KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

NIF: Ideje lenne komolyan venni a devizahitelesek problémáit

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jól látható mára, hogy a bankcsapdába került devizahitelesek problémáit „pártunk és kormányunk” minden süket duma ellenére nem fogja megoldani. Ha magyar állampolgárok érdekeit szolgáló politika valóban tenni akarna, már megtette volna azt a lépést, mely megakadályozná többszázezer magyar család tönkretételét.

A magyarnak mondott kormány azonban súlyos dilemma előtt áll, hiszen ebben a kérdésben a bankok ellen kellene fellépnie. S mint tudjuk, hazánkat nem a kormány, hanem a bankok irányítják és a bankokon keresztül az a bizonyos háttérhatalom, melynek célja az magyarság felszámolása, földjének megszerzése, a maradék magyar nemzet rabszolgává tétele. Sőt, mivel a kormánynak a legfontosabb eszköze a goebbelsi sikerpropaganda (természetesen még más nem éppen szabályos és tisztességes lépésen túl) és azon keresztül pozitív, emberbarát kép megfestése önmagáról, mást a médiából – melyet már szinte csak a saját hűbéresei uralnak – úgysem lehet hallani és látni, szavazóinak jelentős része fel sem fogja mekkora hazugságtenger vizein sodródik. 

A PÁRT emberei, miniszterei, holdudvara, teljes hűbéri cselédségének egyéni érdeke pedig az, hogy minden ugyanígy maradjon, hiszen akkor a következő négy évre is biztosítva lesz a potyapénz – melyért nem kell dolgozni -, állás a rokonok rokonainak, külföldi tanulmányutak, amelyeknek semmi közük a tanulmányokhoz, szóval a folytatólagos szabadrablás lehetősége. Te meg magyar, dögölj meg!

A devizahitelesek problémája olyan óriási jelentőségű ügy, melyet nem lehet tovább halogatni. Jóval nagyobb súlyú probléma, mint ahogyan azt a média tálalja. A bankok hatalmasat kaszáltak és kaszálnak a sok szerencsétlen család tönkretételéből. Ha ez a kérdés két-három hónapon belül nem lesz rendezve, akkor, ugyan a Fidesz nagy valószínűség szerint megnyeri a választást, de azt követően a társadalom egy jelentős rétegének haragját fogja lavinaként magára zúdítani. A választások előtt „pártunk és kormányunk” nem akar ezzel a kérdéssel foglalkozni, inkább halogató taktikát alkalmaz, hiszen fél a bankok haragjától, de a választásokat követően sem fogja ezt a kérdést megnyugtatóan rendezni, majd valamiféle látszatmegoldással és markáns médiapolitikával (erőből) biztosítja a társadalmat a devizahitelesek problémáinak „rendezéséről”.

Mindezt tudják a devizahitelesek is és összefogásra szólítanak fel. Szeretnénk megemlíteni, hogy teljesen mindegy milyen kormány kerül hatalomra 2014-ben, ha az nem nemzeti érdekeket szolgál és célja nem a magyarság hazájának, házának, földjének megmentése, megtartása és gyarapítása, szó sem lesz arról, hogy valósan megoldódik a devizahitelesek helyzete mégpedig úgy, hogy abból nekik veszteségük, káruk ne legyen.

NIF

Horti Gábor írása:

KARÁCSONY UTÁN MEGHOZZA A JÉZUSKA A MEGOLDÁST (NIF megjegyzés: dehogy hozza! )

A DEVIZAHITELESEKNEK MAGUKNAK KELL MEGOLDANI EZT A SÚLYOS PROBLÉMÁT 

Mára már egyértelműen látszik, hogy ebben az országban senki nem képes megoldani ezt a problémát, de még csak az őszinte szándék sem mutatkozik erre. Így azok, akik az igazságszolgáltatásban, a politikusokban vagy a Kormányban bíznak, az önáltatás hibájába esnek.

NEM FOGJA SENKI MÁS MEGOLDANI EZT A KÉRDÉST, CSAK MAGUNK!

Itt az ideje az összes devizahiteleseket képviselő szervezetnek, hogy megtegyék azokat a lépéseket, amelyek egyszer s mindenkorra pontot tesznek ennek a kérdéskörnek a végére.

Nem lehet tovább halogatni, ilyen-olyan szétszórt megmozdulásokkal felmorzsolva az erőt, teljesen impotenssé tenni az érdekképviseleteket. A megoldás egyetlen lehetséges módja a szervezett összefogás.

Nem lehet, hogy egymástól függetlenül működjenek azok a szervezetek, melyek programja ugyan sok mindenben eltérő, azonban mindegyiknek van egy közös nevezője, a devizahitelek rendezése. Ezeknek a szervezeteknek össze kell dolgozniuk, és az azonos célt a zászlajukra tűzve egységesíteni az összes erőt. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a saját eltérő elképzeléseik miatt, megosszák a devizahiteles társadalmi réteget. Sem a saját makacsságuk, sem a háttérből, kimondottan rossz irányban befolyásolni próbáló tanácsadóik sugallatára, helytelenül cselekedjenek. Itt az ideje félretenni a félrevezető ambíciókat és kimondottan egyetlen cél elérésére törekedni. Mégpedig arra, hogy végső és igazságos megoldást kikényszerítsék a Magyar politikai elitből, a tájékozatlan társadalmi rétegekből, az igazságszolgáltatásból és a bankokból.

KI KELL TŰZNI EGY HATÁRIDŐT!

Itt már évek óta húzódik ez a válságos helyzet. Az idő nagyon sok esetben megoldást hoz, de ebben az esetben egyre jobban mélyíti a problémát és kilátástalanságot. Minél tovább várunk, annál mélyebbre süllyedünk. És ez nem pusztán az anyagi helyzetünkre vonatkozik, hanem erkölcsi és morális válságba is taszítja azokat, akiket ez a probléma közvetlenül érint. És a társadalom nem érintett rétegeit is ugyanilyen helyzetbe hozza, hiszen a legalapvetőbb emberi értékeket, mint együttérzés, szolidaritás, összefogás is kiöli a lelkekből. Az idő elhúzódásával, a média segítségével, egyre nagyobb sötétséget gerjesztenek az emberek tudatában. A nagy nyilvánosság előtt rendre olyanok nyilatkoznak, akiknek halvány fogalmuk sincs a tényekről. És ezt, mint a mindenkinek szóló szakértői magyarázatokat próbálják az emberek fejébe sulykolni. Az emberek pedig vevők rá, hiszen a legtöbbjükben fel sem merül, hogy a médiában nem a valóságról beszélnek, hanem rendszeresen félrevezetik őket. Félrevezetik, és ezzel ellene hangolják az egyik csoportot a másiknak, holott mindkettőnek azonos az érdeke, de elhitetik velük, hogy csupán egy felelőtlen kisebbség bűnhődik a meggondolatlan tetteiért, és ehhez nekik semmi közük. Ők különbek, ők a társadalom szilárd és megbízható tagjai, szemben a felelőtlen devizahitelesekkel, akik most próbálnak kibújni a tartozásuk rendezése alól. Na, hát ezért sem szabad tovább húzni a megoldást.

Adjunk időt mind magunknak, mind a politikusoknak, hogy megoldják ezt a kérdést, de tűzzük ki a végső határidőt!

Legyen ez a határidő 2014. január 31.

Ez viszont végső időpont, melynek átlépése egyenlő a Rubiconon történő átlépéssel!

Eddig az időpontig lehetőséget kell biztosítani mindenkinek a konszenzusra. Viszont a konszenzust senki ne értelmezze félre, és ne tévessze össze a megalkuvással. Alku lehet, de megalkuvás nem!

Az egyéni felelősségről:

Minden devizahiteles felelősséggel tartozik a kialakult és máig megoldatlan helyzetért!

– Felelős azért, mert felvette a hitelt, ezzel a bankoknak kiszolgáltatta magát, családját és ingatlanját.

– Felelős azért, mert nem kezdett el időben segítségért kiáltani, hanem éveken keresztül szótlanul tűrte a ránehezedő egyre nagyobb terheket. Fogcsikorgatva próbálta teljesíteni a tisztességtelen feltételeket. Teljesített addig, ameddig el nem jutott arra a pontra, ahol már nincs tovább. Kivárta azt a helyzetet, ahol már semmilyen mozgástere nem maradt. Ekkor ébredt rá, hogy kifosztották, és csupán ekkor kezdett gondolkodni azon, hogy kiutat keressen a kilátástalan helyzetből.

– Felelősök azok is, akik mind a mai napig ebben a mókuskerékben őrlődnek, mert még mindig fizetik a törlesztő részleteiket. Ők is addig próbálnak várni, ameddig az előzőekhez hasonló módon el nem jutnak a totális fizetésképtelenségig. Igen. Felelősök azért, mert látják tisztán és világosan, hogy nincs kiút, csupán időnyerés. Az időnyerésre játszással pedig vágják maguk alatt a fát, hiszen a végén úgysem ússzák meg. Ezzel az odázással, viszont gyengítik az összefogást. Ők, magukat egy pályán kívüli pozícióba képzelik, mint a devizahitellel nem érintettek. Legfeljebb annyiban különböznek tőlük, hogy látják a bajok forrását, tisztában vannak a hatalmas igazságtalansággal, de abban reménykednek, hogy harc nélküli túlélők lesznek. Most mondom, hogy ne reménykedjenek ebben. Őket ugyanúgy eléri a vég, mint azokat, akik már képtelenek fizetni.

– Felelős minden egyes ember, aki kibúvókat keres az összefogás alól. Teljesen mindegy, hogy mire hivatkozik. Az eredmény szempontjából ugyanúgy rombolja az összefogást az, aki arra hivatkozik, hogy nem tud az adott demonstráció ideológiájával azonosulni, vagy arra, hogy nem ér rá, mert dolgoznia kell, vagy arra, hogy nem tudja megoldani a Pestre utazást, vagy arra, hogy ő csupán az észt osztja. Ezek mindegyike megbocsájthatatlan bűn akkor, amikor az összefogás az egyetlen hatékony fegyver a kezünkben. Aki állandóan kibúvókat talál, az önmagát pusztítja el, csupán elhiteti magával, hogy nélküle is megoldják majd a többiek. Itt nincsenek többiek. Itt csak egy emberként lehet és kell fellépni! Nincs bocsánat azoknak, akik egy valódi összekovácsolódó erőt a saját felelőtlenségükkel gyengítenek.

A szervezetek és vezetőik felelőssége:

A különböző devizahiteles érdekképviseleteknek és vezetőiknek még fokozottabb a felelőssége, mint az egyéneknek. Fokozottabb, mert egytől-egyig mindegyikük ígéretet tett az általa képviselt csoportnak, hogy mindent megtesz az érdekükben. Mindegyiküknek magába kell néznie, és akkor, amikor otthon van egymagában, egy őszinte önelemzést kell, hogy végezzen. Ennek lényege, hogy tisztázza magában. Valóban a közössége érdekeit, vagy saját ambícióit kívánja-e képviselni? Nincs azzal sem probléma, ha vannak saját ambíciói, hiszen e nélkül senki sem áll egy mozgalom élére, csupán az a kérdés, hogy a saját vagy a közösség érdekeit helyezi-e előtérbe. Ha rádöbben, hogy a sajátja az első, akkor vagy értékelje át az eddigi tevékenységét és változzon meg a közösség érdekében, vagy, ha erre képtelennek érzi magát, akkor adja át a stafétabotot olyan társának, aki erre képes.

Tehát az egyén és közösségek felelőssége óriási és egymástól nem választható el. Ha ezt megérti minden érintett, akkor esély teremtődik e súlyos probléma megoldására. Ha nem, akkor elbukik minden próbálkozás. Akkor már most fel kell adni, mert esélytelen háborúba bocsátkozni az a legnagyobb őrültség. Akkor mindenki, mint egy vágóhídra szánt jószág várja a napot, amikor mészárszékre viszik. Ne pattogjon, ne hőzöngjön, és ne ossza jó tanácsokat másoknak. Akkor törődjön bele, hogy itt a vége, és nincs tovább. Akkor se húzza fel magát az első póznára, hanem mentse a menthetőt. Akkor tegye láthatatlanná az ingóságait a végrehajtók számára, mivel az ingatlanját úgysem képes eltüntetni. Menekítse családját biztonságba, és ennek tudatában várja a végrehajtót. Aztán, hogy szembesülve az ördöggel mit tesz, az már egyéni vérmérséklet kérdése. És sose feledje, hogy még a sarokba szorított egér is nekiugrik az embernek, bár teljesen esélytelennek látszik ez a tett. És mégis sikerül néha egérutat nyernie.

Szóval, ha valaki nem akarja ezt a vágóhídi áldozat szerepét vállalni, akkor tegyen meg mindent az összefogásért! Vetkőzze le az előítéleteit, dobja sutba a gyávaságát, és hagyja magán szétáramolni azt a fenséges érzést, hogy most végre kiáll önmagáért, családjáért, egy elnyomott kisebbségért, de legfőképpen az igazságért.

Ezúton hívom fel a figyelmét a szervezeteknek, és a devizahitel károsult embereknek, hogy sürgősen kezdjenek összefogásba. Keressék meg és használják ki az összes lehetséges eszközt az összefogás megszervezésére. Jelöljenek ki hiteles képviselőket és feltétlen fogadják el az utasításaikat. Ne gondolkozzanak abban, hogy egyénileg vívják meg a harcukat, mert ezzel csak a kiszolgáltatottságukat növelik. A kommunikációra minden eszközt igénybe kell venni. Nem ördögtől való átlátogatni egymás Weboldalaira, nem etikátlan más szervezetek munkájába beleszólni és a helyes irányba terelni őket, és nem szabad megsértődni azon, ha nem sikerül az első pillanatban közös álláspontra jutni. Tárgyalni, kommunikálni kell, és közösen kialakítani a legcélravezetőbb stratégiát. Előre felhívom a figyelmet arra, hogy egy hatékony fellépés nem attól az, hogy radikális eszközökkel kíván élni. Aki úgy gondolja, hogy minél hangosabb és minél meghökkentőbb ötletekkel tud maga mögé állítani tömegeket, annak fogalma sincs az emberi pszichéről. Az ilyen törekvések bomlasztják az összefogást. Sokkal hatékonyabb az értelmes párbeszéd, az elfogadható kompromisszumok keresése és ezen keresztül az összefogás megteremtése.

És ami a leglényegesebb. Ha egyszer végre sikerül egy valódi összefogást létrehozni, akkor azzal az erővel bármi kikényszeríthető. Először az erő felmutatásának eszközével tárgyalni, majd az elért, vagy éppen el nemért eredmények kiértékelése után dönteni a további irányról. Az első lépés mindenképp a békés, de magalkuvástól mentes megegyezés keresése. A többi pedig mindig az eredmények függvénye.

KEZDJÜNK BELE ÉS GYŐZNI FOGUNK!

Terjesszétek, hogy eljusson minden érdekelthez, és tegyétek magatokévá a gondolatot! Rajtunk múlik a megoldás!

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

19 thoughts on “NIF: Ideje lenne komolyan venni a devizahitelesek problémáit

  1. A deviza hitelek eltörlését követelni gyermeteg, ostoba ötlet. Ez esetben minden hitelező hivatkozhatna erre a precedensre és nem fizetné az aktuális hitelét. A korszerű piacgazdaság egyik eszköze a banki hitelezés, a vállalkozásoknak és a magánszemélyeknek is fontos segítsége, feltéve, hogy a hitel felvevője tisztában van a hitel fogalmával és a bank is tisztességes feltételeket szab.

    A deviza hitelek esetében egyik feltétel sem valósult meg, ezért olyan módszert kell keresni, amellyel a vissza fizetés is megtörténik, de a bankrendszer sem megy tönkre.

    Ebben az államnak egyeztető és bizonyos mértékig részt vállaló szerepe lenne.

    Mert az nincs kb 2008 óta legalább is.

    A szocialista kormány egyetlen intézkedése az volt, hogy moratóriumot hirdetett, március 1.-ig nem lehet az embereket kilakoltatni, nyilván abból a meggondolásból, hogy március másodikán már olyan jó idő van, hogy lehet a parkokban aludni…

    A dr Tolvaj bandája is hozott intézkedéseket..a sajátjai érdekében minden devizahitelt felvett pudligárja visszafizette hitelét . Kósa 20 %-os Lajos pl 40 milliót. A többi intézkedés az árfolyamgát is csak elodázza a problémát, de nem oldja meg.

    Itt állunk most miután a kúria elutasította a hitelszerződések semmisnek való kimondását.

    A mi társadalmunk jogismerete kb a mínusz 10-nél kezdődik, ha ugyanis kimondták volna a semmisséget, a fennálló hiteleket azonnal (!) vissza kellett volna fizetni..bizony.
    A kúria, miként az AB is JOGALKALMAZÓ..tehát csak és kizárólag a fennálló törvények, jogszabályok keretei között tud határozni.

    A törvényeket, jogszabályokat a parlament hozza..ahol a FIDESZ-nek 2/3-a van, tehát bármit megtehet, többnyire meg is teszi.

    A megoldás tehát ha csak nem söpri el a kormányt, a bankokat, és mindent egy felkelés…_ amit nem tudok tiszta szívvel ajánlani, mert a vége után sokkal rosszabb lenne_ a három érintett fél felelősségteljes, mindegyikőjükre súlyos terhet rakó közös megegyezése.
    Erre nem a legjobb ötlet volt a novemberi határidő…amely végül nevetségbe fulladt, már ha lehet nevetségesnek nevezni..600 000 ember lakásának elvesztését.

    Kovács József

    1. Kedves Kovács úr!
      …és mit szól fajtársainak az effajta megnyilvánulásához?

      Spiró György: Jönnek

      Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
      füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
      csönd van. Senki se pisszen. Alantról
      kevéske hűlt költő csontujja int.
      Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
      csámcsogva, hersegve szívnák a vért –
      miért is? ki tudja. Trianonért? –
      mered pár utcanév pici csontujja.
      Ez olyan klima: itt folyton beborul,
      ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
      hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
      és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
      hogy bebizonyitsuk:
      nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

      Válasz: Jönnek

      Jönnek a horgas-orrú, büdös zsidók megint,
      Metszett faszú, Mammon-imádó biboldók, jönnek a szarból,
      csönd van. Senki sem pisszen. Alantról
      egy törékeny kislány, Solymosi Eszter ujja int.
      Ó, ha lopni törvényes lenne,
      Éheztetne minket e zsidósereg!
      Miért is? Ki tudja, tán bosszú az elbukott
      Tanácsköztársaságért?
      Véráldozat Kohn Béláért?
      Vagy mert földjük már ázott a vértől,
      s hangos a csecsemők jajgatásától, kiket
      lánctalpakkal ölnek halomra.
      S itt olyan a klíma, hogy senki sem jajgat.
      De szégyen ez, szégyen és szégyen.
      És nem jön senki, ki bizonyítaná
      Nemcsak a bosszú népe beszél héberül.

      1. Mélységesen sajnálom t. ismeretlen, gyáva ideirogató idióta khm..-t

        Solymosi Eszter halálát a zsidók nyakába varrni már 100 éves is csak a nagyonhülyék próbálták sikertelenül..azóta megjelent egys más. A zsidók revidiálni tudták az ő Trianonjukat, pedig az volt már vagy 4 000 éve, mi meg csak síránkozni tudtunk, és a nácik seggét nyalni..Inkább példát vennénk róluk, mint elüldözni őket.

        Spíró verse egy provokatív marhaság volt az ön által kreált még szarabb..

        Nem hinném, hogy meg fog élni a versírásból, de nézzünk egy komoly költőt.

        Reviczky Gyula

        ———————————————
        Politikus nemzet

        Mi kedveltebb minálunk mint a kártya,
        Káromkodás, czigány, zsidók szidása?
        Minek van mindenütt biztos keletje,
        Kocsmába’, klubba’, künn, tanácsterembe’?
        Mi képes a magyart ugy feltüzelni,
        Hogy falnak kész rohanni valamennyi?
        Mi mérgez meg családot, társadalmat?
        Mi vet szünetlen gáncsot a magyarnak,
        Hogy azt mondják honára: Ázsia?…
        Kimondjam-e, hogy a – politika!
        Óh, Goethe, bár csodálom lángeszed’,
        Igazságod biz’ még se volt neked,
        Midőn bölcs elméd úgy okoskodott:
        Versben politizálni rút dolog.
        Költők királya, te nem ismeréd
        Árpád politizáló nemzetét;
        Különben, meg vagyok győződve róla,
        Hires mondásod változtatva szólna:
        Politizálás rút versben, papíron;
        De legrutabb, ha gyakorlom, nem írom.
        Nálunk versnél ugy sincs ártatlanabb
        Portéka: olvasatlanul marad.
        Lehetsz oly bölcs, mint Salamon király:
        Lenéz a kortes, ki politizál,
        És többre tart egy rossz programmbeszédet,
        Mint minden tudományt és bölcseséget.
        De bezzeg másnak tünsz fel néki egyben,
        Ha dikcziózol orditó tömegben,
        Ha népgyüléseken tudsz szolnokolni
        S nagy garral értesz hangoztatni holmi
        Kopott, erőtlen szópuffancsokat.
        (Idézhetnék, ha kedvem vón’, sokat.)
        Ha tollat forgatsz, pár lapos vezérczikk,
        Biztosra foghatod, számodra tért nyit,
        S ha nagykorú vagy és ki van fizetve
        Adód, bizton bejutsz a parlamentbe.
        Országház! óh igéret földje te!
        Rajtad függ milliók sovár szeme.
        Mert nem igaz magyar, kinek szemében
        Más pálya is van, isten ugy segéljen!
        Cicero mondta, hogy ki mihez ért,
        Annak szentelje minden idejét.
        Nálunk? Az is, ki három iskolát
        Végzett s nem lát az orránál tovább,
        Még csupasz állu s már korteskedik.
        Kész kis Kossuth (álmában!) mindegyik.
        De ott, a hol dolgozni, tenni kéne,
        Rögtön megcsappan hirhedett erélye,
        S kisül, hogy csak Pató Pál úr fia.
        Vagy »ama bizonyos csizmadia«.
        És bárhová menj, édes honfitársam,
        Egyben botolsz meg: a politikában.
        Magyar vért többé nem hoz semmi lázba,
        (A bort kivéve) csak kortes-kokárda.
        S a honleány se buzdul már ma máson,
        Csak képviselői beszámoláson.
        Egy pálya van csak, egy czél, egy dicsőség:
        Választókerület, képviselőség.
        Beszélhettek, ti józan emberek,
        Hogy ide orvos kell, a nép beteg,
        Kereskedés, ipar lassan halad
        S a mi van is, német kézben marad;
        Hogy irodalom és müvészetek
        Csak kegyelemkenyéren tengenek:
        A magyarok minderre rá nem érnek,
        A mig az ország házában beszélnek.
        Igy látva téged, édes magyarom,
        Erősen bízom benned, mondhatom;
        Mert meggyőződöm, hogy nem árt neked már
        Se Schulverein, se horvát ügy, sem Eszlár.
        Történjék bármi e czudar világon,
        Te csüngj tovább kedvelt politikádon,
        Ha eddig nem volt képes tönkre tenni:
        Örökké élsz, nem öl meg soha semmi!

        Kovács József

  2. Az emberek 80%-a annyira elfogult és annyira büszke, hogy nem fogja fölfogni, hogy gond, van. Azt sem fogja fölfogni, hogy A VIKTOR sz@rik rá. A büszkeség az egyik legnagyobb bűn. A bűnösök pedig bűnhődnek, amíg föl nem fogják, hogy büntetve vannak. (mert sokan még ezt sem fogják föl) Amíg meg nem értik, hogy miért. Csak azután lehet tovább lépni.
    eSzeL

  3. Több országban történtek lépések, ahol ezt a határokon átnyúló szélhámosságot kormányok felfedették az igazságszolgáltatással, majd megtették a szükséges lépéseket. Legszembetűnőbb a nálunk teljesen elhallgatott izlandi megoldás volt.
    Itt semmi nem fog történni, mert nincs önálló kormány – ez helytartó kormány!
    Nagy Péter

    1. T. Nagy Péter!

      Tiszteletben tartva véleményét, a lájtos zsidózásának csak az egyik folyamodványa, hogy egy beteges elképzelést erősít meg az erre amúgy is hajlamos sokszorosan kifosztott, jobb sorsra érdemes népünkben, ami ettől nagyobb baj, hogy elhárítja a felelősséget a fejük felől, mondván ez mindig így volt, mi semmiről nem tehetünk..a háttérhatalom=zsidók, a pirézek, a cigányok.. a bűnös, ez magyar sors lehúzhatjuk redőnyt…:(

      Kovács József

      1. Kovács úr! Vegye már észre magát. Mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy maga zsidó. Itt nem tud magyarként tetszelegni. Miért bűn zsidózni? Miért bűn kimondani az igazságot? Vagy ön úgy gondolja (nagyon helyesen), hogy az egy szitokszó? Igen, a bankárok zsidók. Igen, azok akik megteremtették a törvényi hátterét a zsidó bankárok csalásainak, azok is zsidók. Miért titkolják? Nem örülnek, hogy azok akik? Undorodnak önmaguktól? Én csak kérdezgetek. Nem muszáj nekünk válaszolni. Válaszoljon saját magának.
        eSzeL

      2. Kedves Kovács József úr!
        Kérem, próbáljon meg rávezetni engem, hol van a „lájtos zsidózás” az én gondolataimban? Úgy veszem észre, hogy Ön olyan dolgot szeretne kimondatni velem, amire Ön gondolt és nem én!
        Leírt szavaiból határozottan úgy látom, hogy a bankvilág és a tisztességtelenség az Ön véleménye (és nem az én véleményem!) szerint egyenesen összefügg a zsidósággal! Az az érzésem, hogy az Ön elképzelése lehet inkább beteges.
        Talán próbálja meg Európa újkori történelmét egy kicsit górcső alá venni. Európa rossz felé megy. Ön szerint nem? Ennek csak egyik kicsiny, de nem elhanyagolható része a devizahiteles trükk. A „devizahitel”-csalás nem magyar sajátosság volt – ezt a trükköt bizony sok országban elsütötték! Én azt észrevételeztem, hogy több országban keményen felléptek ellene; kifogásoltam, hogy a „magyar kormány” ebben nem áll a helyzet csúcsán. Ön szerint? Európán kívül: a derivatívák kereskedelméért és az ingatlan-lufiért a tengerentúlon sok-sok bankár került egyenest börtönbe. Hallott erről? Tudja mi történt Izlandon – ugyanebben a témában? Ezek szerint ott is – Öntől idézve – „lájtos zsidózás” folyik?… Ott kormány szinten.
        Miért érzi úgy, hogy erről a témáról betegesen gondolkodom?
        Tisztelettel
        Nagy Péter

    2. „Itt semmi nem fog történni, mert nincs önálló kormány – ez helytartó kormány!”
      Kedves Péter!
      Ehhez nem fér kétség és,hogy József szemére vethessük,hogy létezik önbeteljesítő jóslat a betegesen pénzéhes háttérhatalom zsidó és az itteni helytartóik is zsidók.

      „Tűrhetelen, hogy egyes népek pénzügyeit a „kiválasztott nép” tagjai irányítsák. Minden nemzetnek joga és kötelessége, hogy saját jóléte érdekében ezt szabályozza. Ennek megfelelően az eljövendő hungarista államban a Kárpát-Duna Nagyhaza népeinek érdeke lesz az első, és nem Izrael fiaié!”

      H.B.

      1. khm…eszel, aki viszont egy *** aki még a ** nevét is fél leírni.

        Csalódást kell okoznom, nem vagyok zsidó, ahogyan néhai Apor Vilmos, néhai Márton Áron és Bölcskei Gusztáv sem az. Igaz emberek Isten nyugosztalja az előbbi kettőt és segítse az utóbbit. Tisztességes bátor emberek akik megérdemelnek minden tiszteletet. Ön gyáva, és egy kisiklott, sikertelen ember aki a zsidózásban éli ki magát..nem irigylem.

        Az antiszemita barmok azt hiszik, ha valakire rásütik, hogy zsidó esetleg zsidó bérenc, az olyan bélyeg, hogy az diszkvalifikálja az illetőt..Téved, én például büszke vagyok azokra a zsidó / keresztény honfitársaimra akik dicsőséget hoztak Magyarországnak, és megvetem azokat a zsidó és keresztény „magyarokat” akik szégyent. Nálam a teljesítményük húzza meg a választó vonalat. Önért pl szégyenkezem, de hát ön olyan gyáva, mint a nyilas házmesterek akik előbb besúgták a zsidó szomszédaikat, majd kirabolták őket végül beálltak a bolsevik pártba…

        Szel! Ön undorodik magától, hogy a nevét is fél leírni, mert egyszer szembesítik ezért a hányadékáért? Nem kell válaszolnia, ön egy sajnálatra méltó nyomorult, akit csak szánni lehet… de mégis válaszolna, kérem tanuljon már meg végre magyarul, ha a helyesírást nem is de a fogalmazást legalább, szörnyű amit művel a nyelvünkkel..

        Kovács József

      2. HB azért odaírhatta volna a szerző nevét ..Kárpát _Duna Nagyhaza…szerzőét, szégyen, szégyen, de ha már idézi..A japán-magyar közös határt is ő találta ki…a Donig el is jutottunk..

        Kovács József

  4. IGY CSAK EGY „SZÉPLÉLEK” SZENVELEG! LERÁGOTT CSONT A CSICSIZGATÁSRA VALÓ FELHÍVÁS!
    TÖMEGMOZGALOM SOHA NEM LESZ A VERBÁLIS FELHÍVÁSOKBÓL!
    HA MAJD LESZ EGY K E Z D E M É N Y E Z Ő VALAKI(?), AKI ÉLÉRE ÁLL EGY R A D I K Á L I S MEGOLDÁS KEZDEMÉNYEZŐJEKÉNT, – AKKOR MAJD A T Ö M E G FELSORAKOZIK MÖGÉ…..

    Charissime d’la Mancha

    1. T. Charissime d’la Mancha!

      ..és ennek a jegyében vitte a vállán az egyik idióta egy akasztófát..ugyi.?

      Ki mindenkit akasztottak már föl a körúti fákra…ha ismerjük a XX. századi magyar történelmet..

      Don Quijote d’la Mancha!
      nevében
      Kovács József

  5. FELELŐS
    Ki a felelős – mind az aki kiszolgálja őket és asszisztál a működésükhöz – én nem vagyok felelős mert nem tudom ezt a helyzetet létre hozni, mert hatalmam ma még az összefogásra is kevés.
    A bizalom, amit beléjük vetettem, felismerésem időpontjától végérvényesen megszűnt.
    Mert CSALÓK az én esetemen keresztül láttatom a biztosítási csalásukat és stb. eket – és intézményei pl: az apeh bűnös tevékenységét mellyel végre hajtatja ellenem gonosz szándékát – igaz miniben – nem úgy mint Horváth András terítékében de ez a lényegen nem változtat.
    Idézek egy írásom – ami aktuális: A BIZTOSÍTÁSI CSALÁS c. mentettem el magomnak!
    „…innen:
    http://internetfigyelo.wordpress.com/2013/11/05/nincs-deviza-forras-a-magyarorszagi-devizahitelek-mogott-mit-varnak-a-devizahitelesek/#comment-29908

    Nincs deviza forrás a magyarországi devizahitelek mögött – Mit várnak a devizahitelesek?
    Posted on 2013/11/05 by Nifadmin

    Az Európai Unió tagállamainak és annak állampolgárainak nemcsak kötelezettségei, hanem jogai is vannak. Ha azok sérülnek az Európai Unió Bizottságánál, ha ott sem érvényesíthető, akkor az Európai Unió Biróságánál kell, fogunk jogorvoslattal élni, melyet már Civil Szervezetünk el is indított.

    Bankcsapda

    A Magyar Államnak az Európai jogok és irányelvek, a 2013. év májusában megszületett Európai Unió Biróság döntésének megfelelően kell eljrnia. Tehát nem lehetősége, hanem az Államnak (jogfolytonossága miatt is) kötelezettsége – kötelessége – eljárnia.

    BANKCSAPDA ÉRDEKVÉDELMI CIVIL SZEVEZET

    ATV Start – műsorvezető: Rónai Egon – vendég: Falus Zsolt Ferenc

    Nemzeti InternetFigyelő
    Megosztás

    Facebook32
    iwiw
    E-mail
    Nyomtatás
    Twitter
    Google
    Tovább

    Tetszett a bejegyzés?

    Kategória: Belföld, Hírek
    « Az M1 műsorán Jelenczki István: Az igazság soha nem késő című dokumentumfilmje
    Nincsenek hozzászólások

    0.000000e+0k, a ön a on szerint: A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

    Szevasztok!

    Ne hogy már higgyetek nekik, ép az előbb mondta a tv. rogán antal, hogy állami garanciával legalább 100000 ezer embernek tudnak segíteni – ugyan kérem – úgy mint nekem – állami garanciával – tuti hogy átbasztak – Általánosítok? Nem csak azt mondom a tapasztalatom okán, hogy azt se hidd el amit kérdez.
    BIZTOSÍTÁSI CSALÁS amit velem szemben elkövettek? Szerintem az mert mindig hitegettek, Az önkéntes nyugdíjam kezelője csődöt mondott – PRIMER még azt se fizették vissza amit befizettem – a aegon életbiztosításom teljes ígéretét sem kaptam meg, csak effektíve ameddig tudtam fizetni a tagdíjat – 57- éves koromban sem engedtek alanyi nyugdíjba pedig megígérték – majd 4. év helyett 2 évet bíróság jogerősen megítélt de akkor sem 60 éves koromban – most kíváncsi leszek 62 éves koromban 2014-ben mit csinálnak velem – majd azt mondják írják majd 62.5 éves koromban – mi a jó fészkes fenét művelnek velem. Ha valaki ROKKANT akkor eü biztosítás után kap – ha nyugdíjas LESZ – MINDEN HOGYAN – akkor a nyugdíjas biztosítása után kap ellátmányt nem ? Vagy hülye vagyok , és rosszul értelmezem? Nem kérem. Ezek ezt, tudatosan tették velem – minél kevesebbet fizetni a magyarnak, míg másnak kérés nélkül is nagy összegeket fizetnek – SZÍVATTAK ÉS MOST? MAJD MEGLÁTJUK!

    Kérdezem valakitől ez nem csalás – biztosítási csalás velem szemben?

    id. Kiss László
    ui: lassú halálra ítéltek Magyarországon akik 28800 ft-ból éljenek meg egy hónapban – mi ez?
    Válasz

    Itt várjuk hozzászólását, amit csak aláírásával fogadunk be!
    ..” idézet bezárva!

    UGYE ÉRTJÜK – ÉS NINCS VÁLASZTÁS MERT NINCS MIBŐL – MERT AZT BASSZÁK AZ ORROD ELÉ MINT A RABNAK A MOSLÉKOT EZ VAN EZT EDD TE BAROM – már mint gondolok a szavazólistára amik mind egyet képviselnek a pénzhatalmasokat!

    AKKOR MI A MEGOLDÁS? MEG ÍRTAM – LEÍRTAM, MOST CSAK RÖVIDEN ÉS SZAGGATOTTAN ÍROM: HÁROMSZOR LE NEKED:

    H A R C – H A R C — H A R C – kétféle békés, és nem békés!

    Ne feledd MAGYAR VAN és van : MAGYAR ELLENES – már látjuk, én látom halálos ellenségem., és ha halálos, akkor önvédelem jogán megvédem magam – ha kell –

    N E M B É K É S E N I S !

    ÉS EZ HÉTSZENTISÉG – AMI ERŐT AD, A VÉGREHAJTÁSHOZ!

    Id. Kiss László

    Idő pont – PONT MEG VAN!

  6. Szevasztok!

    Kedves Pálfalvai János – erről beszélek – a forgatókönyvről min. 1000 évre előre levan írva – illetve az egyenes nem egyenes mert egy kör – a nulladikpontól kezdve ami mindig oda ér vissza… ÉRTED?
    Kubiníi úr dicséri Proff. úrat – én idéztem – és értsd meg – lejebb leírom – igaz virág nyelven 2014-től még inkább – kérlek tudd értelmezni – egyet ne feledj – ami következik kor az már a mi korunk, mert staféta bot változás lett az írányítok között – tudd V E L Ü N K — VANNAK! KIK? HÁT A :
    V A N O K !
    ? van ok? V A N !
    MI? Megsajnáltak bennünk! A SZENVEDÉSÜNK!

    „…XI. VÉGEZETÜL: sarokba kellene térdepeltetni, piros kukoricára a magyar népet, mert szüntelenül emlegetik Trianont, Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket, Kárpátalját, Titót (kb. 50 ezer magyar lemészárolását), málenkij robotot (kb. 350 ezer magyar állampolgár elhurcolását), hadifoglyainkat (fogságba esettek titkolt számát, a kint rekedtek sorsának alakulását), az elhurcolt nemzeti vagyontárgyak “kinti” tárolásának határidejét, stb. stb. Kukorica helyett “jancsiszeget” érdemelnének azok a megátalkodottak, akik összetévesztik a magyar nép személyi/anyagi/erkölcsi veszteségeit (beleértve a magyar állampolgárságú zsidók veszteségét is) a holokausztban elpusztultak veszteségeivel, és rasszista, valamint antiszemita “beütésük” következtében elvárnák, hogy a Benes dekrétum szellemének megfelelően, a veszteségek (a módszertől függetlenül) az adott nép, nemzet vagy akár az egyetemes emberiség kollektív veszteségnek minősüljenek. Horribile dictu!
    Tehát: a veszteségeinket hasonló módok kívánják kezelni (rendezni, kárpótolni, emlékművekkel, tankönyvekkel, filmekkel , színdarabokkal, stb., stb. megörökíteni), valamint az eszement ellenzőkre a törvény erejével lesújtani, mint amelyeket (vagy ahogyan), a holokauszt esetében alkalmaznak és alkalmazták.

    Összeállította:

    Prof. Dr. Bokor Imre

    Nemzeti InternerFigyelő

    YYYYTTTT

    Szevasztok!

    Nem kell, túl lihegni a dolgot! Köztudott, amit leírt az úr, de halld hangom, az ÁR-VÍZ URA – val VAN – nem lehet játszani !
    Inkább okulj, és írd le gyermekeidnek, ma amikor a zsidó és nem zsidókat írtam, köztörvényes vétekkel, magához ragadva a lehetetlent, és titkosat – melyet úgy hisz, és sanyargat – meg kell tudnod, SANYARGATOTTAK mindenhol – mivel minden olyan pozícióban és mindenütt – gazdasági, vallási és politikai bársonyszékben ÜCSÖRÖG – ne legyen kétséged – hogy mit kell
    tenned! A bűnöző zsidót félre kell állítanod, aki neked dirigál, , hogy mit higgyél, mit tegyél és hogyan éljél az egész Földön.

    Szóval az okulást levonva röviden – sehol, soha többet a sanyargatottak ne-fogjanak egymás ellen fegyvert, ha nem pont ellenkezőleg a SANYARGATÓT KELL KIIKTATNOD AZ ÉLETEDBŐL ÖRÖKRE!

    id. Kiss László
    ui: Soha sem múlik el:

    „…
    #1727

    spartakusz
    2013.12.26
    03:06
    0 0 Szevasztok!

    FÁJDALMAS

    Faj –dal—mas – amikor felérek a szikla oromra ,
    Mit érzek, örömet ,és nem a fáradság fájdalmát.

    Amikor meg kell szegnem a fogadalmam és írok,
    Írok nektek a szeretet ünnepén szomorú dolgokat.

    Nem csak fefe, hiányzik e fizikás világból, ha nem
    Mindenki, aki már nincs itt, és aki úgy látszik.

    Mit írtam megérezve, ne hidd a magányt, mert nem az,
    Nincs, mert összeköt a gondolat azon túl, amit tudsz.

    Tudd és hidd, e Földön csak szer-e-tett van, mind az,
    Mely erős a legerősebbnél , mert a tett az ami.

    Legyen bármi, pofon vagy simogatás arra való,
    Amikor fáj az elmúlás, és könnyed hullat.

    Kibírhatatlan szenvedés, vagy öröm az más nincs,
    Ne feledd te csak életet, adhatsz ,és táplálhatsz!

    Van, amikor el kell venni, ez a harcos dolga,
    Mágikusan sugallom neked soraimat, halld,

    Aki táplálékot teremt neked, hogy élj, okulj,
    Önként elvetned tőled, csak emuszájból teheted!

    Sajátod és mások felett csak renden és kívül,
    Van okod, hogy azt meg tegyed, bennem soha sem!

    Kelt : Bázakerettye, 2013. december 26-án
    Id. Kiss László
    Ui: hogy értsd nézd meg ezt a filmet – a címe: A KATONA

    PONT:
    http://www.youtub…11EC261556

    http://www.youtub…11EC261556

    SPARI… YYYYTTTT

    innen:
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/infusions/dumalada_panel/dumalda.php

    sparta-kuss üzente

  7. Én is adós vagyok és már unom ezt a sok hitegetést, nem segítség kell hanem az igazság, de a kormánynak nem hiszek ezt eljátszották november 1 jén. Ha januárban sem tesznek semmit én is úgy látom az a legjobb megoldás, hogy nem kell fizetni, mert meddig is tudunk még fizetni? nem sokáig és így legalább az a pénz megmarad. De ez csak akkor segít ha minden adós így tenne, akkor majd a bankok elgondolkodnának, hogy mi is lesz? Már a tartozás 3/4 ét kifizettük az önrész elúszott és még több a tartozás mint amit felvettünk. Hát akkor mire várjunk? nincs semmink. Ez a fidesz hibája mert 2010 ig nem volt gond a törlesztés kifizetése, jó volt az árfolyam, volt több munkahely a nyugdíj értéke is jobb . Most a 27 % os Áfával minden drágább a rezsi csökkentés óta még több gázt fizetek, mert 27 % az áfa magában már ez 10.000,- ft a gáz minősége rossz, nincs meleg víz, egész karácsonyban langyos vízben kellett fürödni, így több gáz fogy. A villany tűzhelyem főzés közben egyszer csak nem ad elég hőt és leáll a főzés. Csak fizetünk mindenre többet. A gyessel bolondítják a szülőket, hát utána mi lesz egy gyereket nem csak 3 évig kell gondozni és munka nélkül hogy neveli fel a szülő?

    Skrinyár Erzsébet

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Erzsébet csak kartellba !

      – szervezzétek meg magatok és az önvélelmeteket – ha hatósági embernek látszó faszokat láttok , ha a házatok váratokba megy – először üssetek utána kérdezzetek – ha muszáj – mert az már az úr!

      id. Kiss László
      ui: Minden levélre válaszoljatok ” NEM ÉRTEM MIT ÍRTAK…” „…önök-tartoznak nekem…” meg stb. semmit se aláírni – semmit nem megfellebbezni csak tájékoztatást írni 50 ft. illetékbélyeggel ellátva de előtte le fényképezni és elküldeni – meg stb. ötletek

      magyarul fizikai és szellemi jogos önvédelmet gyakorolni a mocskok ellen!

  8. Tisztelt Nagy Péter!

    Próbáljuk meg egymást kölcsönösen normálisnak nézni, higgye el nekem sem könnyű…

    Kovács József.

Hozzászólás a(z) Kovacs József bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük