Megjelentek Ukrajnában a félelmetes orosz BMPT Terminátorok (videó) 📺
Az orosz haderő Szeverodonyeck térségében alkalmazta először a kifejezetten városi hadviselésre fejlesztett katonai járműveket.
A háború eleje óta több szakértőben is felmerült a kérdés, hogy az orosz haderő miért nem alkalmazott nagy számban kifejezetten városi hadviselésre fejlesztett BMPT „Terminátor” katonai járműveket, miközben az ukrajnai háború legfontosabb műveletei – különösen a kezdeti szakaszban – a városok körül zajlottak – írta a Portfolio.
A szakmai konszenzus nagyjából az, hogy jóval kisebb számú mozgósítható BMPT-vel rendelkezik az orosz haderő, mint azt korábban sejteni lehetett.
De most előkerült egy felvétel az ukrajnai Szeverodonyeck térségéből, melyen az látható, hogy orosz BMPT-k vonulnak át egy civil lakóház előtt, ismeretlen irányba.
Ez az első bizonyíték arra, hogy az orosz haderő ilyen típusú járműveket vetett be Ukrajnában
– hívták fel a figyelmet.
A „Terminátor” egy kifejezetten városi hadviselésre specializált harcjármű, az első csecsen háború súlyos páncélosveszteségei hívták életre. A harcjármű T-72-es alvázon működik, fő fegyverzetét két 30 milliméteres 2A42 gépágyú és 4 Ataka páncéltörő rakétaindító képezi, de ezen kívül felszerelték még két sorozat-gránátvetővel és egy PKM-géppuskával is.
Alapvetően arra találták ki, hogy az orosz haderő harckocsijait kísérje városi környezetben, elsősorban gyalogsági támadások elhárítására fókuszálva. Ideális esetben két BMPT kísér egy harckocsit – derült ki a cikkből.
A felvételt alább tekinthetik meg:
The first reported sighting of Russian BMPT tank support combat vehicles in Ukraine near Severodonetsk. The Central Military District recently stood up a BMPT company in the 90th Tank Division. https://t.co/qLpjIZlffg pic.twitter.com/N9AVDruEvU
— Rob Lee (@RALee85) May 15, 2022
Mandiner
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…