Menczer Tamás felszólította az ukránokat, hogy fejezzék be a magyarok vegzálását Kárpátalján
Magyarország azt várja el Ukrajna vezetőitől, tegyenek meg mindent azért, hogy a magyarokat ért támadások és atrocitások befejeződjenek – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az államtitkár arra reagált, hogy az utóbbi napokban magyar zászlókat és feliratokat távolítottak el a munkácsi járásban, valamint azonnali hatállyal felbontották a munkácsi magyar tannyelvű iskola köztiszteletben álló igazgatója, Schink István munkaszerződését.
Menczer Tamás kifejtette: a háború előtt „már folyamatos volt a magyar nemzeti közösség jogfosztása Kárpátalján”, ezt mutatta az anyanyelvhasználati lehetőségek és az anyanyelvi oktatás szűkítése is.
„Ez ellen mindig határozottan felléptünk, aztán kitört a háború, és mi azt mondtuk, hogy Ukrajna ebben a háborúban a megtámadott fél, ezért a meglévő konfliktusainkat félretettük”
– fogalmazott.
Kiemelte: ugyanakkor a mostani történések mellett nem szabad szó nélkül elmenni. A magyarellenes akciók elfogadhatatlanok, de mindez a munkácsi kistérségben történt és nem egész Kárpátalján – mondta. Hozzátette: „nagyon bízunk benne, hogy máshol ilyen magyarellenes akciókkal nem fogunk találkozni”.
Menczer Tamás hangsúlyozta:
„felszólítottuk a munkácsi kistérség vezetőit, hogy ezeket a döntéseket vonják vissza és az eredeti állapotot azonnal állítsák helyre, Ukrajna országos vezetőit pedig arra szólítottuk fel és azt várjuk el tőlük, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a helyi vezetők tisztességesen viselkedjenek, és a magyarokat ért támadások és atrocitások befejeződjenek”.
Megjegyezte: a háború ellenére Kárpátalján viszonylagos nyugalom van, és nagyon jó lenne, ha mindenki azon dolgozna, hogy ez így maradjon.
Az államtitkár kitért rá: ha Ukrajna az Európai Unió tagja szeretne lenni és európai értékekről beszél, ezzel nem összeegyeztethető a magyar nemzeti közösség vagy bármilyen nemzeti közösség meglévő jogainak elvétele. A szerzett jogok elvétele minden nemzetközi szabállyal és megállapodással ellentétes.
Az M1 reggeli műsorában Menczer Tamás azt is elmondta, hogy Ukrajnát segítve több száz laptopot adtak az otthoni digitális oktatáshoz, ha a háború miatt nem tudnak a gyerekek iskolába elmenni, építettek több iskolánál óvóhelyet, emellett zajlik egy rendelőintézet, egy iskola felújítása és építettek egy mobil óvodát a menekülteknek. Felajánlották katonák és gyerekek gyógykezelését, valamint ezer ösztöndíjat, továbbá vakcinát, lélegeztetőgépet, generátorokat, kisbuszt adtak – sorolta.
Menczer Tamás reagált a szlovák külügyminiszter Magyarországot ért bírálatára is. Úgy vélte, a magyar miniszterelnököt és kormányt a magyar emberek választották meg, tehát ha Rastislav Kácer a magyar miniszterelnököt sértegeti, akkor nem fogadja el a magyarok döntését, vagyis a magyar embereket is sértegeti. A szlovák külügyminiszer azért beszél elfogadhatatlan stílusban a magyar miniszterelnökről, mert Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes.
„Nem is emlékszem arra a napra, amikor legutóbb nem volt kormányválság Szlovákiában, tehát Kácer külügyminiszter úrnak valószínűleg lenne elég teendője a saját háza táján is, és nem kellene a magyarok sértegetésével töltenie az idejét”
– fogalmazott az államtitkár.
Ugyanakkor Szlovákia V4-es szövetségesünk, és a V4 bőven túl fogja élni az olyan politikusokat, mint Rastislav Kácer
– mondta Menczer Tamás.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…