Megitatták a szenteltvizet egy pappal a Liszt Ferenc repülőtéren
Megdöbbentő történetet osztott meg közösségi oldalán Kulcsár Dávid atya, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja: a ferihegyi reptéren nem engedték át a nála lévő szenteltvíztartót, sőt mivel folyadékot tartalmazott, felszólították a reptéri alkalmazottak, hogy dobja ki vagy igya meg a szenteltvizet – hívja fel a figyelmet a Mandiner a 777.hu. híre nyomán
Az atya hangsúlyozta:
Én ma a saját országom repülőterén, magyar állampolgárként lettem megsértve a vallásszabadságomban.
Mint kiderült, meg kellett innia a nála lévő, különleges eszközben lévő szenteltvizet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A veszprémi főszékesegyház káplánja hangsúlyozta:
Bemutatom ezt a »fém csövet«: ez egy szenteltvíztartó. Mindig velem utazik, hisz mindenhová magammal viszem, ahogy a betegellátó felszerelést is a szent olajjal. Már megszoktam a »protokollt«: a római reptereken a biztonsági ellenőrzésnél soha nem veszem elő, mert még sosem volt belőle gond, tudják, hogy ez mi és mit tartalmaz. Ferihegyen nem. Mindig kiszedették, mindig cirkusz volt.
Az atya elmondása szerint, a „fém cső” nem ment át a normál ellenőrzésen.
Kiemelt képen a szenteltvíztartó / Fotó: Kulcsár Dávid Facebook-oldala
Legfrissebb anyagaink:
Elutasították a Pócs János elleni feljelentést – nem bűncselekmény bemutatni a valóságot
Lavrov: Zelenszkij egyértelműen megsértette Trumpot – „ez egy nyers és közvetlen provokáció”
Fedősztori vagy valóság? Az USA szerint leállt a hírszerzés, az oroszok szerint a radarok nem látják a hiperszonikus rakétákat
„Kijev olyan, mint egy frontváros: ez félelmetes” – de hol voltak nyolc évig a kijeviek, amikor Donyecket lőtték?
Zaharova: Kijev saját civiljeit támadja, majd Oroszországot vádolja – semmi sem drága a nyugati fegyverekért (videó)
Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja – „még Gyurcsányt is”
Képmutatás a köbön: Forsthoffer vagyonnyilatkozatából kimaradt a családi cég, miközben ő maga szigorította a szabályokat






















