UKRAJNA 2025: ÍGY NÉZ KI EGY DIKTATÚRA BELÜLRŐL, AHOL NEM SZÁMÍT AZ EMBERÉLET
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Macronék szerint hazudott Zelenszkij

Franciaország becslése szerint 150 ezer orosz katona halt meg Moszkva ukrajnai inváziója során – mondta Stephane Sejourne külügyminiszter egy interjúban. Ez a szám azonban kisebb annál, mint amelyet korábban Zelenszkij ukrán elnök közölt – írta a Magyar Nemzet információi alapján a Mandiner.

Sejourne a Novaja Gazeta Europe független orosz lapnak nyilatkozva azt mondta: Párizs mintegy 500 ezerre becsüli az orosz áldozatok számát. A félmillió ember között azonban ott vannak a sebesültek is.

„Európa és partnerei egységesek és eltökéltek maradnak, ameddig csak szükséges. Oroszország katonai kudarca már most nyilvánvaló. Az orosz katonai veszteségeket 500 ezerre becsüljük, beleértve a 150 ezer halálos áldozatot is” – fogalmazott.

Míg Oroszország nem adott ki információkat az áldozatok számáról, addig az ukrán elnök igen. Volodimir Zelenszkij azonban téves információkat közölhetett a nagyvilággal, legalábbis a francia adatokhoz képest. Párizs becslése ugyanis alacsonyabb, mint a Zelenszkij által közölt számok, aki már februárban azt mondta, hogy 180 ezer ellenséges katona halt meg Ukrajnában.

Azóta pedig több hónap telt el. Ukrán részről Zelenszkij február végén ugyanakkor azt közölte: 31 ezer saját katonája halt meg. Számos nyugati biztonsági forrás szerint az ukrán katonai veszteségeket erősen alábecsülik.

MH

Kiemelt képen Macron és Zelenszkij / Fotó: wsws.org

Ez is érdekelheti:  Hatalmas botrány az ATV-ben, Egri Viktor kimutatta a foga fehérjét, Magyar Péter nyomába eredt

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Macronék szerint hazudott Zelenszkij

  1. Ja. Ukrajnában 31 ezer ukrán katona halt meg, a többi 100-200 ezer eltűnt, tehát nem kell fizetni kárpótlást a családjának, sőt, még a zsoldjukat is felveszi valaki. (Amit USA-EU pénzből fizetnek.)

Itt várjuk hozzászólását!