KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nézőpont: a magyarok szerint veszélyesek az energiaszankciók Európára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A magyarok szerint veszélyesek az energiaszankciók Európára – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából, amelynek megállapításait szerdán közölték az MTI-vel.

A kutatásban – amelyet szeptember közepén készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével – az áll, hogy kétharmados többség (66 százalék) gondolja úgy, hogy Európának jobban ártanak a szankciók, mint Oroszországnak, s az energiapiacot érintő szankciókkal sem értenek egyet.

Felidézték: az uniós vezetők 2022 márciusában még úgy állapodtak meg az Oroszországgal szembeni szankciókról, hogy azok nem érintették az energiahordozók területét. Azóta Brüsszel már szankciót vetett ki az Európába érkező orosz kőolajra, illetve egyesek – többek között Soros György – is támogatják a gázembargó ötletét.

Úgy folytatták, hogy a magyar szavazók döntő többsége szerint nem hatékony az uniós szankciós politika, ugyanis Európa jobban megszenvedi annak következményeit, mint Oroszország. A választók kétharmados többsége (66 százalék) egyetért azzal az állítással, hogy Európának jobban ártanak a szankciók, mint Oroszországnak. A kijelentéssel csupán a választók egyötöde (22 százalék) nem értett egyet.

Hasonlóan „sarkos véleménye” van a magyaroknak az energiapiacot érintő szankciókról: azzal az állítással, hogy „hiba lenne szankciót kivetni az orosz gáz behozatalára”, a választók 62 százaléka ért egyet, 25 százalékuk pedig elvetné ezt az ötletet – írták.

„Az egyet nem értők magas aránya nem meglepő, miután a rezsicsökkentést veszélyeztető lépésről lenne szó”

– fogalmaztak.

A Nézőpont Intézet szerint azzal együtt, hogy a magyar kormány meghosszabbította a benzinárstopot december 31-ig, a növekvő üzemanyagár érezhető az árak emelkedésében.

Az olajembargót a magyarok 58 százaléka helyteleníti, s kevesebb mint feleannyian gondolják (27 százalék) helyes döntésnek.

A magyarokat aktívan foglalkoztatja a szankciók jövője, mindhárom felvetés esetében viszonylag alacsony volt azok aránya, akik nem tudtak véleményt formálni a kérdésben (12-15 százalék) – áll a Nézőpont felmérésében.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük