KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Még tanúként sem hallgatták ki Érpatak polgármesterét, nem hogy gyanúsított lenne

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Orosz Mihály Zoltán polgármester közleménye:

Orosz MihályAz Érpatak főterén augusztus 2-án (szombaton) megrendezett, Tiltakozás az izraeli szabadkőműves terrorállam népirtása ellen című demonstráció kapcsán a tisztánlátás érdekében tájékoztatjuk Önöket a következőkről:    

1./Palesztinában napjainkban egy nép kiirtási kísérletnek vagyunk szemtanúi, úgy, hogy a világ közvéleményének teljes megrökönyödése ellenére a hivatalban lévő politikusok olyan szinten hallgatnak, hogy ez már a bűnrészesség kategóriájába sorolható, mert Gázában a népirtás (genocídium) során az emberiség ellen elkövetett legsúlyosabb háborús bűnöket követik el, ugyanis az„Izrael állam hadserege a Gázai övezet elleni egy hónapja tartó támadások során 1938 palesztin személy életét oltotta ki, 84%-uk civil áldozat, a megölt gyermekek száma 460, a megölt nők száma 246. Az ENSZ által is a nemzetközi jog durva megsértéseként értékelt izraeli légi és szárazföldi csapások során 7920 palesztin ember sérült meg, túlnyomórészt civilek, közülük 2011 gyermek, 1415 nő. A támadások jellegéből következően a sérülések jelentős számban kirívó súlyúak, s maradandóak, azaz például a végtagok amputációjával járnak. Teljes családok haltak meg, sok gyermek végignézte szülei, testvérei felrobbanását, haldoklását, illetve halálát, illetve szülők nézték végig gyermekeik szenvedését, kínhalálát, testük bombák általi darabokra szaggatását. Mintegy 300 ezer embernek kellett elhagynia – többnyire földig rombolt – otthonát. A támadások célpontjai egyebek mellett iskolák és menekültek elszállásolására szolgáló épületek, továbbá kórházak és mentőautók voltak.”

2./Az augusztus 2-án megrendezett demonstráción a résztvevők csupán a szólásszabadság adta jogaikkal éltek, és a gázai mészárlás ellen emelték fel hangjukat, mert lelkiismeretük nem engedte, hogy szó nélkül hagyjanak egy napjainkban folyó valóságos népirtást. Az esemény során nem történt bűncselekmény. Az önkormányzat előtti tiltakozás érdeme, hogy hatására az eddig hallgató magyar külügy most első alkalommal ítélte el hivatalosan a vérengzéseket: „Magyarország a gázai konfliktus kirobbanása óta az összecsapások leállítására és tűzszünetre hívja fel a szembenálló feleket. Drámai módon növekszik a háború áldozatainak száma. A civil lakosság védelme, a további támadások leállítása nem tűr halasztást.”

Ez is érdekelheti:  Brüsszel polgármestere elvágná az áramot a konzervatív konferencia helyszínén

3./Tájékoztatjuk Önöket, hogy az érpataki rendezvény ellen indított liberális média lejárató kampánya azért folyik, mert az önkormányzati választások közeledtével egyre több polgármester-jelölt indul az ország különböző részén (pl. Miskolc, Konyár, Hejőszalonta, Jászberény stb., azzal a programmal, hogy ő az Érpataki Modellt kívánja bevezetni településén és a százmilliós integrációs támogatások nélkül is meg tudja valósítani a rendteremtési programot. Az ország világgyarmatosító kifosztóinak ez és az Érpataki Modell egyéb eredményei nagyon nem tetszenek. Ugyanis az ő céljuk a cigányság és a magyarság polgárháborús szintű összeuszítása és ezen célra sok száz milliárdos költségvetési pénz elköltése. Óriási bűnünk a szemükben, hogy mi százmilliós felzárkóztató pályázati pénzek nélkül magyarországi viszonylatban a legjobban oldottuk meg a magyarok és a cigányok közötti konfliktust, melyet az idegenszívű liberálisok és a világgyarmatosítókat kiszolgáló hazaáruló politikusok igyekeznek kezelhetetlenné fokozni.

4./ Az ártatlan civileket, köztük nők és gyermekek tömegét lemészároló izraeli államot hazánkban képviselő nagykövet, Ilan Mor hétfőn utasítást adott az ügyészségnek, hogy vizsgálják ki az esetet. Az izraeli nagykövet által képviselt és ránk erőltetni akart új világrend szerint: nekünk, az ő gyarmatuk lakóinak a legfőbb bűnösökről ábrázolt bábukat még jelképesen sem szabad megölni. Nekik, a világgyarmatosítóknak pedig ártatlan civilek tömegeit is szabad lemészárolni, és nekünk ezt szavakban sem lehet elítélni. Ezt egyetlen egy jóérzésű magyar állampolgár sem fogadhatja el.

„Nyomozást” és „házkutatást” tartottak, melynek célja annak elérése, hogy az izraeli terrorista állam brutális népirtását ne merjék a magyarok kritizálni, és az izraeliek pedig büntetlenül tudják a palesztinokat tovább gyilkolni. Ezen társadalom-megfélemlítő és nemzet-leigázási céljuk érdekében a „magyar” kollaboráns ügyészséget bevonva kreálnak egy olyan eljárást, aminek a médiában való lekommunikálása révén elérik a társadalom-megfélemlítő céljaikat. Nem fontos számukra, hogy az eljárásnak semmi jogi alapja nincs.

Ez is érdekelheti:  Szétlőtték az oroszok Macron zsoldosait

Minden aljas szándékú, helyi hataloméhes hazudozókkal ellentétben tájékoztatom Önöket, hogy nemhogy gyanúsított nem voltam, de még tanúként sem hallgattak ki. Akik ennek kapcsán próbálják Önöket félrevezetni, azokra ne hallgassanak.

5./ Sok polgármester munkaidőn kívül és hétvégeken elérhetetlen és szórakozni jár, én pedig szabadidőmben és hétvégeken a Magyar Nemzet felemelése érdekében történő közéletformálással foglalkozom. Ez nem bűnöm, hanem erényem és ez mindenképpen Érpatak érdekeit szolgálja.

6./ Dr. Morvai Krisztina, európai parlamenti képviselő, büntetőjogász, az Eötvös Lóránt Tudományegyetem Jogi Karának egykori büntetőjog-oktatója, Európai Uniós szakjogász, Legfőbb Ügyészhez írt nyílt levelében kifejtett jogi álláspontja szerint:

Az érpatakon történtek „… nem valósítanak meg bűncselekményt, hanem avéleménynyilvánítási szabadság körébe tartozó magatartások. … a magyar büntetőjog, mind a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság állandó gyakorlata szerint lehetnek sokkolóak, megdöbbentőek, sértőek.”

az izraeli népirtás elleni tiltakozás

Ilan Mor világgyarmatosító zsidó nagykövet szerint az ártatlan gyermekek tömegeinek lemészárlása nem bűncselekmény, egy szalmabábú jelképes felakasztása viszont az!

Ön szerint melyik a bűncselekmény?

7./ Kérem Önöket, ne dőljenek be az Érpatakot lejáratni akaró baloldali és liberális média híreinek, mert azok mindenáron Magyarország gyarmattá tételén dolgoznak, mi pedig Magyarország felszabadításán.

Az, hogy Érpatak polgármestereként külpolitikailag is tájékozott vagyok és merek az igazság oldalára állni, nem hibám, hanem feladatom, melyre közösen büszkék lehetünk és melynek révén együtt előreléphetünk.

Nyugtassa meg Önöket a tény, hogy a világ minden tájáról (Ausztria, Ausztrália, Törökország, Anglia, Líbia, Amerika, Erdély, Felvidék, stb.) érkeznek e-mailek, telefonok, levelek, amelyek elismerik munkánkat és továbbra is arra buzdítanak bennünket, hogy továbbra is ilyen elszántsággal és kitartással harcoljunk az igazság és a közösség érdekeinek megvédéséért.

Valójában minden közszereplőnek erkölcsi kötelessége lenne állást foglalni, és elítélni a napjainkban zajló népirtást és gyerekmészárlást.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: Több magyar állampolgár jelentkezett az izraeli nagykövetségen az éjszaka folyamán

8./ Tájékoztatom Önöket, hogy mivel soha nem volt, most sincs és Isten segedelméből nem is lesz semmi akadálya indulásomnak, ismét indulok Érpatak polgármesteri címéért, s minden erőmmel, tehetségemmel azon leszek, hogy eredményeinket megvédjük. Bízzanak továbbra is bennem és munkatársaimban, és a választáskor támogassanak szavazatukkal bennünket, és általunk segítsék Érpatak további fejlődését.

Érpatak, 2014. augusztus 7.

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Még tanúként sem hallgatták ki Érpatak polgármesterét, nem hogy gyanúsított lenne

  1. Az már tényleg mindennek a teteje, ha a véleményünket sem fejezhetjük ki. Az izraeli nagykövet pedig milyen jogon utasítja a magyar kormányt bármire is? Nem az volna a helyes, hogyha szégyenkezne azért, amit hazája elkövet a gázaiak ellen?!
    Érpatak polgármestere fantasztikus ember, igaz magyar, és példamutató politikus. Kár, hogy csak egy van belőle! Jó volna, ha egyre többen vállalnák a véleményüket, és nem ijedeznének a cionisták ajvékolásától.
    Lenhardtné

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük