KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nem hívják meg az orosz kormányt a világ vezető biztonságpolitikai konferenciájára

Az Ukrajna ellen indított háború miatt nem hívják meg az orosz kormányt a világ legrangosabb nemzetközi biztonságpolitikai fórumára, a müncheni biztonsági konferenciára (Munich Security Conference – MSC) – mondta a szervezőbizottság elnöke szerdán.

Christoph Heusgen a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a február 17-én kezdődő háromnapos tanácskozásra – amelyet 59. alkalommal rendeznek meg – nem hívnak meg senkit az orosz kormányból, mert a moszkvai vezetés továbbra is kitart a háborús céljai mellett, az MSC pedig nem arra való, hogy “színpadot biztosítson a propagandához”.

A konferencián az orosz ellenzéknek és a civil társadalomnak adnak teret és “nem olyan embereknek, mint Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter), akik csak a legrosszabb propagandát művelnék” – tette hozzá a német diplomata, aki tavaly óta vezeti az MSC-t, és előtte 2017-től 2021-ig Németország nagykövete volt az ENSZ-nél, 2005-től 2017-ig pedig az akkori kancellár, Angela Merkel kül- és biztonságpolitikai tanácsadójaként dolgozott.

Azzal kapcsolatban, hogy az MSC a nemzetközi közösséget feszítő konfliktusok rendezését szolgáló informális egyeztetések fóruma is, kiemelte, hogy a Vlagyimir Putyin vezette Kreml törekvéseivel összefüggésben teljességgel eredménytelenek voltak az erőfeszítések.

Mint mondta, a német kormány éppen a 2007-es MSC-n elmondott orosz elnöki beszédből levont következtetések alapján ragaszkodott 2008-ban ahhoz, hogy Ukrajna és Grúzia ne legyen NATO-tag, de Vlagyimir Putyin mégis a háború mellett döntött.

Az orosz elnök azért lépett a konfliktusok békés rendezése helyett a háború útjára, mert “helyre akarja állítani a birodalmi Oroszországot” és “le akarja igázni Ukrajnát”. Ezzel a törekvéssel “nekünk szembe kell szállnunk” – jelentette ki Christoph Heusgen.

A többi között arról is szólt, hogy Oroszország “bizonyos mértékig elszigetelődött”, de tovább kell erősíteni a Moszkvára kifejett nyomást olyan országok részéről is, mint Kína, India és sok afrikai állam.

Ez is érdekelheti:  Musk: "Ki leszek akadva, ha Trump veszít a választásokon"

“Az oroszok, az orosz elitek előtt is világossá kell válnia, hogy a jövő, egy jó jövő nem lehetséges Putyinnal” – fogalmazott az MSC vezetője.

A legutóbbi MSC-t február 18-tól 20-ig, néhány nappal Oroszország Ukrajna elleni háborújának kezdete előtt tartották. A tanácskozáson nagyjából 600 vendég vett részt, köztük bő 30 állam- és kormányfő, valamint száznál is több miniszter. A meghívottak között volt Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov is. Az orosz vezetők nem látogattak el Münchenbe arra hivatkozva, hogy az MSC szerintük elveszítette az objektivitását. Az idei fórumot 1991 óta először tartották orosz résztvevők nélkül.

Kiemelt kép: securityconference.org

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük