KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nagyot eSeL…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

moneyloverHa azt hiszed, a pénz nemessé tehet. Bár a papírdarabkáknak állítólag nincs szaga, de a rajtuk hemzsegő baktériumok nagyon fertőzők. A gyakori pénzszámlálástól kezét ellepő kórokozók az egész testet ellepik, s bekúszva az agyba, egyre rombolóbb folyamatokat indítanak el. A higiéniai igénytelenséget mutató külső mögött az énkép is átalakul. A birtokolt koszos papírhalom által a világhódító szerepében tetszelegve, azt hiszik, ők mindenkivel és mindennel azt tehetnek, amit akarnak. Ekkor már nem az előttük megtisztított úton, vagy a felfelé vezető lépcsőket borító piros szőnyegen járnak, hanem abban a tévhitben élnek, hogy az anyaföld felett lebegnek hozzájuk hasonló társaikkal együtt, amolyan önmaguk kiválasztottjaként.

Aztán az első, hatalmas pofont közülük kapva fenékkel érnek a földre, hogy ott szemléljék a valóságot, amit maguk gerjesztettek. Nem csodálkozhatnak, ha körbe köpdösik őket azokat a jelzőkkel, amiket ők osztogattak, beszennyezve velük, az amúgy sem habfehér  közéletünket. Válaszként a család szentségére hivatkoznak, mentegetvén magukat, miszerint ők tisztelik mások hozzátartozóit. Ám az országba-világba ordibált mocskok után mit érezhetnek  főleg a gyerekek, akiknek apjukat, közelállóikat ilyen jelzőkkel illették? Vajon hogyan dolgozzák fel lelkileg és mi lesz a válasz? De ami még rosszabb, a pár nap alatt elhíresült kifejezéseket oly természetességgel használják már az utcán, iskolában, járműveken pöttömnyi gyerekek is, hogy hosszú időre visszafordíthatatlanná váló, mindannyiunkat érintő káros folyamat részesévé váltunk.

S mindez  köszönhető a réges rég hitelükkel együtt a választásokat is sorra  elveszítő népszerűtlen, szétesett, de oktondi erőszakossággal felszínen maradni akaróknak, akik közül az egyik különösen honorálta az ellenféltől(?) kapott támogatást. Tévedés ne essék, nem a reakciója volt meglepetés, hanem az, hogy ő is kapott pénzt fennmaradásához. Igaz, ő „csak” a nevét adta, okosabbak súgták neki, hogy az egyelőre vértelen tőrdöfés kivitelezését hogyan hajtsa végre, azon bevált trükk alapján, hogy a „pénz fegyver, ne add (vissza) ellenségeid kezébe”.

Nem kellett volna segíteni őket, mivel hálából, hazánkban nem honos politikai gyilkosság rémképével riogatnak álszent módon a másik oldalra kenve rég óhajtott vágyálmukat, amit egyelőre az otthonkákba bújt, notórius betelefonálós anyókák terjesztenek tovább, miközben az igazi cél hazánkat is lángba borítani.

Csak(?) egyet felejtenek el a pénzimádók. Az általuk előidézett világégés vagyonukat is elemésztheti, mivel szuperbiztonság ide vagy oda, kifürkészhetetlen titkaik ma már egymás előtt sem lehetnek, s az értékét könnyen elveszítő papírdarabokkal, arannyal, gyémánttal ugyan kit és mit vásárolnak meg az általuk pusztulásra ítélt bolygónkon? Maximum egymást  irthatják ki oly kéjjel, mint ahogy egyelőre még szóban tették a minap ellenfeleikkel.

No, persze erre egyesek rá is szolgáltak, mert maguk  idézték elő, s ez nemcsak alpáriságára vonatkozik, hanem a  háttérben meghúzódókra, akik „misztikusan” mosolyognak.

Tény, hogy a pénz nem nemesít, nem boldogít. Bánni tudni kell vele, de sok esetben még azok sem tudják hasznos felhasználásának módját, akiknek évszázadok óta módjuk lett volna elsajátítani. Akkor viszont mit lehet várni azoktól, akik rövid idő alatt halmozták fel vagyonukat?

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “Nagyot eSeL…

  1. Én nem hiszem, hogy értelmes emberek a fent leírtakat nem veszik észre. Hogy nem veszik észre, hogy állandó megszorításokkal igyekeznek a másikat ellehetetleníteni.
    És nem gondolnak bele, hogy egyszer a másiknak elege lesz a béketűrésből.
    Azért mert ők elhatározták, hogy Ukrajna iparát és mezőgazdaságát tönkreteszik, majd eladósítva azt csinálnak velük, mint velünk, és sok más országgal, és lehet, hogy lesz, aki ezt nem hagyja.
    Hogy naponta a pofámba hazudoznak, és elhallgatnak minden olyan híreket, amik ezekre a pénzeszsákokra károsan hatna.
    És ezek a pénzeszsákok itthon is ezt művelik, magok körül egy olyan légkört teremtve, hogy megtámadhatatlanok legyenek. Olyan törvényekkel körülbástyázva magukat, hogy ha valaki meg mer szólalni, és megemlíti hazugságaikat, és mohóságukat, akkor azonnal földbe döngölhetők legyünk.
    Talán ezért van az, hogy amíg rohanunk a sorsunk felé, senki nem mer szólni ellenük.
    Rosszul tesszük.

    Baumag

    1. Való igaz, pontosan tisztában vannak azzal, amit csinálnak. És még sok minden mással is. Azzal például, hogy a jónépet a médián keresztül úgy lehet terelni, mint a birkákat. Nem is tévednek, mert lehet. Azon egyszerű oknál fogva, hogy gondosan vigyáznak rá, hogy a jónép kezébe ne kerülhessen megfelelő eszköz az eltávolításukra. Igen, arra gondolok. Ha meglennének a megfelelő eszközök, még akkor is sokakból kellene hasznos anyagot csinálni a föld alatt, olyanokból is, akik maguk nincsenek benne a „buliban”, csak fenntartás nélkül elhiszik, amit az éppen aktuális nagyember mond. Másként nem fog menni. Ugyanis azokat nem törvényekkel kell megtámadni, hanem egészen mással.

    2. Ők, valóban megtámadhatatlannak vélik magukat. Rajtunk viszont találnak fogást, akár egy kis rágalom, kis hitelrontás és a többi folytán, aztán nézhetjük magunkat.

  2. A pénz önmagában véve,egy praktikus eszköz,hiszen ma már nehézkes lenne valamit,valamire cserélni.Ennyi,és nem több.De miért gyűjtenek a beteg emberek pénzt? Felesleget felhalmozni,csak ebből lehet,hiszen az élelem előbb utóbb megromlik,de a pénz nem.Vagy az arany,ritka,különleges,és semmire nem jó. Azt a hamis látszatot adja,hogy ezzel megvásárolhatja a halhatatlanságát. Hiányzik belőle,a szívéből valami, amit ennek az imádatával pótol. A szeretet, mely nem osztozik senkivel. Neki nagy hely kell, vagy a szeretet,vagy a gyűlölet,és kapzsiság van benne. Szeretet nélkül, keresni kell valamit,ami betölti ezt az űrt. A pénz,amely magabiztosságot, hatalmat,felsőbbrendűséget,és azt a hamis látszatot adja,hogy vagy valaki. Megvehetsz, mindent,és mindenkit,aki hasonló képen érez, gondolkodik. Hatalomra törekszik, mert amit nem tud szeretettel elérni,azt megakarja venni,és uralkodni felette. De csak egy beteg elme akar a másik felett uralkodni, a bölcs beéri a másik szeretetével.Onnan tudja,hogy gazdag , hogy a másiknak semmije sincs, így különbnek érzi magát.Lehet,hogy ő tette tönkre,mert ha normális fizetést ad neki, akkor nem kell segélyért sorba állva,megalázottan kuncsorognia. Először tönkre teszi,aztán eljátssza az adakozó szentek szerepét,hogy milyen nagylelkű, rendes Hitben jártas „ember . Nem elégszik meg csupán ezzel, az ország elnöke akar lenni,mert minden idióta arra vágyik,hogy ö legyen a legnagyobb.Azt már nem tudja,hogy eltűnik az idő szemetes ládájába ő is,akár a többi szerencsétlen,tudatlan elődei.De addig is hirdeti önön nagyságát, felsőbbrendűségét. Mindig lesz aki nagyobb, gazdagabb,erősebb lesz,így a csalódás elkerülhetetlen. Ha már alkotni,teremteni nem tud, akkor már inkább pusztít, mert csak erre képes. Azt a testi,lelki nyomort adja tovább,amit ő is úgy kapott gyerekként a szüleitől,rokonaitól,tanáraitól,és kezdődik minden előröl.”Mert mit ér a szépség, mit ér az erő, az időt nem állítja meg egyik sem.” TF.

    1. Egyetértek – szerintem a pénzfüggőség ugyanolyan káros az egyénre és a környezetére,mint a drog,alkohol stb.
      H.B.

      „Évezredek óta a pénz az ö becsületük, az uzsora a fegyverük, és az utálat az értéket előállító népekkel szemben, a vezér csillaguk”

    2. T. Tóth úr! Az Ön által leírtakból – kissé bővítve – remek cikk lehetne!

  3. Kedves V.A. !
    Tájékoztatom, hogy a választásokat soha senki nem veszíti el. A választások minden esetben az előre beállított eredménnyel zárulnak. Ezt a színházat addig fogják működtetni, amíg a többség elhiszi, amit lát, az nem egy színmű, hanem maga a valóság.

  4. A betegesen pénzéhes férgeket ki kell közösíteni,ki kell rekeszteni az életünkből.
    H.B.
    ” Vehetsz földet
    De hazát nem;
    Vehetsz házat
    De otthont nem;
    Vehetsz ágyat,
    De álmot nem;
    Vehetsz órát,
    De időt nem.
    Vehetsz könyvet,
    De tudást nem;
    Vehetsz pozíciót,
    De tiszteletet nem;
    Megfizetheted az orvost,
    De az egészséget nem.
    Megveheted a lelket,
    De az életet nem;
    Megveheted a szexet,
    De a szerelmet nem. ”

    Kínai tanítás

    1. Kedves Anna!
      Szerintem a minőség fontosabb mint a mennyiség.
      A hazánkban élősködő hazaárulóknak pedig min. börtönben lenne a helye.
      H.B.
      „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet. ” /Bethlen Gábor/

  5. Kedves Anna! Nem törekszem,sem kitűnő cikkre,sikerre,elismerésre,és egyéb hívságokra. Az „írásomat alázattal, és jó szándékkal adom közre,abban a szelemben,”akinek szeme van látja,akinek füle hallja”, ha csak egy embernek is sikerül a saját magában lévő hitet,gondolatot erősíteni,már megtettem amire vágytam. Köszönöm a kedvességét. TF.

Hozzászólás a(z) eSzeL bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük