Nem számít a magyarok véleménye a baloldalnak
Az ellenzék örül a szankcióknak, illetve hazugságnak nevezi a nemzeti konzultációt
A korábbi nemzeti konzultációk után a legújabb, az energiaszankciókról szóló kérdőívet is támadja a baloldal, azt állítva, hogy nem a brüsszeli intézkedések okozzák a gazdasági válságot. Ebből a szempontból nincs új a nap alatt, 2015-ben ugyanígy cselekedtek, amikor a migrációról kérdezte a kormány a magyarokat.
A Fidesz–KDNP szerint folyamatosan a magyar érdekekkel szemben politizál a baloldal, ezt az is jól mutatja, hogy most azért támadják a kormányt, mert nemzeti konzultáció indul a brüsszeli energiaszankciók ügyében. Ismert: szeptember 22-én, a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülése után Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője közölte, hogy nemzeti konzultációt kezdeményeznek az energetikai szankciókról.
Ezután a kormány döntött arról, hogy támogatják a konzultációt, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a Kossuth rádiónak adott interjúban leszögezte: Brüsszel hazudott az embereknek a szankciókról.
Emellett a kormányfő megjegyezte, hogy minél válságosabb időszakot élünk, annál nagyobb szükség van az egységre, bizonyos helyzetekben pedig az a legjobb, ha az emberek bevonhatók a döntéshozatalba, ennek pedig a jogilag legrugalmasabb formája a nemzeti konzultáció.
Nem meglepő, hogy a baloldal negatívan reagált a bejelentésre, hiszen továbbra is hangoztatják, hogy a brüszszeli szankciók működnének, ezeknek pedig a kiterjesztését követelik. Érdemes felidézni: korábban Karácsony Gergely főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy örül a szankcióknak, és hogy a magyar kormány sem tudta megakadályozni annak elfogadását.
A legnagyobb baloldali párt, a Demokratikus Koalíció az első pillanattól kezdve ellenséges a nemzeti konzultációval, szerintük ugyanis semmi értelme az embereket megkérdezni a szankciókról. Továbbá a Gyurcsánypárt szerint nem a háború, hanem a kormányzat felelős a megélhetési válságért, a konzultációt pedig hazugságnak nevezték.
Megjegyzendő, hogy egyébként Európa-szerte nagy problémát jelentenek a szankciók miatt is súlyosbodó energiaválság okozta gazdasági nehézségek. Egy másik baloldali párt, a szankciókat ugyancsak feltétel nélkül támogató Momentum is feleslegesnek nevezte a konzultációt, és úgy látják, hogy az európai uniós szankciók működnek.
Emellett a Momentum kitért arra, hogy a konzultációs íveket országszerte össze fogják gyűjteni, és gyújtós gyanánt eljuttatják azt a rászorulóknak. Elmondásuk szerint ezzel lehet kihozni a legtöbbet a nemzeti konzultációból, amit hazugnak és demagógnak tituláltak.
Fekete-Győr András, a Momentum bukott exelnöke pedig arról beszélt, hogy a szankciók a békét hivatottak kikényszeríteni. „Ha jön a Fidesz nemzeti konzultációja, tűzre vele!” – vélekedett Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke a nemzeti konzultációról, miközben Hadházy Ákos, a baloldal támogatásával országgyűlési mandátumot szerzett képviselő a nemzeti konzultációt az eddigi legmocskosabb propagandaakciónak nevezte.
Márki-Zay Péter, a baloldali összefogás történelmi vereséget szenvedő miniszterelnök-jelöltje pedig azt a baloldali narratívát hangoztatta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is megszavazta a szankciókat. Ezzel szemben azonban éppen a magyar kormányfő volt az, aki az első pillanattól kezdve ellenezte az energiaszankciók bevezetését, és kiharcolta, hogy Magyarország mentességet kapjon az olajszankciók alól.
A nemzeti konzultáció intézményét már régóta baloldali támadások érik. A baloldal politikusai korábban is feleslegesnek tartották, hogy a kormány fontos ügyekben kikérje a magyar emberek véleményét.
Emlékezetes, hogy amikor 2015 májusában, az Európát elérő migrációs válság idején a kormány nemzeti konzultációt indított a bevándorlásról, a baloldal hosszú ideig álproblémának nevezte a migrációt.
Kiemelt képen Gyurcsány árnyékkormánya, ahol az asszony a miniszterelnök / MTI/Kovács Anikó
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…