A Nemzet Zászlója az Andrássy Úton - Drábik János gondolatai a rendezvényről

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

London kezdeményezi a Wagner-csoport terrorszervezetté nyilvánítását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Brit kormányforrások tájékoztatása szerint London hamarosan terrorszervezetté nyilvánítja a Wagner orosz magánhadsereget, amely az ukrajnai háborúban is jelentős szerepet játszik.

A The Timesnak a konzervatív brit napilap szerdai beszámolója szerint a Downing Streeten elmondták, hogy a brit kormány kéthavi munkával teremtette meg a lépés jogi hátterét, és a döntést hamarosan törvénybe iktatják.

A brit jogszabályok szerint a törvény érvénybe lépése után az is bűncselekménynek számít majd, ha valaki a Wagner-csoport tagja, részt vesz a szervezet gyűlésein, támogatást szervez a csoport számára, vagy ha nyilvánosan viseli a jelvényét.

Így a Wagner-csoport esetében ugyanazok a törvényi szankciók lépnek életbe, amelyeket London mások mellett az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezetekkel szemben is alkalmaz.

A tilalmi jogszabály pénzügyi szankciókat is tartalmaz, így a Wagner-csoport nem tud majd anyagi támogatásokat felhajtani a brit pénzügyi rendszeren keresztül.

A szervezetet eltiltják emellett attól is, hogy brit bíróságokon lépjen fel újságírók és kampányszervezetek ellen.

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője tavaly megpróbált rágalmazási eljárást indítani Eliot Higgins brit újságíró ellen, miután a Higgins által alapított, Bellingcat nevű, angliai és hollandiai székhelyű, vizsgálatainak eredményeit online blogfelületén ismertető civil oknyomozó szervezet részleteket tárt fel a Wagner ügyeiről.

A jogi eljárást tavaly márciusban, az ukrajnai háború kezdete után az eljáró brit bíróság beszüntette.

One thought on “London kezdeményezi a Wagner-csoport terrorszervezetté nyilvánítását

  1. A brit kormányt terrorszervezetté kell nyilvánítani, s s tagjait visszamenőleg, az Irak ellen elkövetett el nem évülő háborús bűntettek miatt eljárás alá kell vonni.

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: