Ferenc pápa fehér zászlót ajánl Zelenszkij ukrán elnök figyelmébe
Ferenc pápa szombaton magánkihallgatáson fogadta Zelenszkij ukrán elnököt, és azt ajánlotta neki, hogy lobogtasson fehér zászlót tárgyalási készségének jeléül – jelentette a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.
A római katolikus világegyház vezetője szerint igazán bátornak és erősnek az számít, aki népének érdekében cselekszik, nem pedig aki olyan erővel száll szembe, amelyet nem tud legyőzni. A pápa elborzadva szólt az emberéletben bekövetkezett mérhetetlen pusztulásról, és a háború tárgyalásos befejezését sürgette további életek feláldozása helyett.
Ferenc pápa fehér zászlóra vonatkozó kijelentését Matteo Bruni atya, vatikáni szóvivő azzal pontosította, hogy a pápa nem megadásra, hanem fegyvernyugvásra és tárgyalásra biztatta az ukrán elnököt.
Mint ismeretes, az ukrajnai orosz katonai beavatkozás első hónapjaiban Zelenszkij békekötésben állapodott meg Moszkvával, és 18 pontos tervet véglegesített a béke helyreállítása érdekében. De a két fél által parafált megállapodást brit-amerikai nyomásra 2022. márciusban felrúgta, és úgy döntött, hogy „az utolsó ukrán katonáig” harcolni fog Oroszország ellen. A béke megállapodás helyett önálló „béke formulát” állított, melynek lényege: Ukrajna csak akkor köt majd békét Oroszországgal, amikor az utolsó orosz katonai is elhagyta Ukrajnát.
A Szentszék már régen felismerte Zelenszkij békeformulájának irreális mivoltát, s irányt vett az orosz biztonsági követelések részbeni kielégítése felé. Ennek érdekében közvetítőként is felajánlkozott Moszkva és Kijev között, de igyekezetét nem koronázta siker, mert a Nyugat nem engedte meg Zelenszkijnek, hogy rugalmas magatartást tanúsítson, Oroszország pedig nem volt hajlandó lemondani a Nyugattal szemben támasztott biztonsági követeléseiről.
Az ukrajnai konfliktus tárgyalásos rendezését a Magyar Békekör civil diplomáciai síkon igyekszik előmozdítani. A budapesti pápai nunciussal és az orosz nagykövettel folytatott tárgyalásán a Békekör a biztonság oszthatatlanságának elvéből indult ki, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy igazságos és tartós béke csak úgy teremthető meg, ha egyik fél sem akarja saját biztonságát a másik kárára érvényesíteni. A Magyar Békekör úgy látja, hogy Ferenc pápa Zelenszkijnek adott „fehérzászlós” tanácsa a békés kibontakozás útját egyengeti. Kérdés, vajon Zelenszkij megfogadja-e.
Vatikánváros, 2024. március 10. vasárnap (MB)
Kiemelt képen: Ferenc pápa vendégével, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel 2024. március 9-én.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…