Mínuszban a gazdaság – Miért maradt el teljesen a repülőrajt?
Tóth Levente elemzése a Blikk oldaláról
Hiába jósolt a magyar gazdaságnak repülőrajtot az idén a kormány és a kormányfő, a friss adatok szerint ennek nyoma sincs. Éppen ellenkezőleg: az ország gazdasági teljesítménye az első negyedévben még csökkent is. Megnéztük, mi lehet ennek az oka, illetve mi következik ebből. Hogyan lesz így pénz az anyák adómentességeire és a további béremelésekre?
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a magyar gazdaság teljesítményének első negyedéves összegző adatait. A leforrázó számok szerint Magyarország bruttó hazai termékként meghatározott gazdasági teljesítménye 2025 első negyedévében az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint – 0,2 százalékkal mérséklődött. Az egy évvel korábbihoz képest stagnált, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,4 százalékkal csökkent.
A KSH szerint a gazdaság teljesítményét együttesen pozitívan befolyásolták a szolgáltatások, az ipar és az építőipar fékezte.
Mit jósolt a kormány 2025-re?
A közzétett adatok homlokegyenest mást mutatnak, hiszen a kormány és a miniszterelnök is repülőrajtot várt és jósolt a magyar gazdaságban 2025-re. A költségvetést eredetileg 3,4 százalékos növekedéssel tervezték, de a kormány azóta módosított prognózisa már csak 2,5 százalékról szól. De még ehhez képest is hideg zuhany a most közzétett adat.
Lehet-e még ebből bármilyen növekedés az idén?
Az még elképzelhető, hogy az év hátralévő részében növekedést tud produkálni a magyar gazdaság, de már a 2,5 százalékos GDP-emelkedést is nehéz lesz elérni, hiszen nem látszanak azok a változások, amelyek gyökeres fordulatot hozhatnának.
Miért maradt el a beharangozott repülőrajt?
A kormány döntően a hazai fogyasztás (azaz a vásárlások) növekedésére építette a gazdasági terveit. Ennek ugyan vannak jelei a kereskedelmi forgalomban és a szolgáltatások igénybevételében, de ez kevés ahhoz, hogy a javarészt exportra termelő ipar mélyrepülését ellensúlyozza. Egyszerűen nem tudunk annyival többet enni, fodrászhoz járni vagy lakást felújítani, hogy az ottani veszteségeket pluszba fordítsuk. A legutóbbi, februári adatok szerint az ipar abban a hónapban 8,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest.
Mi lesz, ha borul az állami költségvetés?
Ha kisebb a növekedés a vártnál, az rossz hír a költségvetésnek, hiszen elmaradnak a bevételek. Ebben az esetben pedig költeni sem tud annyit, mint tervezte. Vagy csak hitelből, aminek viszont magas ára van.
Mi lesz így az anyák új adómentességével?
Az anyák minden korábbinál kiterjedtebb új adómentességeinek bejelentésekor a kormány azt mondta, hogy ezt lehet finanszírozni a növekvő gazdaságból. A bevételtöbblet egyelőre nem látszik, a több százmilliárdos kiadás elmaradt adóbevétel formájában már törvénybe van foglalva. Ezeket a jogszabályokat éppen tegnap fogadta el a parlament. A szükséges pénzt a jelenlegi helyzet szerint vagy további hitelekből vagy a költségvetési kiadások jelentős megvágásából lehet előteremteni. Ez érintheti az állami pénzből fizetett alkalmazottakat, és a mindenki számára nyújtott állami szolgáltatásokat is. Az állami beruházásokat sok területen már eleve visszafogta a kormány, de akár továbbiakra is rákényszerülhet.
Mire számíthatnak a nem állami alkalmazottak?
A béradatok egyelőre azt mutatták, hogy átlagosan jóval infláció feletti béremeléseket hajtottak végre a cégek az idén. Ha azonban a gazdaság nem indul be, a bevételek nem jönnek, akkor ez nagy szorítást jelenthet a vállalkozásoknak, hiszen valójában akkora béremelést adtak, aminek nem lesz meg a fedezete a működésük bővülésében.
Mi lesz a 3 éves bérmegállapodással?
A minimálbérről és garantált bérminimumról kötött tavaly novemberi egyezségről már most látszik, hogy az abban rögzített minden gazdasági adattól eltér majd a valóság. Az idei minimálbért és garantált bérminimumot ez már nem befolyásolja, de a követkő évekét szinte biztosan újra kell majd tárgyalni.
Milyen pozitív és negatív fejlemények jöhetnek még idén?
Az amerikai vámintézkedések nagy bizonytalanságot okoznak a magyar gazdaság számára is. Ebben a legpozitívabb fejlemény is maximum az lehet, hogy visszaállunk a kiinduló vámhelyzetbe. Ez azonban még csak azt jelentené, hogy a gazdaság exportkilátásai nem lesznek rosszabbak, mint amivel év elején számolt a kormány. Sokkal valószínűbb, hogy valamekkora, most még nem teljesen világos mínuszt elszenved majd ettől a magyar gazdaság a közvetlen és főleg a közvetett amerikai exportjának csökkenése miatt.
Az új nagy gyárak beindulása csak az év vége felé adhat lökést az ipari termelésnek. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy ezek a hatalmas üzemek pontosan mikor és főleg milyen nagyságban kezdik meg a termelésüket.
Az állatjárványok bizonyosan érdemben csökkenthetik a mezőgazdaság teljesítményét. Ennek mértéke még függ attól, hogy sikerül-e a jelenlegi szinten korlátozni a járványokat. De még ebben az esetben is kimutatható hatással járnak majd az agrárium teljesítményében, ráadásul nem csupán rövid távon.
Az elmúlt években hogyan teljesített a gazdaság?
A magyar gazdaság nem tud kikecmeregni abból a már évek óta tartó helyzetből, hogy hol visszaesik, hol kicsit növekszik, de összességében maximum stagnál. 2022 óta 7 negyedévben zsugorodott a hazai GDP, hatban nőtt, de akkor sem sokkal.
2024-ben éven belül hosszabban tartó gazdasági csökkenés is kialakult (amit technikai recessziónak mondanak), de végül összességében egy pici növekedéssel zárt a GDP éves átlagban. A 2025 első negyedévi adat azt mutatja, hogy egyelőre nem tud tartós növekedési pályára állni a magyar gazdaság. Ha pedig ez így marad, az előbb-utóbb kifullaszthatja a cégek béremelési lehetőségeit.
Kiemelt kép: illusztráció / Fotó: Illusztráció: Northfoto