Hirdetés

Már csak ez hiányzott

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A korona vírusról  beszélek.  Amikor  ezek a  sorok papírra  vetődnek, jóformán az egész sárgolyón lakásukba, házukba gubództak be az  emberek. Kínában már vége a járványnak, az USA-ban és  Európában még csak most  kezdődik.  Európa már lassan  teljesen leáll, „lélek az ajtón se be se ki” alapon. Nem, mintha a történelem  folyamán nem  akadtak volna  hasonló járványok, de  a modernebb időkben csak a  „spanyol” influenza él még az emberek  tudatában.

Az  Aids és az Ebola aránylag   nem sok személyt érintett  a terjedési sebességük csiga lassúságú volt. A Covid-19 viszont gyorsan, hatványozott sebességgel terjed, majd  több napos, hetes késéssel  jelentkezik, miután már sokakat megfertőzhetett. Ez a  legnagyobb bajt okozó tulajdonsága.

A tapasztalatok szerint a  fiatalok is  megkaphatják, minden baj, sokszor  tudomásuk nélkül, meggyógyulnak. Közben sokakat megfertőzhetnek akaratlanul. Minél öregebb a  személy, annál  nagyobb lehet a baj. Ha még valami  betegségben  is szemved, akár halállal is  végződhet a kór.

Ma  már tudjuk,  a 2-3 méteres távolság tartás,, nagyon gyakori és alapos kézmosás, annak hiányában legalább 60% alkoholt tartalmazó  dizinfektáns használata  sokat  segíthet.

A  napokban terjedt el a hír egyes  gyógyszerekről, melyek csökkenthetik  a vírusz terjedését.  A  legismertebb és a magyar drogériákban is recept nélkül kapható Quercetin nagy erővel pusztítja a vírusokat.  Ez a gyógyszer az előző koronavírus  járványok idején is  hatásos volt.

Az idősebbek sérülékenységét  az immunrendszerük fokozatos gyengülése okozza. Annak erősítése  néhány  vitamin  fokozott használatával  elérhető.  Szent Györgyi Albert  napi 6-9 gramm C vitamint  ajánlott. 93 éves korában, makkegészségesen halt meg autóbalesetben.

A vírussal kapcsolatban, napi 8-10 gramm, vízben oldott ascorbinsav por (C vitamin) és  8-10000 ne. D3 tabletta  órákra elosztott fogyasztása nagyban erősíti testünk önvédelmi képességét. Valószínűleg ez is segítene  elkerülni a fertőzés tragikus  végét. Ne feledjük: A gyógyszeripar nem  akar meggyógyítani, csak hosszú ideig életben tartani, hogy a termékeiket vásárolhasd.. Legalább is az iparággal kapcsolatos könyvek tanúsága szerint.

Magyaródy Szabolcs

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás