RENDKÍVÜLI: Katonai védelem alá helyezik a magyar energiarendszert

Litvánia megtiltotta Kirill pátriárka belépését

A litván hatóságok megtiltották Kirill pátriárkának, hogy belépjen az állam területére – írja a Delfi az ország belügyminisztériumára hivatkozva. Az intézkedés 2027. június 23-ig, azaz öt évig lesz érvényben.

Ennek oka az volt, hogy Kirill pátriárka a Belügyminisztérium szerint „szándékosan tagadja Ukrajna területi integritását és szuverenitását”, „elfogadja és támogatja Oroszország agresszív lépéseit, mely súlyosan megsérti a nemzetközi jog normáit és elveit”.

Kirill pátriárka, Vlagyimir Putyin [orosz elnök] közeli munkatársa, az Ukrajna elleni konfliktus egyik legaktívabb támogatója, aki nyilvánosan többször is helyeslően nyilatkozott a folyamatban lévő orosz agresszióról – áll a jelentésben .

Kanada korábban szankciókat vezetett be Kirill pátriárkával szemben, mert Ottawa úgy véli, hogy egy államilag támogatott dezinformációs és propagandaügynök. Az orosz nagykövetség ezeket a korlátozásokat durvaságnak és obskurantizmusnak nevezte.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Itt várjuk hozzászólását!