KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Megcáfolták Kakhovka polgármesterének bejelentését: mégis felrobbantották a Dnyeper gátját Noha Kahovkánál

Kedd hajnalban felrobbantották a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gátat. Hogy pontosan ki áll az akció mögött, azt nem tudni, mindkét fél tagad.

Az orosz megszállás alatt álló területen lévő gát felrobbantásáról először az orosz médiában jelentek meg a hírek. Azóta már néhány videófelvétel is felkerült a történtekről a közösségi médiában. Az egyiken állítólag a robbantás pillanata látható.

Guardian a TASZSZ hírügynökséget idézve arról írt, hogy a robbantás után a területet elárasztja a víz. Egy másik állami hírügynökség, a RIA idézte Nova Kakhovka Moszkva által beiktatott polgármesterét, aki azt mondta, hogy a gát felső részét lövedékek pusztították el.

A RIA megjegyezte, a polgármester korábban tagadta, hogy a gátat felrobbantották volna. A TASZSZ akkor úgy idézte őt, hogy a gát lerombolása „súlyos terrorcselekmény” volt. Ugyanakkor sem a Reuters, sem a Guardian nem tudta függetlenül ellenőrizni a jelentéseket.

Egyelőre sértetlen a kahovkai vízerőmű tározójának gátja

BBC szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendkívüli ülésre hívta össze az ország Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsát.

A tanács titkára, Olekszij Danilov a Twitteren közölte, hogy az ülést a gát felrobbantásával összefüggésben tartják.

Már Herszont is elérte az árvíz

A város katonai közigazgatásának vezetője arról számolt be, hogy a Korabel városnegyedben le kellett kapcsolni az elektromos ellátást, és néhány óra múlva a gázellátással is ugyanígy tesznek, biztonsági okokból kifolyólag. Az Ukrajinszka Pravda videója a herszoni állapotokról:

BBC arról is ír, hogy Ukrajna Oroszországot vádolja a gát felrobbantásával. Ez tűnik a leglogikusabb magyarázatnak, mivel Oroszország valószínűleg attól tartott, hogy Ukrajna a gátat arra fogja használni, hogy csapatokat vezessen át a folyón a legutóbbi ellentámadása során.

Ez is érdekelheti:  „Ideje elmondani az igazat” - az Egyesült Államok közleményt adott ki a Trump elleni merényletről

A gát elpusztításának más következményei is lehetnek – hívja fel a figyelmet a lap.

A Dnyiproból az oroszok által megszállt Krímbe vizet szállító, Nova Hakovkánál kezdődő létfontosságú csatorna, valamint a Zaporizzsjai atomerőmű, amely a Dnyipro partján, mintegy 160 kilométerrel feljebb található, valószínűleg érintett lesz.

A BBC idézi Andrij Jermakot, Zelenszkij elnök hivatalának vezetőjét, aki kedd reggeli nyilatkozatában kijelentette, hogy Oroszország lesz a felelős azért, hogy a krími lakosságot megfosztották az ivóvíztől, és azt mondta, hogy Oroszország cselekedetei „veszélyt jelentenek az atomerőműre”.

A Guardian arról is ír, hogy a felrobbantott gát „hatalmas víztározót” tart vissza. Maga a gát 30 méter magas és több száz méter széles. 1956-ban épült a Kakhovka vízerőmű részeként.

A víztározó megközelítőleg akkora térfogatú, mint a Utah állambeli Nagy Sós-tó. A gát átszakadásával a vízfal eláraszthatná az alatta fekvő településeket, köztük Herszon városát, amelyet az ukrán erők 2022 végén foglaltak vissza.

Mandiner

Fontos:

Ukrán ellentámadás, teljes hírzárlat, iszonyatos veszteségek

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük