KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Német újságíró: Putyin hamarosan győzhet

Gabor Steingart ismert német újságíró szerint egyre több jel mutat arra, hogy nemsokára vége a háborúnak.

Az újságíró a FOCUS Online hasábjain azt írja: hat jele van annak, hogy a Nyugat nemsokára feladja ezt a háborút és egyezkedni fog Oroszországgal.

Az első jel az, hogy Ukrajna kimerült. Az oroszok Ukrajna területének 18 százalékát annektálták. Az országon belül 3,7 millió embernek kellett elhagynia szülőföldjét. 6,4 millióan menekültek el az országból, közülük 950 ezren Lengyelországba, több mint egymillióan pedig a Németországba – írja Steingart.

A nyugati hatalmaknak eddig 252 milliárd eurójukba került a háború, és az ukrán hadsereg nagyban függ a külföldi pénzektől, amely az újságíró szerint azt is jelenti, hogy Ukrajna elvesztette a szuverenitása jelentős részét, anélkül hogy katonailag elvesztette volna a háborút. 

A második jel az, hogy Oroszország izolációja megbukott. Gabor Steingart leírja: az orosz gazdaság továbbra is életképes, a szankcióknak csak rövidtávon voltak negatív hatásai és az oroszok találtak maguknak új gazdasági partnereket.

A harmadik jel szerinte Amerika elbizonytalanodása.

Az újságíró szerint a demokraták sem olyan lelkesek a háború finanszírozásával kapcsolatban.

A negyedik jel, hogy a német kormány nem akar a jelenleginél nagyobb kockázatot vállalni Ukrajnával kapcsolatban.

Steingart szerint az ötödik jel a konzervatívok megosztottsága. Példaként említi Armin Laschet a CDU korábbi vezetőjét. A szerző megjegyzi: még a pápa is arra szólította fel Kijevet, hogy tárgyaljon. 

A hatodik jel az, hogy az üzleti világ már Ukrajna újjáépítésére készül, és szeretnék normalizálni a kapcsolataikat Oroszországgal. A projekt többe kerülhet, mint Németország újjáépítése a második világháború után.

MandinerKiemelt képen: Szergej Sojgu és Vlagyimir Putyin / prtintscreen

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Az ukrán parlament jelentős adóemelést fogadott el

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük