖNYVE
    23. RÉSZ.
    „Igazságról, felebaráti szeretetről és ünnepek megtartásáról való törvények.
    Ígéret és parancs a kananausok kiűzésére

    20. Imé én * Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. * rész 33,2.

    21. Vigyázz magadra előtte és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van őbenne.

    22. Mert te hallgatándasz az ő szavára; és mindazt megcselekedénded, amit mondok: akkor ellensége lészek a te ellenségeidnek és szorongatom a te szorongatóidat.

    23. Mert az én angyalom te előtted megyen és beviszen téged az emoreusok, khitteusok, perizeusok, kananeusok, khivveusok és jebuzeusok közé és kiirtom azokat.

    24. Ne imádd azoknak az isteneit és ne tiszteld azokat és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze a bálványaikat.

    25. És szolgáljátok az Urat a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet és eltávolítom ti közületek a nyavaját.

    26. El sem vetél, * meddő sem lesz a te földeden semmi; napjaid számá teljessé teszem. *5 Móz. 7,14.

    27. Az én rettenésemet bocsátom el előtted és minden népet megrettentek, amely közé mégy és minden ellenségedet elfutamítom előtted.

    28. Darazsat is bocsátok el előtted és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust. * Józs. 24, 12.

    29. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad.

    30. Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet.

    31. És határodat a veres tengertől a filiszteusok tengeréig vetem és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek a lakosait és kiűzöd azokat előled.

    32. Ne köss * szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. * Móz. 7.2.

    33. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem; mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az neked.” . . . .

    III.

    TALMUD

    „ Maimonies mondja: Vedd tudomásul, hogy a nazarénusok népe, akik Jézus után tévelyegnek, habár tanaik különbözőek, mégis valamennyien bálványimádók … és, hogy velük úgy kell bánni, mint a bálványozókkal szokás … Így tanítja ezt a Talmud. (Misna-Tora, Aboda zara I. 3-hoz.)”
    Taanith „10 a. lap. …. „Izrael országa esővizet iszik, az egész világ pedig a maradékot. Izrael országa iszik először és azután az egész világ, olyan ez, hasonlóképpen egy olyan emberhez, aki sajtot készít s az élvezhető részt kiválasztja, a hasznavehetetlent pedig ott hagyja.”

    Baba kamma 93 b. lap. „Betegség alatt az epét kell érteni, még pedig azért, mert 83 betegségnek van kitéve; a „betegség” szó ugyanis ezt a számot adja. De mindezt elűzi egy sóskenyér és rá egy korsó víz. (Ugyanez áll a Baba m. 107 b. alatt is.)”

    A TALMUD SZERINT GYÓGYHATÁSÚ A (TISZTA KONYHASÓVAL) JÓL SÓZOTT ÉTEL, S A TISZTA ESŐVIZET (=DESZTILLÁLT VIZET) IVÁS!

    VALAMENNYIEN KÖVETELJÜK A FAJIRTÁS BETILTÁSÁT!

    HAZÁNKBAN A TISZTA DESZTILLÁLT IVÓVIZET ÉS A NAPI 5 GRAMMNÁL TÖBB TISZTA KONYHASÓT, S A NAPI 4,7 GRAMMNÁL KEVESEBB KÁLIUMOT IS EGÉSZSÉGRONTÓNAK HAZUDJÁK. Ez az alapvető emberi jogainkat sértő fajirtási bűncselekmény. A további mérési stb. bizonyítékokat lásd a következő mellékletekben: 1./”Kósa Lajos FIDESZ frakcióvezetőnek Surján Lászlóról, megbízás nélküli kárelhárítás keretében” (iratjel: Kosa-Lajos-Surjan-ugy-151216), 2./„Konkrét mérési és orvosi tankönyvi stb. bizonyítékok” (iratjel: menzapogram-onkormanyzatoknal-megbizas-nelkuli-karelharitas-151215a), 3./„MÓZES V.7./2,22 ÉS II.23./20-33. „BŰNPROGRAM” (iratjel: mozes-software-hu-130917).

    Étkezésnél is az élő egészséges ember testnedvei, VÉRSZÉRUMA szerinti víz-, konyhasó és kálium arányok optimálisak. Ezekből az anyagokból annyi optimális, amennyit a Ringer fiziológiás infúziós oldattal szokás bejuttatni a vérbe. 1 liter desztillált víz mellé 9 gramm konyhasót és 0,133 gramm káliumot. Felnőttnél, a vízpótlással arányosan a tiszta konyhasóból 15-től 25 gramm, és káliumból 1 órán belül nem több mint 0,5 gramm, naponta pedig nem több mint 2,2 gramm pótlása megfelelő.

    Valamennyi állami vezető, közigazgatási alkalmazott, keresztény lelkész és orvos (gyógyszerész, természegyógyász stb.) is terrorista, aki tudja ezeket, de nem hajlandó felvilágosítani róla a magyarokat, s elhallgatja a fajirtás ellen védekezést, a desztillált víz ivást és tiszta sóval jól sózást!

    Budapest, 2015. december 19.

    (nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc (1-420415-0215, an. Bartha Edit) okl. vill. mérnök, tudományos szakértő, megbízás nélküli kárelhárító ügyvivő (PTK), 2621 Verőce, Lugosi u. 71., www-tejfalussy-com), magyar.nemzetbiztonsagi.pjt_kukac_gmail.com, +36-20 218 1408

  2. T. Tejfalussy Úr!
    Teljesen jó az írása! Lehetne folytatni a sort a napraforgó olajjal,a fehér kenyérrel, a vitamin,fehérje szegény étrenddel, a fogkrémmel, a fürdető és mosó szerekkel, chemtrail-lel, oltásokkal, stb.
    Hol vannak azok akiknek hallatni kellene a hangjukat? A szakemberek,képviselők, az igazságügyi szakértők,jogászok. Az orvosokról ne beszéljünk, mert amit az egyetemen „tanulnak,annak semmi köze az Emberi Élethez! Az egész úgy ahogy van,egy FERTŐ!!

Hozzászólás a(z) (nemes Sydo) Tejfalussy András béla Ferenc bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük