Megvan az új német védelmi miniszter
Alsó-Szászország tartomány belügyminisztere, Boris Pistorius lesz a következő szövetségi védelmi minisztert Németországban − közölte Olaf Scholz kancellár kedden.
Boris Pistorius rendkívül tapasztalt politikus, rendelkezik közigazgatási gyakorlattal, évek óta foglalkozik biztonságpolitikával, és hozzáértésével, magabiztosságával és nagy odaadásával pontosan megfelelő személy arra, hogy átvezesse a haderőt (Bundeswehr) a korszakváltáson
− írta Olaf Scholz.
A szociáldemokrata (SPD) miniszterjelöltnek a nyolcvanas években teljesített sorkatonai szolgálaton kívül nincs kapcsolata a Bundeswehrrel.
Ezzel összefüggésben a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség kiemelte, hogy jelölése nagy meglepetés, de sajnos nem kellemes, és azt mutatja, hogy a védelmi miniszteri tisztség betöltésében már megint nincs szerepe a szakértelemnek.
A tárca eddigi vezetője, Christine Lambrecht hétfőn jelentette be távozását. Boris Pistorius jelölésével a kancellár feladja azt a vállalását, hogy kormányában egyenlő a nő–férfi arány.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen Boris Pistorius, fotó: Florian Gaertner / Getty Images
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







