KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Norvégiába járnak bevásárolni a svédek

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A gazdasági nehézségek, a megélhetési költségek emelkedése és az infláció miatt egyre több svéd dönt úgy, hogy a szomszédos Norvégiába megy bevásárolni – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A svéd határhoz közeli, norvégiai Örje városában, Anders Fjellstad élelmiszerüzletében az év első hónapjaiban tizennégy százalékkal nőtt a zöldség- és gyümölcseladás. A férfi szerint a növekedés főleg annak köszönhető, hogy egyre több svéd jár át hozzá vásárolni. A svédországi Arjangben élő Nette szintén rendszeresen jár Norvégiába vásárolni. Egy rádióinterjúban elmondta, hogy a norvég boltokban rendszerint zöldséget és pelenkát vásárol az unokáinak, ugyanis a pelenkák, a bébiételek és a zöldségek azok a termékek, amelyek a leginkább drágultak Svédországban – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Anna Breman, a svéd Riksbank alelnöke a minap azt nyilatkozta, hogy a felméréseik szerint a gyermekes családokat még inkább érinti az infláció. Egy 44 ezer tételre kiterjedő kutatás szerint az élelmiszerek ára februárban 2,5 százalékkal emelkedett januárhoz képest, ami 2015 óta a legnagyobb havi emelkedés, míg a bébiételek ára ugyanebben a periódusban 10,8 százalékos növekedést mutatott.

– Sok család nem tud megélni, és ez kezd olyan problémává válni, amellyel a politikusoknak foglalkozniuk kell, különösen az egyedülálló szülők esetében. Azoknak, akiket a legsúlyosabban érintenek a gazdasági nehézségek, már ételre is szüksége van – mondta Ulf Mazur, a Matpriskollen ár-összehasonlító alkalmazás alapítója és ügyvezető igazgatója.

A felmérés szerint az élelmiszerárak februárban 17,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

A gazdasági nehézségek pedig oda vezettek, hogy sok svéd megváltoztatta vásárlási szokásait: a statisztikák szerint tízből közel nyolc ember változtatott azon, hogy hol, mit és mennyit vásárol.

Arturo Arques, a Swedbank magánközgazdásza az állami televíziós csatornának, az SVT-nek elmondta: kutatásuk során  a megkérdezett 3100 svéd fogyasztó mintegy húsz százaléka állította azt, hogy olyan szűk a pénzügyi mozgástere, hogy az élelmiszerárak emelkedése problémát jelent számára. Ennek következtében kevesebb és alacsonyabb minőségű élelmiszer vásárlása mellett döntöttek. A kutatás szerint a leginkább érintettek a munkanélküliek, a diákok, az alacsony nyugdíjjal rendelkező idősek, a betegszabadságon lévők és az egyedülálló szülők, főként a nők.

Ez is érdekelheti:  Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyészt

Norvégia egyébként komoly extra bevételekre tett szert az ukrajnai háború következtében megugrott energiaárakból.

Míg a kormány korábban 277 milliárd korona bevételre számított a kőolajszármazékok exportjából, nemrég kiderült, hogy az összeg ennek akár hatszorosa, 1750 milliárd korona is lehet.

V4NA – Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Illusztráció (Fotó: Europress/AFP)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük