Még Újabb Világrend: a vadi új!
„Rendkívüli válságot” sürget az „Új Világrend” felállításához az elit szervezet.
„Egy globális átalakulás szélén állunk. Csak egy megfelelően nagy válságra van szükségünk és a nemzetek el fogják fogadni az új világrendet.” (David Rockefeller)
Egy 2010-ben Montrealban, a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR = Council on Foreign Relations) előtt tartott beszédében Zbigniew Brzezinski, aki David Rockefellerrel együtt társalapítója a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság)-nak és rendszeres meghívott a Bilderberg csoport ülésein (mindhárom a háttérhatalmi elit döntéshozó-végrehajtó szervezete) már figyelmeztetett arra, hogy „a globális politikai ébredés a tömegekben és az eliten belül zajló véleménykülönbségek, harcok veszélyt jelentenek a egységes Világkormány felemelkedése felé vezető úton”.
Az Atlanti Tanács egy igen befolyásos szervezet, amit szoros szálak fűznek a világ számos vezetőjéhez. Jelenleg Brent Scowcroft tábornok, az Egyesült Államok George H.W. Bush elnöksége alatti nemzetbiztonsági főtanácsosa vezeti, aki Barack Obama tanácsadója is volt már.
A „Terror elleni háború nem az egyetlen veszély” című cikkében Ullman azt fejtegeti, hogy a világban folyó „tektonikus változások átformálják a nemzetközi geostratégiai rendszert”, arra a következtetésre jutva, hogy nem a Kínához hasonló katonai nagyhatalmak, hanem a rendszeren kívüli szereplők, mint Edward Snowden, Bradlay Manning és anonim hekkerek jelentik a legnagyobb veszélyt a „365 éves vesztfáliai rendszer számára”, mert arra bátorítják az embereket, hogy vegyék kezükbe sorsuk irányítását és szüntessék meg az állami kontrollt.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
” bárhogyan sakkozik is a „pénzvilág amíg egy emberben is él az igazságérzet, a tervük megbukott!! Inkább meghal, mint,hogy beálljon a saját sírásójuk táborába. Akiben él az igazságérzet, az tudja,hogy halhatatlan,még ha a testét el is pusztítják! Amit képvisel az Örök,létrehozva új fizikai mivoltát! Az igazság létezik,csak a hazugságot találják ki.
Mindegy milyen szerepet szánt a Sors neked,de az nem,hogy hogyan játszod !