Morvai Krisztina: Az InfoRádió vendége voltam (videóval)
Színt kell vallani: pontosan kiknek az érdekeit akarják védeni a magyar képviselők az Európai Parlamentben, s emberközpontú vagy pénz és profitközpontú értékrend alapján kívánnak működni?
Kérem, hallgassák meg az InfoRádióban kedden elhangzott beszélgetést, a velem készült közel egyórás interjút. Azt hiszem, a riportert nem tudtam meggyőzni arról, hogy az EP képviselő nem azonos a technokrata gazdasági szakemberrel, s arról sem, hogy előbb a kívánatos értékrendet, s a döntések pontos társadalmi céljait kell tisztázni, s utána kell az azokat szolgáló szakmai megoldásokat megtalálni.
„Kiváló gazdasági szakemberek” (vagyis a mélységesen igazságtalan, neoliberális gondolkodást valló, a nemzetközi nagytőke és a bankok érdekeit kiszolgáló technokraták) bőséggel vannak Magyarországon – látjuk is, hogy milyen eredménnyel járt az eddigi tevékenységük. Most már itt az ideje a 180 fokos fordulatnak: a pénz és profitközpontú helyett az ember és közösségközpontú értékrend érvényesítésének a társadalomban s a gazdaságban. A szakmai megoldások kidolgozása a nemzeti érzelmű, a magyar munkavállalók, kisvállalkozók, kisgazdák, devizahitelesek, nyugdíjasok érdekeit elsődlegesnek tekintő gazdasági és pénzügyi szakemberek kezében vannak.
Morvai Krisztina
[youtube=http://youtu.be/opJIOJ4n25c]
[youtube=http://youtu.be/ifvRcYCsRj4]
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Alapvető kérdés, hogy azért dolgozunk, hogy élhessünk vagy azért élünk, hogy dolgozhassunk. Zsidó szemszögből (ki is mondták nyíltan) : ők azért élnek, hogy nekünk dolgozzanak. Azt is kimondták, hogy : az aki nem szolgálja a zsidókat halált érdemel. Az ilyenek ellen lehet igazán jól harcolni a diplomácia eszközeivel.
A műsorvezető bődületesen nagyképű és öntelt alak.