NJSZ: Elhunyt nemzeti jogvédő ügyvéd barátunkra, dr. Balsai Szabolcsra emlékezünk
Mély megrendüléssel és nagy fájdalommal fogadtuk a szomorú hírt, hogy elhunyt jogvédő harcostársunk, elnökségi tagunk és barátunk, dr. Balsai Szabolcs ügyvéd.
Hirtelen jött a hír, amely mindannyiunkat megrázott, hiszen Szabolcs nagyon fiatalon ment el, előtte még megannyi szép jogi feladat állt, nehéz, sokaknak átláthatatlan, de neki nem megoldhatatlan ügy. Halála súlyos veszteség a hozzátartozói, szerettei, ügyfelei, nemzeti jogvédő közösségünk, nemzetünk számára is. Leírhatatlan, hogy mekkora űrt hagyott maga után, hiszen egyik motorja és jelentős szellemi oszlopa volt a szervezeteinknek. A 2006-os állami terror, az azt követő megtorlások, és a balliberális kormányzat 2010-ig tartó, ellenállók alapvető jogait sértő önkénye kapcsán számos jogsértett védelmét, jogi képviseletét látta el kiválóan és főként eredményesen. Ki kell emelni, hogy nemcsak eredményesen védte meg a jogsértetteket, ért el felmentést, eljárás megszüntetést, hanem a sikeres ügyeket követően a jogsértetteknek kártérítést, kárpótlást és jóvátételt is kiharcolt a fogva tartás vagy más jogsérelem után. Ennek keretében vívott ki nem vagyoni kártérítést a 2006. október 23-án karhatalmi erők által jogellenesen bántalmazott és elfogott, törött lábú, mankós fiatalembernek, akinek társával együtt történt brutális leteperéséről és elfogásáról készült felvételek bejárták a hazai és világsajtót. 2007-ben meghatározó tagja volt annak a nemzeti jogvédő ügyvéd csapatnak, akikkel együtt 32 meghurcolt tüntető számára egyezségkötéssel jelentős összegű nem vagyoni kártérítést harcolt ki a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól a 2003. december 1-én, a budai Gesztenyés kertben a Lelkiismeret ’88 Csoport által tartott tüntetés jogellenes feloszlatása és jogellenes fogva tartások miatt indult perben.
Dr. Balsai Szabolcs szintén nemzeti jogvédő kollégájával, dr. Gyurta Tiborral jelentős nemzetközi jogi sikert is elért, ugyanis míg az ún. „Gatya ügyben” az eljárás alá vont két férfi által 2007. február 27-én az Országház körüli kordonra, „kiteregetjük a Magyar Nemzet szennyesét” címszóval végzett performansz ügyében is sikeres volt. A hazai bírósági fórumok nem, ám a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság mégis helyesen a jogi érvelést elfogadva véleménynyilvánításnak, s nem gyülekezési joggal való visszaélésnek minősítette a cselekményt, kártérítést ítélve meg az érintett hazafiaknak és precedens döntéssel irányt szabva a joggyakorlatnak.
Elismerés övezte azon ügyvédi munkáját is, amellyel több nemzeti jogvédő kollégájával együtt éveken át részt vett az un. Hunnia terrorperben meghurcolt, majd kegyelemben részesített hazafiak védelmében.
Dr. Balsai Szabolcs éleslátású és szorgalmas ügyvéd volt, emellett nemzeti érzelmű és igazi keresztény ember, aki ezen értékek mentén haladva látta el a jogvédő munkáját, kiváló szakmaisággal, tűéles és cáfolhatatlan logikai érveléssel, mellette azonban kellő alázattal és szerénységgel, aki sosem magát helyezte előtérbe, hanem a sikeres ügy után is inkább a háttérben örült csendesen annak, ha magas színvonalú ügyvédi munkájával az általa képviselt jogsértettnek segíthetett.
Emberi nagyságát az is mutatja, hogy kollégái, jogász barátai bármikor fordulhattak hozzá akár egy tárgyalási helyettesítés, akár egy ügyben való „ötletelés”, vagy bármely más segítség kapcsán. De akkor is bátran, tisztességgel lépett fel, és tett tanúvallomást, amikor a Nemzeti Jogvédő Szolgálatot érte gyalázkodó támadás egy balliberális közszereplő részéről.
Hiánya ezért napról-napra egyre nagyobb, személyében ugyanis nemcsak egy kollégánkat, kiváló ügyvédet, hanem egy önzetlen, jószívű barátot is elvesztettünk.
Sajnos most már az égi tárgyalótermekben érvel, de biztosak vagyunk abban, hogy ott is kiválóan és elhivatottan látja el feladatát.!
Adj, Urunk, örök nyugodalmat neki!
És az örök világosság fényeskedjék Neked Szabolcs !
Halhatatlan lelked velünk marad!
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriuma, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöksége, minden tagja és támogatója őszintén gyászolja dr. Balsai Szabolcsot, osztozva a család és a barátok fájdalmában.
Budapest, 2024. május 22.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöksége:
Bodnárné dr. Szabó Zsuzsanna, dr. Galla János, dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvezető, dr. Gyurta Tibor Roland, dr. Menyhárt Gabriella, dr. Szathmáry Géza
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriuma:
dr. Zétényi Zsolt elnök, dr. Galla János, dr. Gaudi-Nagy Tamás
Nemzeti Jogvédő Szolgálat – Nemzeti Jogvédő Alapítvány
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Nagy vesztesség az egész Nemzetnek, hiszen bátor, igaz Hazafiakból nagyon kevés van! Isten nyugosztalja, és adjon megnyugvást a Szeretteinek!
R.I.P.