Meghalt Komár László
Súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedett az énekes, ám nem akarta, hogy sajnálják, így titokban tartotta, hogy szervezetében már évek óta ott lappangott a gyilkos kór. Komár László (†67) ma hajnalban otthonában, felesége karjaiban hunyt el.
Komár László két évvel ezelőtt vallotta be, hogy 2006-ban szembe kellett néznie a halálos kórral, lábában ugyanis egy daganatot találtak az orvosok…
– Kétszer kaptam kemoterápiát, amitől kihullott az összes hajam. Ezek után leállítottam a kezelést, és úgy döntöttem, más gyógyítási módszerhez folyamodok – mesélte Komár. – Nagy dózisban kaptam vitaminokat, amik egy ideig segítettek, de két évvel ezelőtt egy újabb daganatot találtak az orvosok – nyilatkozta akkor a rock and roll magyar királya, aki azóta nem beszélt betegségéről, úgy tudjuk, tünetmentes volt.
![Komár](http://internetfigyelo.files.wordpress.com/2012/10/komc3a1r.jpg)
A Blikk elsőként számolt be arról, hogy Komár László titokban újra elvette harmadik feleségét! Krisztinával (59) harmincegy évvel ezelőtt találkoztak egymással, összeházasodtak, majd elváltak, de most újra izzott köztük a szenvedély. A felmelegített házasságról kezdetben csak a tanúk tudtak.
Amikor szeptember végén Komár tüdőembóliás rohamot kapott, párja száguldott vele a kórházba, és ennek a gyorsaságnak köszönhette az életét. Az intenzív osztály hordágyán is az ő nevét kiáltotta: Kriszta! Kriszta!
[youtube=http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=SHcwseViJDw]
Táncoló fekete lakkcipők
Komár László élete perceken múlt, ám akkor még sikerült megmenteni. Így emlékezett a kórházból kikerülve a történtekre:
– Arra emlékszem, hogy elképesztő légszomjam támadt, aztán mint a farkas, úgy üvöltöttem a fájdalomtól. Iszonyatosan nyilallt a vállam, és itt balra a tüdőm fölött. Így szenvedtem végig a kórházba száguldást, de Kriszta tartotta bennem a lelket. A kórházból már kimaradtak a képek, mert az oxigénhiánytól többször is elvesztettem az eszméletem.
Mikor október elején kiengedték a kórházból, azt mondta: azt hitte, hogy többé nem megy haza.
„Köszöntelek, drága otthon, hát itt vagyok újra” – mondta akkor Komár László nagyot sóhajtva, amikor kilencnapos kórházi tartózkodás után hazatérhetett budai házába. Itt hunyta le örökre a szemét…
[youtube=http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=V1RxvNGNNV8]
Húsz év múlva
Komár László élete:
Komár László 1944. november 28-án született Adásztevel városában Komár Márton és Kovács Irén gyermekeként.
1962–1965 között a Scampolo, majd 1965–1967 között a Dogs együttes tagja volt. 1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon. 1967-től ismét a Scampolo tagja, szólistaként. 1969–1970 között az Atlas, és a Bergendy-együttessel lépett fel. 1971–1972 között a Non-Stop együttes énekese volt. Ekkor jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt. 1977-ben jelent meg Sprint című nagylemeze. 1981-ben jelenik meg első nagylemeze: Pepita, melyet azóta számos újabb követett. Dalai rock and roll stílusúak, a magyar Elvis Presleynek is nevezik, mivel saját bevallása szerint is rajongója az énekesnek. 2011. november 28.-án Hungaroton kiadó Életműdíjat adományozott neki.
Forrás: Blikk.hu
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Megrázott a halála! Nekem ő,igazi rock and roll KIRÁLY volt! Nekem ő olyan volt,mint Elvis Presley. Őszinte részvétem,a családnak. 🙁
Vonga Istvanne
Egy óriási legendával kevesebb!!!
Vonga Istvanne
Mint embert sajnálom,de ne felejtsük el,hogy a tehetségtelen megélhetési zsidók népes táborát gyarapította.
H.B.
Komár nem zsidó,félre van informálva,parasztok gyereke volt !
Dolfi
Isten nyugosztalja békében! Részvétem a gyászoló családnak.
Farkasné Várbíró Dóra
Lacit kb. 40 esztendeje ismerem. Ő volt az „Elvis Presley Barátok Klubja” majd az újonnan megalakult klubunk tiszteletbeli elnöke. Augusztus 15-én a BÁRKA Színházban („El” halálának évfordulója alkalmából rendezett emlékkoncerten) utoljára csillogtatta meg zenei sokszínűségét. Még beszéltünk arról, hogy egyszer leülünk és felele-
venítjük a Scampolo híres fellépését a balatonszemesi KISZ-tábor-
ban, ahol belül a kerítésnél köröskörül szabályos „őrláncot” kellett kia-
lakítanunk az ország minden részéből idesereglett rajongók ellen, akik rohammal próbálták „bevenni” a tábort, hogy leróják „kegyeletüket” a Scampolo előtt. Eltávozott közülünk Faragó István „Judy” akir méltán nevezhetünk Hank Marvin magyar megjelenítőjének, Pgány „Tóni” klubunk discjockey-ja, Dr Perlaki „Papa” Árpád a Thermál szállóban rendezett felejthetetetlen Elvis-gálák lemezlovasa és most Komár Laci
requiescant in pace! Isten Veled Laci majd abban a világban, ahol Isten különös kegyelméből már szemtől szembe állhatsz példaképed-
del és barátoddal „El”-lel.
Re : H.B. Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!
de Loviaguin Alexander
„Első Magyar Elvis Presley Klub” tagja
Oké Alexander tartom magam a mondáshoz – elhunytról jót,vagy semmit.
H.B.