KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Méregként csöpögtetik a választóknak Magyarország felszámolását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NIF: Jó, ha nem feledjük, hogy a volt miniszterelnökök ellenzéki szerepben mutatják ki foguk fehérjét: a nemzetünk megátalkodott ellenségei.

Olvassuk újra ezt a tavalyi hírt, és ha nem tudnánk kik ők, akkor felhőtlenül halálra röhöghetnénk magunkat. De nem tehetjük, mert itt vannak köztünk és rágnak bennünket szorgalmasan, kitartóan. Külföldről erősítik őket folytonosan . És mi ezt nap-mint-nap tűrjük! De meddig?


A Demokratikus Koalíció az Európai Bizottsághoz fordul, ezúttal a déli határon épülő kerítés miatt. Molnár Csaba szerint az EB be kell avatkozzon, mert a szögesdrót sérülést okozhat a bevándorlóknak.

A párt ügyvezető alelnöke arra hivatkozott, hogy “maga a kerítésépítést felügyelő nyugalmazott ezredes is elismerte, hogy ezek a pengék alkalmasak komoly sérülések okozására”. A párt szerint ez elfogadhatatlan, és “alapvető emberi jogokat sért”, hogy egy határon olyan kerítés épüljön, ami alkalmas az illegális határsértők távol tartására.

A DK fenntartásai azonban sokkal inkább magyarázhatóak egy egyébként is fenntarthatatlan politikai stratégia sérülékenységével, mint “emberi jogok sértésével”. A párt holdudvarához tartozó liberális sajtóorgánumok ugyanis gyakran azzal indokolják a kerítés építésének “szükségtelenségét”, hogy az “egyébként is alkalmatlan a bevándorlók távol tartására”. Így a Demokratikus Koalíciót érzékenyen érinti, ha a határra egy olyan kerítés épül, ami a gyakorlatban is alkalmas a feladat ellátására.

A Demokratikus Koalíció lépése emellett jól illeszkedik a párt politikai irányvonalához. A radikális atlantista párt ugyanis egyetlen célt tart szem előtt; az Európai Egyesült Államok megalapítását. Egy ilyen európai állam felépítésének részeként a tagállamok át kellene adják az állami jogosultságokat az európai hatóságoknak, amit jelenleg semelyik tagállam lakossága nem fogadna el. Emiatt működik a Demokratikus Koalíció Magyarországon: lassan, méregként csöpögtetik a szavazók gondolataiba az Európai Egyesült Államok felépítéséhez szükséges gondolatmintákat.

A DK működésének lényege, hogy minden egyes belpolitikai kérdésben olyan választ fogalmaz meg, ami idegen hatóságok bevonásával járna. A párt ezzel nem az egyes belpolitikai kérdések megoldására törekszik, hanem arra, hogy hosszú távon hozzászoktassák a választókat ahhoz a gondolathoz, hogy a belpolitikai kérdéseket idegen hatóságok bevonásával kell megoldani; vagyis, hogy elfogadják a magyar állam jogköreinek átadását.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

A DK részéről ez egy különösen veszélyes tevékenység, ami okkal nevezhető nemzetbiztonsági kockázatnak, és egyértelművé teszi, hogy a párt idegen érdekek szolgálatában áll. Lehet nevetni Gyurcsány Ferencen, vagy komolytalannak nevezni a párt tevékenységét: de a kormány és minden, Magyarország függetlenségében érdekelt politikai erő részéről legalább annyira ajánlott komolyan venni. A választók ugyanis most még nem támogatják őket, de minden egyes megoldatlanul maradt belpolitikai kérdéssel egyre fogékonyabbá válnak arra, hogy elfogadják az elmérgesedett problémák idegen hatóságok bevonásával történő megoldását.

Ha a kormány nem tesz határozott lépéseket a Demokratikus Koalíció működésének ellehetetlenítésére, és a párt holdudvarához tartozó liberális sajtóorgánumok felszámolására, éveken belül előállhat egy olyan helyzet, hogy a választókorú lakosság egy jelentős része elfogadhatónak tartja a magyar állam jogköreinek átadását uniós hatóságok számára, vagyis indirekt módon támogatja a magyar államiság felszámolását.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Méregként csöpögtetik a választóknak Magyarország felszámolását

  1. Nos ez az a nemzetközi pénzügyi elit, és a működése.
    Náluk nélkül azért ezt nem cselekedhetné meg a DK, meg a többi antimagyar fórum.
    Az írás utolsó bekezdésével egyet lehet érteni, mert a mai ifjúság nem tanulja meg: a hazaszeretet mindenek felett. Pár év múlva a saját országuk ellen is fordítható az így felnövekedett korosztály.

  2. ha a magyaroklzavarták volna Fecót, miután lebukott hazudozásain, ma már nem rontaná ott a levegot. Hogy lehet az, hogy o még mindíg országgyulési követ ? Kiket képvisel o ott ? Van olyan párt, amelyik a hazudozók pártja ? Van elég támogatója ahhoz, hogy az Országgyulésbe kerüljön képviselete ? Hogy lehet azt, hogy egy ilyen lebukott politikust a TH. -ban valaki meghallgatja !?
    itt nem kimondottan az egy hazaszeretetrol van, volna szó, hanem az
    igaz-ról. Ha a magyarok tartják magukat, ill. megkövetelik az igazat,
    akkor nem hallgathatják meg a nekik hazudozókat ! Nem azért, mert
    nemzetellenes, hanem azért, mert hazudik …

  3. Mint ismeretes, 2010-ben, maradek Magyarorszagot (valahova)kormanyozni kenyszeritett „soros-ösztöndiajasokbol” , es kizarolag.kommunista szülök leszarmazottaibol összetevödö, KISZES- tiitanokat, akik, azota is naponta eszt osztanak, össze-vissza hazudoznak/igergetnek,, öntömjeneznek, de a haracsolashoz kitünöen ertö taviranyitott „budapesti kormanyt” , csak azert valasztotta meg, az altaluk azota is bepalizott magyar nep, mert ELSZAMOLTATAST es FELELÖSEGREVONAST igertek III
    Nos, annak oka, hogy a Magyar Nemzet belsö ellensegei, az „öszödi böszme” es hasonszörü bandajanak tagjai, azota is naponta oszthatjak jak az eszt, a nehezen tanulo, de annal gyorsabban felejtö hazamfiainak, abban kersendö, hogy a igereteiket a fentnevezettek, mind a mai napig, nem valtottak be!!!
    TEHAT HAZUDTAK !!!
    Az azonban, hogy a „gyurcsany-felek” meddig bohockodhatnak meg, attol fog függeni, hogy „gyuri-bacsi” milyen paracsot fog adni, az altala taviranyitott/lekötelezett „ÖSZTÖNDIJASAINAK, a budapesti kormany tagjainak!!!
    Velelmezi az 56-os Veteran, es Koppanyivadek.

  4. A cikk kitűnő csakis a valóságot fedi .
    — Mivel ismerjük a hazug baloldalt kár lenne és fölösleges időt pazarolni rájuk .
    — Gy. Feri és bandája már az állampolgársági nemmel bizonyított , így belegondolva most már megtudhattuk , hogy miért záratta be a -Lipót mező tébolydát —

  5. „tehát hazudtak!!!
    A hazugság,a megtévesztés egyik formája. Célja,a haszonszerzés,és ezzel megvalósult a károkozás ténye is. Hol van az az agyon ajnározott Magyar (i)gazság ügy,hogy bevarrja őket letöltendő szabadságvesztésre a btk. 373§ alapján. Ócska paraziták mind! Szégyent hoztak mindenre ami Szent!!

Hozzászólás a(z) szekelyse50 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük