Nyomozók lepték el Óbuda önkormányzatát
Civil ruhás nyomozók lepték el az ellenzéki vezetésű III. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalának óbudai Fő téri épületét – értesült a Magyar Hírlap.
A lap informátorának beszámolója szerint szerda délután nyolc civil ruhás nyomozó jelent meg a Kiss László DK-s polgármester által irányított III. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalánál. A portás vonakodott beengedni a hívatlan látogatókat, amely után előkerültek az igazolványok. Ekkor a portás értesítette a jegyzőt, aki a hatóság embereit felkísérte a jegyzői irodába.
Az informátor szerint az ügy összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, amelyben többek közt Szabó Tímea párbeszédes politikus és országgyűlési képviselő kampányáról is beszélnek a közvélemény által Anonymous-videóként megismert hanganyagokban, amelyet akkor részletesen ismertetett a média.
Anonymus karácsonyi ajándéka: tízórányi vágatlan felvétel a rendőrségnek
A rejtélyes álarcos alak videójában Óbuda vonatkozásában P. Gábor és F. László beszélgetései hallhatók visszaosztott és külföldről érkező pénzekről, amelyek a kampányt is érintették. P. Gábor 2020-ig a XIX. kerületi Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kispesti szocialista polgármester jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként dolgozott. P. Gábor Karácsony Gergely kampányában is közreműködött, Óbudán pedig az önkormányzati lap irányítását is rábízta Kiss László DK-s polgármester.
P. Gábort személyes szálak kötötték F. László ügyvédhez és D. Róberthez, akik RF Production Hungary Kft. névvel a 2019-es önkormányzati választások után alapítottak céget reklámügynöki tevékenységre, majd a társaság számos megrendelést kapott a Kiss László DK-s polgármester vezette III. kerületi önkormányzattól.
Az egyik Anonymus-hangfelvétel tanúsága szerint F. László Szabó Tímea kampánya kapcsán arról beszél, hogy Marbellára jönne be a pénz, és onnan kéne idehozni: „Nagyjából úgy van, hogy hát kanyaronként ilyen 300–400 millió, inkább négyszáz. Ezek valamit hoznak be a tengerentúlról, nem akarom részletezni. És annak az ellenértékét itt kapják meg.”
Magyar Hírlap
Kiemelt képen: III. kerületi önkormányzat épülete / Fotó: Facebook/Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatala
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…