Nahát, a Mazsihisz nem támogatja a 2006-os vérengzés emlékművét
Abban a pillanatban, ahogy Szilágyi Ákos terve és az annak a megvalósítása érdekében történt támogatói aláírásról szóló információ napvilágra került, a mindig demokráciaféltő liberálisok (értsd: Sorosék által támogatott bolsevikok,) nekiestek az elképzelésnek, de a terv közreadójának is, őt folyamatosan degradálva.
A Gulyáságyú Médiától kezdve a 444.hu-n keresztül „drága” Bolgár úrig, mindegyikük arról szónokolt, hogy ez miért is helytelen, hiszen ott rendőrök is megsérültek – szegények.
A legfrissebb az ősbolsevik MAZSIHISZ megnyilvánulása. Szemforgató módon a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kijelentette, hogy „nem támogatja, hogy a Hertzl Tivadar tér közvetlen közelében bármiféle, a holokauszttal és a zsidósággal össze nem függő szobrot vagy egyéb emlékművet helyezzenek el, és minden lehetséges módon tiltakozni fog a szobor jelenleg tervezett helyszínen történő felállítása ellen.
Az emlékmű felállításának ötletgazdája ugyan számtalan alkalommal elmagyarázta már, hogy ez az emlékmű egy szimbólum, amely arról a terrorista megnyilvánulásról szól, melyet a Gyurcsány-kormány követett el a magyarsággal szemben 2006-ban. És akkor tegyünk még rá egy lapáttal, hogy a Mazsihisz vezetősége is képben legyen, ugyanis a 2006-os esemény elszenvedői között bizony magyar zsidók is voltak.
Egy zsidó barátom – akit miközben tomfával vertek össze az azonosítószám nélküli terroristák – azt kiabálta nekik:
„Nem szégyellitek magatokat? Budapesten újra veritek a zsidókat?”
Ott, a zsinagóga közvetlen közelében.
Tegyük tisztába a dolgot. Az ősbolsevik Mazsihisz, prominenseinek az a bajuk, hogy a 2006-os terrorista esemény legfőbb felelőse és annak családja tagadhatatlanul kötődik a pártállami MSZMP-hez, az 1956-os megtorlásokhoz és vérengzésekhez. Hogy ez mennyire így van, azt világosan bizonyítja a Mazsihisz egyik prominens alakjának az 1944-es vészkorszakot túlélt barátomnak odavetett mondata:
„Korpa közé keveredtél kedves holokauszt túlélő testvérem, mert a TIEID lőtték tömegesen a Dunába a MIEINKET 1944 őszén és telén”
No comment… Aki nem érti, az ne értse, aki viszont megértette, az nagyon gyorsan szedje össze magát!
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Szégyen persze tudjuk miért tiltakoznak !!
NEHÉZ DOLGA VAN ORBÁN URNAK. VISZONT ITT DERUL KI HOGY KIÉ AZ IGAZI HATALOM.