Ma dönthet az Országgyűlés az új államfőről
Kifogástalan múltú, kiváló felkészültségű és nagy tekintélyű alkotmánybíró – így jellemezte Kocsis Máté a kormánypártok államfőjelöltjét. A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádióban azt mondta: a kormánypártok Sulyok Tamásban látják azt az esélyt, hogy jól megtestesítse a nemzet egységét. Az Országgyűlés várhatóan hétfőn fogadja el Novák Katalin államfő lemondását. Ha ugyanazon az ülésen az új elnököt is megválasztják, akkor március 5-től lehet új köztársasági elnöke Magyarországnak.
Csütörtökön jelentette be a Fidesz frakcióvezetője, hogy a kormánypártok Sulyok Tamást javasolják köztársasági elnöknek. Kocsis Máté Balatonalmádiban azt mondta:
a Fidesz és a KDNP hétfőn elfogadja Novák Katalin korábbi államfő lemondását
és azt tartják helyesnek, ha az Országgyűlés mielőbb megválasztja az új köztársasági elnököt.
A frakcióvezető a Kossuth Rádióban vasárnap már azt mondta:
Sulyok Tamás kifogástalan múltú, nagy felkészültségű jogász.
A kormánypártok benne látják azt az esélyt, hogy a nemzet egységét jól megtestesítse.
„Kifogástalan múltú, kiváló felkészültségű és nagy tekintélyű alkotmánybíró. Bár több ember is szóba kerülhet, ha a köztársasági elnök személyéről gondolkodunk, de őt találtuk a legmegfelelőbbnek. Benne látjuk azt az esélyt, hogy a nemzet egységét jól megtestesítse, és benne látjuk az esélyét, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal vitán felül álljon a következő években” – hangsúlyozta Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője.
Sulyok Tamás egy független, párton kívüli ember, aki képes lehet a megjeleníteni a nemzet egységét
– erről már az Alapjogokért Központ vezető elemzője beszélt. Pindroch Tamás szerint Sulyok Tamás közjogi értelemben stabilitást hozhat magával a Sándor Palotába.
„Önkormányzati és európai uniós kampány következik, de mégis egy nyugodt időszak jöhet ebből a szempontból, közjogi értelemben, mert az ország stabil, stabil a vezetése, stabil kétharmados többség van a parlamentben, és egy stabil köztársasági elnök is van az ország élén. Ez mindenkinek jó hír” – mutatott rá Pindroch Tamás az Alapjogokért Központ vezető elemzője.
Az országgyűlés várhatóan hétfőn dönt majd az új államfőről.
Ha a parlament Sulyok Tamást köztársasági elnöknek választja, akkor akár
már március 5-től be is töltheti az államfői tisztséget.
Ezzel ő lehet Magyarország 7. megválasztott köztársasági elnöke.
hirado.hu
Kiemelt kép: Havran Zoltán/Magyar Nemzet
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…