Nem kímélte Pressmant Szijjártó Péter
Az amerikai választások utáni magyar–amerikai kapcsolatok lehetséges alakulásáról beszélt a Hír TV-ben Szijjártó Péter, érintve a jelenlegi nagykövet, David Pressman munkásságát is.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter őszintén beszélt a magyarokat kioktató, politikai felforgató tevékenységet végző Pressmanről.
„…amikor a jelenlegi nagykövet ide érkezett, már akkor világos volt, hogy ő sokkal inkább helytartóként, sem mint nagykövetként tekint magára. Sokkal inkább gondolta azt, hogy neki küldetése az, hogy itt a kormányt kioktassa, a magyar embereket leckéztesse, és a magyar ellenzéket vezesse”
– mondta el a műsorvezető kérdésére Szijjártó Péter.
„Nem véletlen, hogy soha nem is volt igazi személyes kommunikáció hivatalosan közöttünk, mert egész egyszerűen sem nekem, sem a kormánynak intézményesen nincs szüksége arra, hogy egy itt működő elvileg nagykövet kioktasson minket abból, hogy kellene végezni a dolgunkat. Tehát én, hogyha egy magyar nagykövet bárhol a világon tized ilyen viselkedést tanúsítana, mint az Egyesült Államok nagykövete Budapesten, hát úgy penderítenem ki a minisztériumból, hogy a lába nem érné a földet”
– tette hozzá a tárcavezető.
[irp posts=”129503″ ]
MN
Kiemelt képen: Szijjártó Péter a NATO-csúcson 2024. július 11-én Washingtonban / Fotó: Facebook
Legfrissebb anyagaink:
Szánalmas komédia: az ukrán pénzszállítók ügyvédje pályázik az illegitim államfői posztra | NIF
Az óra ketyeg: az EU felbomlása elkerülhetetlen – méghozzá hamarosan | NIF
Állami terror: elvitték a Fidesz szervereit, Orbán Viktor meghirdette a nemzeti ellenállást!
MOST: Orbán Viktor és Bóka János sajtótájékoztatója élőben itt (videó) | NIF
Videón a népítélet: Leköpték az utcán Magyar Pétert! Gyurcsány sorsára jutott a Tisza-diktatúra vezére
Állami terror Ukrajnában: Gázzal fújtak le egy 12 éves kislányt az odesszai emberrablók
Kötter Tamás: 1919 vagy 1949? – Teljes gőzzel robog a diktatúra állami terrorgépezete!






















