KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megtámadták Temerin polgármesterének a fiát

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Temerin központja (Wikipédia)

Megverték Temerinben a település polgármesterének, Gusztony Andrásnak a fiát. A 13 éves fiú csütörtök délután a főutcán biciklizett hazafelé két társával az iskolából.

Gusztony András elmondta a Magyar Szónak, hogy az út túloldaláról, váratlanul a fiára támadt a 18 éves S. R., és ököllel megütötte. Ifjabb Gusztony leesett a biciklijéről, és könnyebb sérüléseket szenvedett.

– A fiam hazajött, és elmondta mi történt. Fogtam magam, és elmentem vele a központba, hátha megtaláljuk az elkövetőt, habár nem gondoltam, hogy sok esély van rá. Azt történt viszont, hogy az illető a támadás helyszínén tartózkodott, éppen mutogatta barátjainak azokat a mozdulatokat, amelyekkel rátámadt fiamra. Úgy gondoltam, a jogállamra bízom az ügyet és felhívtam a rendőrséget, mondtam nekik itt van az elkövető, jöhetnek érte. A rendőrség előállította a tettest, S. R. a kihallgatás során beismerte tettét és szabálysértési eljárás indult ellene – magyarázta Gusztony.

Ön szerint nemzeti alapon történt a támadás?

– Ezt nem állíthatom, és nem is tartom ezt az én fiam elleni célzott támadásnak, de maga az a tény, hogy ilyesmi előfordulhat, felháborító, és félelmetes – mondta Gusztony.

Az esetet a Vajdasági Magyar Demokrata Párt helyi szervezetének elnöke, Csorba Béla közleményben ítélte el.

– A VMDP körzeti szervezete úgy véli, hogy a „szelektív, személyre szabott támadások Temerinben tovább tartanak, s az eset példásan bizonyítja a magyarverések tényét”. Véget kell vetni annak a joghézagnak – amit azután alibiként alkalmaznak a bűnüldöző szervek –, hogy csak akkor beszélhetünk etnikai előjelű incidensről, ha azt a támadók verbálisan is kinyilvánítják. Ez a szemlélet a gyakorlatban csupán az emberi és kisebbségi jogok cinikus megcsúfolására alkalmas – írja Csorba Béla.

Halász GyulaMagyar Szó

Ez is érdekelheti:  Nyár végére kilátástalan helyzetbe kerülhetnek az ukránok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük