Medvegyev bejelentése kiveri a biztosítékot: Ukrajna kétségkívül Oroszország része
A volt orosz elnök számos alkalommal beszélt már Ukrajna felosztásáról, most azonban egy hatalmas térképpel a háta mögött tette meg, melyen az ukrán állam mindössze Kijev megyére korlátozódik.
Egyre inkább nyeregben érzik magukat az oroszok a háború kimenetelét illetően. Avgyejevka elestét követően egyre többet beszélnek Harkov és Ogyessza, esetleg Kijev megszállásáról is. A témát azonban a legkomolyabban Dmitrij Medvegyev volt orosz államfő, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese tartja napirenden.
Medvegyev a szövetségi oktatási maratonon tartott kiselőadást, ahol a háta mögé egy képzeletbeli feldarabolt Ukrajna volt kivetítve, melyről így értekezett:
Annak az elképzelésnek, hogy Ukrajna nem Oroszország, örökre el kell tűnnie. Ukrajna kétségkívül Oroszország
– mondta a volt elnök.
A kivetítőn Ukrajna nagy része orosz területként van feltüntetve, a nyugati megyéket pedig a volt orosz vezető felosztotta Lengyelország, Románia és Magyarország között. Emellett Medvegyev bemutatott egy olyan kollázst is, melyen nyugati politikusok gúnyos mémjei voltak láthatók.
Elmondta azt is, hogy Ukrajna jelenlegi vezetésével nem lehetséges semmilyen párbeszéd. Erre csak akkor kerülhet majd sor, ha olyan új vezetést kap az ország, mely felismeri a realitásokat, vagyis az oroszok által elfoglalt területeket is.
Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese így folytatta:
Az úgynevezett Ukrajna, pontosabban Kis-Oroszország (Malorosszija) esetében minden ellenfelünknek határozottan és örökké meg kell értenie egy egyszerű igazságot: a Dnyeper mindkét partján fekvő területek Oroszország stratégiai történelmi határainak szerves részét képezik. Ezért minden kísérlet arra, hogy ezt erőszakkal megváltoztassák, élve elvágják azokat, kudarcra van ítélve. De ellenségeink folyamatosan azt bizonygatják, hogy Oroszország fő célja az ukrán földek elfoglalása. Az imént már elmondtam, hogy mi a különbség az úgynevezett Ukrajna körüli konfliktusban, és ehhez két megjegyzést is hozzáfűznék. Mi nem próbáljuk meg a kezünkbe venni a »független« Ukrajna kincseit – a búzát, az acélt, a gázt és a szenet. Valójában kiderült, hogy ez a gazdagság sajnos már nem létezik.
Majd hozzátette:
A jelenlegi Bandera-korszak Ukrajnájában sajnos nincs semmi olyan különleges a gazdaság szempontjából, amivel Oroszország, egyébként a nyugati országokkal ellentétben, ne rendelkezne sokkal nagyobb mennyiségben. Ezt meg kell érteniük. Ukrajnában a fő vagyonunk egészen más jellegű. A nagy érték, amit nem adunk fel senkinek semmiért: az emberek. Ők közel állnak hozzánk, végül is a családtagjaink
– zárta a gondolatait Medvegyev, aki szerint az oroszoknak és az ukránoknak közös történelmük, nyelvük és hitük van, éppen emiatt egy országban is kell élniük.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Medvegyev bemutatja, hogy néz majd ki Kelet-Európa
Amennyiben pl hazánk miniszterelnöke támogatta volna Leonyid Kucsma azon törekvését, hogy Ukrajna határait úgy legitimálja, hogy visszaadja Kárpátalját és tárgyal a többi szomszédjával a trianoni diktátumról, ma nincs ez a vérontás. Igaz, Ukrajna sem lenne ekkora, viszont be lenne rajzolva a Föld térképére! Csak hát “Magyarországnak nincsenek területi követelései a szomszédaival szemben” mondta Antal József! Ennyit arról a biztosítékról.