KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Na, ezt nem mondhatja el magáról a NIF

Százmilliós nagyságrendben kapott külföldről pénzeket tavaly a Telex – írja oldalán a Magyar Nemzet. Azonnal az jut ilyenkor a NIF napi szerkesztőjének eszébe, hogy míg egyes honlapokat hatalmas összegekkel támogatnak külföldről (leginkább azért, hogy hazánk ellen ténykedjenek), másokat pedig belföldről (mert ők meg szolgaian és kritika nélkül teszik a dolgukat más hazai politikai erőknek), nekünk nincsenek ilyen problémáink…

Nem kell számolgatnunk a pártoktól, vagy esetleg a tehetősebb, és állítólag a nemzeti oldalon álló vállalkozóktól kapott summát. Ennek következtében ennek a tehernek a nyomasztó súlya nem nehezedik ránk. Ha valaki mégis úgy gondolná, hogy kis anyagi támogatással „megnehezítené” a munkánkat, biz’ Isten, nem hátrálnánk meg a feladat elől.

Azonban mi nem vagyunk Telex és nem kapunk senkitől semmit, ráadásul a guruló dollárokból is, ha gördítenék, sem kérnénk egy árva fityinget sem. Mi magyarok vagyunk, a nemzetünket szolgáljuk. Hozzánk nem szólnak le, hogy takarítsunk el azonnal egy-egy cikket az oldalunkról, mert az valakiknek kényelmetlen.

Ez a mi függetlenségünk. Vajon léteznek egyáltalán hazánkban olyan vállalkozók, tehetősebb emberek, akik ezt átérzik?
Mert ha igen, szívesen várjuk támogatásukat!

Milyen jó lenne ez, legalább megszűnnének a sok olvasót idegesítő reklámok, amelyek bizony megtörik legtöbb esetben a cikkeket!

A Telex bevételeiről és anyagi helyzetéről szóló cikk IDE kattintva olvasható.

Nifadmin

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: gorznak.org

 

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük