KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Matteo Salvini konkrét békejavaslatot sürgetett az ukrán elnöktől

Konkrét javaslatokat sürgetett a béketárgyalások érdekében Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől Matteo Salvini, az olasz Liga kormánypárt vezetője az olaszországi Cernobbióban rendezett gazdasági-politikai fórumon vasárnap.

Salvini hangoztatta, reméli, hogy a Volodimir Zelenszkij által beharangozott béketervnek „konkrét következményei” lesznek.

A Liga vezetője a Comói-tónál, Cernobbióban rendezett Ambrosetti Fórum nemzetközi találkozó zárónapján reagált az ukrán elnök kijelentéseire.

A találkozón szombaton részt vevő Volodimir Zelenszkij bejelentette, hogy novemberben béketervet mutat be Joe Biden amerikai elnöknek, valamint Kamala Harris demokrata elnökjelöltnek.

Matteo Salvini azt mondta, személy szerint azt kívánja, hogy az amerikai választásokat Donald Trump nyerje meg, „mert úgy gondolom, hogy a republikánusok jobban képesek megoldani a nemzetközi válságokat”.

Úgy vélte, Donald Trump győzelme „felgyorsíthatja a normalitás visszatérését Ukrajnában és a Közel-Keleten is”.

 

Kiemelt kép: Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt elnöke egy milánói sajtóértekezleten 2023. február 13-án (Fotó: MTI/EPA/ANSA/ Matteo Bazzi)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Matteo Salvini: A nemzetközi patrióta mozgalom testet öltött

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük