KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Meddig még? – Valóban csak a PT*-t kell okolnunk?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mottó: egy ország csak úgy lehet sikeres, ha azt az államalapító nemzet képviselői irányítják.

Majdnem minden országban (Magyarország kivételével) rendszeresen történtek pogromok,** ami szerintem a zsidók iránti ellenszenvből ered, és ez szinte minden népnél jelen van. A  szürkeség, a tehetetlenség, irigyli az okost, ügyest, sikerest, kiutálja maga közül. Ilyen az emberi természet. Figyeljük meg az óvodában, az iskolában a még naiv, őszinte viszonyokat: minden csoportban akad néhány gyerek aki finomabb,  jól neveltebb, okosabb, mint a többi. Már itt is előfordul, hogy támadásoknak vannak kitéve, gúnyolják, bántalmazzák őket. Ritka az az ember, aki saját magát okolja tehetetlenségéért, tehetsége hiányáért. Inkább másokban keresi saját hibáit, másokat okol. Vannak, akik azt állítják, hogy nálunk csak azért nem rózsás a helyzet, mert idegenek irányítják országunkat, elsősorban saját érdekükben. Ez talán részben igaz is. És, hogy ők azért jutnak hatalomra, mert összetartanak, mert segítik, mert támogatják egymást, mert, mert, mert…

Arra a  kérdésre, hogy miért  engedjük a néhány ezres ránk telepedett idegen uralkodását, idáig nem sikerült érdemleges választ kapni. Azzal érvelnek, hogy így alakult történelmileg. De hát történelmünk folyamán sok embertelen igazságtalanság volt, sok idegen megszálló   (a törökök, labancok, szovjetek, fasizmus, kommunizmus), amitől végeredményben megszabadultunk. Az IGAZSÁG mindig győzedelmeskedik. Csak tőlünk függ, hogy előbb vagy utóbb.  Egyesek azt, hogy engedtük ránk telepedni az idegeneket, a tűrőképességünkkel, a toleranciánkkal magyarázzák. Ami szerintük a gyengeség jele. De hát ezek a tulajdonságok éppen a az erőnket,   önbizalmunkat és a becsületességünket bizonyítják. Innen ered a befogadó, a segítőkészségünk. Az igazságosságunk.  Éppen ezért nem számítottunk, nem is számolhattunk azzal, hogy valaha is valaki is észrevétlenül fokozatosan visszaél bizalmunkkal.

Gondolkozzunk csak el: Minden országot a  KIVÁLÓ  TEHETSÉGEI (tudósai, művészei, mérnökei) teszik naggyá.  És ezek a talentumok között nem kevés a ZSIDÓ származású. Ők is a nemzetország hírnevét öregbítik.  Hisz itt, nálunk, kaptak lehetőséget, biztos hátteret tehetségük kibontakoztatására.                                                                         

Ez is érdekelheti:  Sokat láttam már, de ilyet még nem - olvasói levél Kárpátaljáról

Való igaz, hogy minden állam csak úgy lehet sikeres hosszú távon, ha, többek között, azt többségében az államalkotó nemzet becsületes képviselői irányítják Más nemzetiség  képviselőinél aligha számíthatunk a magyar nemzeti szellem vállalására… de a sok magyar megélhetési politikusoktól sem. Vagyis meghatározó kulcspozícióba elsősorban nemzeti felelősséggel rendelkező magyar személyeket kell állítanunk. Olyanokat, akik önfeláldozó bátorsággal állnának a nemzetünk szolgálatában. Ez elv alapján vezette ki minimális vesztességgel  országunkat vas kézzel Horthy Miklós és nemzeti szak-kormánya a múlt század 20-as éveinek végén a világot sújtó válságból…

Gondolom, ma is van közöttünk sok kiváló magyar koponya. Tőlük várunk választ a sok hogyan kérdésre és reális konkrét cselekvési programot…

v. Kövér György

*PT = ránk települt  Párhuzamos Társadalom
**pogrom(orosz) =  rablásokkal és gyilkosságokkal  együtt járó zsidóüldözés

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

13 thoughts on “Meddig még? – Valóban csak a PT*-t kell okolnunk?

  1. Kedves Vitéz „uram”! Rengeteg tehetséges magyar ember van, becsületes is akad, csakhogy azokat kiutálja, megrágalmazza a többség, akiket valóban a tehetségtelenségükből adódó írigység, rosszindulat vezérel. Azért írtam a múltkor, hogy nemcsak a VW autókat, hanem az embereket (mindenkit!) is vissza kellene hívni kisebb-nagyobb generáloztatás céljából.
    Csak egy profán példa: ha valaki tehene megdöglik, miért is kívánja a szomszéd tehene halálát, amit általában elő is segít? Mert irigyli, hogy az okosabban, jobban gondozta, így többre vihette volna. Eképpen pedig előbb-utóbb lesüllyed az ő szintjére, jövő nélkülivé válik, előbb pusztul el, mint a gonosz szomszéd, mert nem érti mit csinált rosszul, magában keresve a hibát, miközben a másiknak ez eszébe sem jut.

  2. A cikk csak abban téved, hogy minden rabszolgaságba taszított nép a magyarhoz hasonlóan, önmagától nem képes a parazitáitól megszabadulni. Vagy tud valaki akár csak egy győztes forradalomról is a világon?
    Nem mi választjuk meg újból és újból a PT-t, ezeket mindig ránk kényszerítik. És a parazita pontosan tudja, hogyan kell parazitálni, amit a gazdaállat sohasem tud teljesen kivédeni. Vagy tud valaki egy kutyát mutatni, amelyik önmagától lenne bolha mentes?

  3. Ha egy csatában az ellenfélnél van a pénz,a fegyver,a paripa, a csata kimenetele nagy valószínűséggel megjósolható!
    Költségvetés,rendőrség,(tek) bíróság az egyik oldalon,mártír vagy börtön a másikon. Nem egy nyerő párosítás,de ha nincs más,hát legyen!

  4. Én hogyan látom ezt a kérdést – idézem a cikkből:
    „…Arra a kérdésre, hogy miért engedjük a néhány ezres ránk telepedett idegen uralkodását, idáig nem sikerült érdemleges választ kapni. …”
    Szoktam én is írni – meddig fognak rajtunk élősködi kérdésre, hogy ameddig engedjük. De ez sajnos nem helyes válasz, tévedtem – mert nem engedjük eleve – mert, most idézem a másik mondatot a cikkből:
    „…Azzal érvelnek, hogy így alakult történelmileg….”
    Igen ez már helyesebb válasz, mert valóban az év ezredek alatt feltornázta magát legalulról a meghatározó vezető pozíciókba – és oda csak a fajta bellijét engedi be – iskolázás ami alapja a jó vezető állásoknak az ő kiváltságává tette, az a kevés goj aki be kerül – vagy hozzá olvad vagy úgy jár mint GRESPIK ügyvéd úr, vagy jobb esetben ellehetetlenül és nyomorog diplomás létére – így magyar soha nem kerül be a vezető helyére ahol a valóságban lennie kellene!
    Na jó – akkor ez így marad örökre? NEM! A gyökeres változást a rendszerváltozás hozza meg – figyeld a világpolitikai eseményeket és annak tükrében megfogod látni, hogy mikor lépjél és mattot kapjon az eddigi uralom bitoroló!
    Tisztelettel. id. Kiss László

  5. Egy lényeges dolgot nem említett egyik hozzászóló sem.
    Bayer Zsolt írta egy cikkében: „Mindig külső segítséggel”
    A zsidó mindig lokális harcokat vív és csak akkor amikor többségbe tud kerülni az adott területen, mert bizonytalan kimenetelű küzdelmet nem vállal fel soha.
    „Csalással viselj háborút”
    H.B.
    „A genetikailag azonos emberek genetikailag azonosan gondolkoznak, éreznek és ítélnek.
    Ezért nagyon fontos, hogy egy népcsoport vagy nemzet képviselői ugyanabból a fajból kerüljenek ki, mert különben annak a népcsoportnak vagy fajnak nem lesz hiteles vezetése, és ennek hiányában halálraítéli saját magát!”

  6. Ugyan hagyjátok már. Tele van a hócipőm a nyavajgásokkal. A kiutat mutassátok. Ne a miérten, hanem a hogyanon polemizáljatok. A sírásokböl nem lesz semmi. Legfeljebb a gleccserek olvadnak el. Ami van azt megérdemeljük. Mi magunknak köszönhetjük. Lásd összefogás, születésszám, stb. A kiút? Lásd Franklin Juntója.

    1. Már évek óta készen van a megoldás! De érdekes módon senkinek sem kell. Akkor meg miért sóvárogtok a megoldásra?

      TERMÉSZETBIBLIA című könyv, mellyel visszatérés az ősi és egyetlen életfenntartást hordozó matriarchális világrendbe.

      Érti ezt valaki?
      Ha nem akkor is BÚÉK!

  7. Tisztelt Horvát Bertalan ! Ez a lényeg. Tömören, velősen, érthetően…
    BRAVÓ !!!

  8. nem eloször, de sokadszor ;

    nekünk, inden-egyesünknek az IGAZ mellett, mellé el kellene magunkat kötelezzük. Mondjuk így ;soha többé nem hazudok és ezt mástól sem fogadom el …

    az igaz tisztába tesz mindent és közben ez nyilvánossá teszi, leleplezi a rosszat …
    az igaz nélkül nincs, mert nem is létezhet az IGAZSAG …
    szeretettel

  9. Horváth Bertalan
    2016/12/28 – 21:43 ————KÖSZÖNÖM BERTALAN – TÉNYLEG MEGINT TÉVEDTEM, A NEMZETKÖZI POLITIKA HELYZETÉT NE FIGYELD – HISZ ŐK ALAKÍTJÁK!

    DE AKKOR MI A JÓ FRANCÓT FIGYELJÜNK FEGYELEMMEL – VEGYÜK FIGYELEMBE ÉS LÉPJÜNK – MEGMONDOM – A NAPOT A NAPOT FIGYELD – HA BEFAGY ÚJRA A DUNA AKKOR JÖN EL KIRÁLYUNK ÚJBÓL AHOL PAJZSRA EMELJÜK!
    MI MAGYAR——OK!

  10. Íme a megoldás, vér nélkül:

    1.pont

    ne vegyél fel hitelt.
    -ne tőzsdézz.
    ne vedd komolyan azokat a törvényeket, amelyek a szabadságodat csorbítják és amúgy értelmetlen, mert ezzel a tolvajok zsebét tömöd (pl. miért nem jöhetnek a rokonok, szomszédok hozzám szüretelni ingyen?)
    -a lelked szerinti törvényeket tartsd be.
    ha vettél fel hitelt és az uzsorás, akkor tagadd meg annak visszafizetését (nem csak Te, több ezren).
    ne vásárolj multiknál ( a hazai jobb)
    -orvoshoz csak nagyon indololt esetbe menj (most is ezt teszed?)
    -gyógyszertárat mellőzd, ha teheted, mindenre van gyógynövény, népi gyógyászat.
    ne nézz tv-t.
    -ne hallgass rádiót.
    -ne olvass újságot.
    -egyéb kulturális dolgokat is mellőzd.
    -csak annyi energiát, villanyt, gázt használj, amennyire minimálisan szükséged van.
    -a víz használatát minimalizáld.
    -ne pereskedj.
    -a munkádat precízen végezd.
    -ne politizálj, élj.
    -ha van kerted termelj magadnak, másoknak.
    -mindenkit szeress.
    -az életed a lehető legegyszerűbben éld.
    -megfélelmítenek ne félj.
    -ne add el a földedet.
    -csak akkor tankolj, ha feltétlenül muszály.

    Az első pont eredményes lehet néhány hét, néhány hónap alatt.

    pont

    A gazdasági, pénzügyi káoszt kihasználva: nemzeti-szakértői kormány létrehozása. Vezető hivatalnokok, fontos pozícióban lévő emberek fokozatos leváltása.
    A teljes cion jegyzőkönyvek végrehajtása Nemzeti értelemben.

    Ez csak egy összevetett vázlat. Kidolgozást igényel.

    A hódítóknak visszalőhet a puska.
    Most mi vagyunk lehetetlen helyzetben, rabszolgáik vagyunk.

    Ha van Nemzeti összefogás, ez megvalósítható lehet.

    1. Atilla igazad van – Bertalan bölcsen írtad – én emlékezek – akkor régen kértem – ma 2017-január 1-én – biztos hogy 2017-van? NEM! Szóval idézem magom: MOST KÖVETELVE 2.-RA 3. nevárd meg!

      „…

      Nézzél bele a látcsőbe!

      INTUÍCIÓ: lat 1. ösztönös megérzés, felismerés , a dolgok mélyére látás 2. fil képesség az igazság előzetes logikai okfejtés nélküli, közvetlen, élményszerű felismerésére, amely a felhalmozott tapasztalatokon, a korábban szerzett ismereteken alapul /

      INTUICIONIZMUS: lat el. fil 1. mat szubjektív idealista elmélet, amely szerint a matematika független a nyelvtől, a logikától és az érzéki tapasztalástól, fogalmai belső belátás alapján önmagukat magyarázzák 2. lásd intuitivizmus/

      INTUITIVIZMUS: fr, fil H. Bergson /1859-1941/ francia filozófus nevéhez fűződő idealista irányzat, amely szerint a valóság közvetlen megismerése az érzéki tapasztalattól és a racionális gondolkodástól független intuíció révén történik /

      már csak az idealistát kell leírnom és megtudhatjuk, hogy ki a: INTUÍTIV? azaz intuíción alapuló – intuícióra hajlamos ember…

      tehát az idealista: gör – lat i.1. fil az idealizmus híve 2. eszményekért önzetlenül lelkesedő ember 3. gyakorlatiatlan, ábrándozó ember II. idealizmuson alapuló, rá jellemző/

      meg kell még tudnunk, hogy mi az idealizmus: gör- lat 1. fil az anyaggal, a természettel, a léttel szemben a szellemet, az ideát, a tudatot elsődlegesnek tartó filozófiai, világnézeti irányzat 2. az eszményekért, a szépért, jóért való lelkesedés/

      IDEM PER IDEM lat , fil a helytelen logikai következtetés egyik formája: egy tételt önmagával próbálunk bizonyítani v. magyarázni / a. m. ugyanazt ugyanazzal/

      HIBÁJÁBA NEM AKAROK ESNI – ezért megpróbálom érthetően leírni, a fenti definíciós megállapításokat az 1983-ban megjelent Idegenszavak és kifejezések szótárából ollóztam.

      Tehát: idealista nem vagyok, mert nem hiszek már a mesékben, helytelen logikai következtetés hibájába se akarok esni, de hát akkor – Ki vagyok? Aki érzéseire hagyatkozva számtalan előre megtörtént eseményt már leírtam és még fogok…

      A frissek közül a HANDA-BANDA-ÁMITA-KAMUKA- tól OBAMA megválasztásáig JELENBEN MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYEK leírásáig – megálmodásáig MI EZ? Ez kérem a csoda? Nem csoda – ez valóság.

      KARAUL amikor elment közölünk az örök vadászmezőkre – előtte közöltem veletek – De most NÉMA CSÖND VAN – FÉLELMETESEN NÉMA A CSÖND!

      Nagyon ritkán hallom az univerzum süvöltő hangját, nem jön át rajta az üzenet – nem értem magamat.

      Nagy valószínűséggel valami nincs jó csinálva és figyelmeztet a csend! Hiába írom – mondom:
      NE HANTÁZZÁL AZAZ HAZUDOZZ NEKEM – KAMU=HAMIS AZ EGÉSZ – NE ÁMÍTS=ALTASS – MERT MÁR ÉBREN VAGYOK!

      A látcsőben belenézek a csúcson – mit látok és hallok – tudom, hogy megint színészkedsz, ugyan úgy , ahogy nagyapa ránk hagyta figyelmeztetését, ahogy apa óva intett én ahogy megtapasztaltam – fiam saját bőrén érzi, unokám pedig elviseli? NEM NEM NEM és még egyszer NEM – EBBŐL ELÉG VOLT!

      NE TOLDOZD – FOLTOZD A DIKTATÚRA ALKOTMÁNYÁT – AZ AKKOR IS DIKTATÚRA ALKOTMÁNYA LESZ!
      HAJTSD VÉGRE AZ ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉST!
      ENGED SZABADON A POLITIKAI ÜLDÖZÖTTEKET!

      Az erkölcsi megtisztulás az élet minden területén, mert ha nem – a magyar nők nem szülnek
      rabszolgának valót, a magyar ember nem termel anyagi javakat, hogy újból el vedd tőle – hirtelen hozott törvényekkel…

      Emelkedj fel a XXI. sz. szintjére és annak elfogadható össz körülményeihez, EGY HAZA LESZ ITT – VAGY ELVESZÜNK MIND ANNYIAN ÖRÖKRE!

      Fogy az IDŐ ma 10-év jövőre már csak kilenc és utána nyolc – itt van a vége hamar – mire vársz?
      Tedd amit meg kell tenned, amit a sors neked kiszabott cselekedettel – tettel!

      Jó tanács: HA MINDENT A LEGJOBBAN TESZEL, CSAK A LEGJOBB JÖN EL!

      HA AKKORA HATALMI NYOMÁS ALATT VAGY LÉGY SEMLEGES ÉS FURFANGOS!

      DR. ORBÁN VIKTOR EZ MIND NEKED SZÓL, ÉS IGAZAT BESZÉLJ A NÉPEDNEK,

      nem mondhatod akkor, amikor a szavazók felének a felének a fele bizalmát élvezed, hogy kétharmadod van – és a három harmadban akarsz népedet szolgálni, úgy kell mondani ahogy valós, a fentiekre törekszem és azt VÉGREHAJTOM! A MAGYAR NÉPEM ÉRDEKÉBEN.

      A BÉKLYÓKTÓL AMIT RÁNK RAKTAK MEGSZABADÍTASZ TŐLÜK, HOGY ÉLHESSÜNK!

      ÚJRA MOSOLYGÓS ÉS BOLDOG MAGYAR KÖZÉRZETET TEREMTEK!

      HÁT ÍGY TEGYÉL! NE KÉSLEKEDJÉL!

      szeretettel: spartakusz…
      yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy
      VAJON MIKOR ÍRHATTAM, MINDEGY MA KÖVETELEM . 3. LEHETŐSÉG A BARIKÁDRA MEGYÜNK LESZ!
      ID. KISS LÁSZLÓ.

Hozzászólás a(z) nagy lajos (B) bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük