DONALD TRUMP MÁR NEM A BÉKE ELNÖKE, AZ USA IS MEGTÁMADTA IRÁNT
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Lemond a Semmelweis rektora

Fotó: Huszti István

Bár még három hónapig érvényes mandátuma volt, azonnali hatállyal távozik a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról Tulassay Tivadar. Az intézmény vezetője ezt azzal indokolta, hogy az egyetemet magára hagyták Schmitt Pál doktorija ügyében, a Nefmi részéről pedig személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami a Semmelweisnek árthat.

A Schmitt Pál doktori címét visszavonó szenátusi és doktori tanács döntésével azonosul, az eddigi lépésekért vállalja a felelősséget – közölte Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora azon a szűk körű háttérbeszélgetésen, ahol bejelentette: azonnali hatállyal távozik az intézmény éléről…

Tulassay még három hónapig vezette volna az SE-t, utódját ugyanis már megválasztották éppen azon a szenátusi ülésen, ahol Schmitt doktorijáról is döntöttek. Szél Ágoston rektor-helyettes júliusban vette volna át az egyetemet, de Tulassay ezt már nem várja meg, döntéséről hétfőn értesíti hivatalosan a Nemzetierőforrás-minisztériumot.

A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. „Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak” – mondta. A rektor beszélt arról, hogy az egyetem presztízse miatt nem lehetett más döntést hozniuk a doktori ügyében, az egyetem így is óriási renoméveszteséget szenvedett el, ezek a hírek érkeznek vissza hozzá, de a kármentés valamilyen szintig megtörtént.

Tulassay szerint az egyetemet nagyon magára hagyták a Schmitt-ügyben, ezt érzékelte akkor is, amikor Réthelyi miniszter felbontatlanul visszaküldte a tényfeltáró bizottság jelentését, Hoffmann Rózsa államtitkár pedig eljött ugyan a csütörtöki szenátusi ülésre, de nem várta meg azt a napirendi pontot, amikor Schmitt doktorijáról döntöttek. Másnap viszont érkezett egy telefon a titkárságáról, amiben soron kívül bekérték a szenátusi ülés jegyzőkönyvét. Az ülések jegyzőkönyveit egyébként mindig el szokták küldeni a minisztériumnak, de nem ilyen sürgősen. A jegyzőkönyv még nem is készült el, ezért egyelőre nem tudták még odaadni a minisztériumnak.

Ez is érdekelheti:  Oroszország kész közvetíteni Izrael és Irán között a béke érdekében

Arra a kérdésre, hogy a jegyzőkönyvet nyilvánosságra fogják-e hozni, a távozó rektor nem tudott egyértelmű választ adni, szerinte ez jogértelmezés kérdése. A szenátusi ülések jegyzőkönyveit rendszerint az egyetemi intranetre szokták kitenni, amely az egyetemi polgárok számára férhető hozzá, Schmitt ügyében pedig ráadásul zárt ülés volt, miután személyi kérdésről volt szó.

A távozó rektor elmondta azt is: míg tartott még a vizsgálat, előre jelezte Réthelyinek, hogy továbbítani fogja neki a jelentést. Kedd reggel, amikor nyilvánosságra hozták az elkészült jelentést, telefonon kereste a minisztert, de azt mondták neki, hogy elfoglalt, nem elérhető. Tulassay szerint pedig az egyetemnek nyilvánvalóan segítségre lett volna szüksége ebben a nagyon unikális ügyben. „Az egyetem megérdemelte volna azt, hogy jogi, szakmai támogatást, segítséget, keretet kapjon” – mondta.

Arról, hogy Schmitt Pál nyilatkozataiban kijelentette, szerinte az egyetem szenátusi tanácsának nem lett volna joga visszavonnia a doktorit, a távozó rektor azt mondta: döntésük jogi megalapozottságában nem kételkedik. Ha jogértelmezési probléma van egyébként, akkor időben kellett volna segítséget nyújtani az egyetem számára, tette hozzá visszautalva az egyetem magára hagyottságára.

Tulassay utódjáról – aki előbb ideiglenesen, majd véglegesen átveszi az egyetemet – azt mondta: Szél tökéletesen élvezi az ágazati vezetés, vagyis a Nefmi bizalmát.

Arról egyébként nincsenek információk, hogy a Tulassayt előbb ideiglenesen, majd három hónap múlva véglegesen váltó Szél Ágostonnak mi az álláspontja az államfő visszavont doktorijáról. A szenátus ülésén ő is részt vett, de titkos szavazás volt, Tulassay pedig azt mondta: nem emlékszik, hozzászólt-e az ülésen.

Tulassay egyébként az egyetemen marad mint professzor és az egyeszámú gyermekkilinka vezetője. Újságírói kérdésre azt válaszolta, január, tehát a Schmitt-ügy kezdete előtt nem érzékelt bizalmatlanságot a személyével kapcsolatban.

Vasárnap délután, a háttérbeszélgetés után a Semmelweis Egyetem honlapján megjelent Tulassay Tivadar közleménye. „Az egyetem megszokott hétköznapjaitól – amikor is a figyelem az oktatásra, kutatásra, betegellátásra koncentrál – nagyon idegen napokat, heteket éltünk át. Az egyetem falai közé, akaratunktól függetlenül, belopakodott a politika” – ezzel kezdődik a közlemény. A rektor kiállt az egyetem Schmitt Pál doktorijával kapcsolatos döntése mellett: „Az a véleményem, hogy a héten az egyetem olyan döntést hozott, amely minden szempontból megfelel hazánk egyik legnagyobb hírű, nemzetközi szinten is kivételes elismertségnek örvendő intézményével szemben támasztott elvárásoknak.”

Ez is érdekelheti:  Halálosan megfenyegették Magyar Péter emberei a HírTV műsorvezetőjét

„Az egyetem döntését a tudományos világ felszabadultan fogadta, ugyanakkor a társadalmi polémia, az ügy politikai értelmezése felerősödött, és az egyetemi határozat politikai és jogi értelmezések kereszttüzébe került. Az elmúlt napok egyetemi testületi döntései vitathatatlanul személyemhez kötődnek. Ugyanezért érezhetővé vált a személyem iránti bizalomvesztés a felügyelő hatóságnál” – fogalmazott Tulassay Tivadar.

A távozó rektor a közleménnyel együtt közzétette azt a meghívót, amelyet a tényfeltáró bizottság elnöke, Tóth Miklós dékán március 6-án küldött Schmitt Pálnak. Ebben az állt: „Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! A Semmelweis Egyetem vezetésének megbízásából Tényfeltáró Bizottságot hoztam létre az Ön által 1992-ben védett kisdoktori értekezés ügyében. A Tényfeltáró Bizottság arról tájékoztatott, hogy munkájához elegendőek a rendelkezésre álló dokumentumok. A Bizottság tagjai az ügy kapcsán Önhöz kérdést nem kívánnak intézni. Természetesen a Bizottság kész meghallgatni Elnök Úr vagy képviselője véleményét. Az ügyben jómagam is készséggel állok rendelkezésére. Tisztelettel: Tóth Miklós”

A távozó rektor közzétette azt a jegyzőkönyvet is, amely a bizottság elnöke és Schmitt Pál közti találkozóról készült. A tényfeltáró bizottság mind az öt tagja által aláírt jegyzőkönyvet a március 19-i, reggel kilenc órakor kezdődött bizottsági ülésen vették fel. A helyszín az egyetem rektori tárgyalója volt.

A jegyzőkönyv szerint a bizottság elnöke rögzítette, hogy „a korábban már előadottak szerint a Bizottság képviseletében írásban tájékoztatta Schmitt Pál hivatalát arról, hogy amennyiben a Bizottság által vizsgáltak vonatkozásában nyilatkozatot kíván tenni, úgy a Bizottság őt, vagy képviselőjét készséggel meghallgatja”.

„Az elnök tájékoztatta továbbá a Bizottságot, hogy a mai napon meghívás alapján meg fog jelenni Schmitt Pál hivatalában” – olvasható a jegyzőkönyvben. A dokumentum szerint az elnök kérésére az ügyrendet – egyhangú döntés alapján – ezért kiegészítették egy bekezdéssel: „Amennyiben az egykori pályázó a Bizottság által vizsgáltak vonatkozásában önként nyilatkozatot kíván tenni, úgy meghallgatását a Bizottság elnöke a Bizottság képviseletében személyesen jogosult lebonyolítani.”

Ez is érdekelheti:  Józan ész vagy nyílt szakítás? – Magyar út az új világrendben

Ezeknek a most közzétett dokumentumoknak azért van jelentősége, mert Schmitt Pál a pénteki interjúban sérelmezte, hogy a szenátus az ő meghallgatása nélkül hozott döntést.

Forrás: Index.hu, MTI

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

10 thoughts on “Lemond a Semmelweis rektora

  1. Nagyon helyes, de előbb mondjon le saját doktori címéről!Ezt ugyanis megteheti joggal, de nem anulálhatja más 20 éve a jogszabályoknak megfelelően megvédatt disszertációját. Helyesen tenné a többi mameluk is, ha követné egytőről fakadt rektorát!

    1. Bernát Miklós meglátása helyes.
      Olvassátok:
      http://jovonk.info/2012/04/01/magyar-egyetemek-felelossege-doktori-cimekkel-kapcsolatban
      Párt elnök reakciója a linken olvasható cikkre:
      „Olvastam, érdekes és igaz okfejtés.
      Ide tartozik még az is, hogy az ú.n. M.L egyetemi (Marxista-Lenininsta) diplomákat és doktori fokozatokat, a pártállam idején automatikusan beváltották „pszichológiai” ÁJK (Állam és Jogtudományi Kar) diplomáira sőt doktori fokozatokra is, pedig az M.L egyetemhez elég volt a 8-osztály.
      Szóval felül kéne vizsgálni az összes pártállami diplomát és doktori fokozatot.”

    2. DE NAGY IDIÓTA VAGY TE VÉRESSZÁJÚ FIDESZNYIK LEGÉNY!!!
      Mi mást lehetne mondani egy ilyenre aki lefejezné az egész tudományos világot mert kimerték mondani hogy paja lopott.
      A professzor Úr a tudománynak szentelte az életét,a tehetsége,a kvalitása miatt van ott ahol van-abban a magasságban,tudásban és erkölcsben egyaránt.-amit paja a bányász béka perspektívájából szemlél..Nem pedig az érdes nyelv kemény könyök módszer alkalmazásával ami pajára jellemző.
      A plagizálás 20 éve sem felelt meg a jogszabályoknak,de csak 20 év után derült rá fény.
      Az lehet hogy a védés megfelelt a jogszabályoknak,de a dolgozat megírása nem.
      Ez az egész már nem is pajáról szól főleg hanem orbánról,akit irigykedve figyel gyurcsótány,de még rákosi is.
      Ilyen liberós diktatúráról még álmodni sem mertek,de orbán megcsinálta.
      Nem ártana gondolkodni is egy kicsit,-ha van mivel?-mielőtt vérszomjtól habzó szájjal neki esnek az egész tudományos világnak.

  2. Mi kell még ?
    Ebből lehet igazán látni a cionlibsi váltópárt (fityesz), igazi arcát.
    Érezni embertelen, bűzhödt leheletét.
    Akik valamelyest ismerik a REKTOR, Tulassay Tivadar életét, munkásságát, tudják, hogy az ő személye megfelel minden normális emberi, tudományos, erkölcsi elvárásnak. (szándékosan nem írom, hogy dr., mert még valakik összemossák, valakivel)
    Ángyán, Tulassay, kik jönnek még ?
    Gyurcsótány, meg egész hordája, elégedetten dörzsöli a kezét, de röhögve, visongva ünnepelnek az igazi bábművészek, a háttérhatalom moguljai is. A bábjaik megint jelesre vizsgáztak ezen a kisdoktorin is, és folytatják szerepüket a magyarság legvégső kimúlásáig.

    1. Tulassay Tivadar, a polgári oldal elkötelezett híve, a professzorok Batthyányi körének tagja, lemondott. Becsületből. Senki nem szólította fel rá, senki sem ágált ellene, de nem tehetett mást. Olyan helyzet elé állították, mint Teleki Pált, aki öngyilkosságba menekült, mikor becstelenséget vártak el tőle. Becstelenséget, mint a professzor úrtól.
      Telekitől azt várták el, hogy rúgja fel a Jugoszláviával kötött békeszerzőzést. A professzor úrtól azt várták, hogy rúgja fel az egyetem objektivitását, alkalmazzon kettős mércét. Mondja ki egy dolgozatról, hogy az megfelelt. Valamikor régen – bizonyára kellő tekintélyű partónusok ráhatására – elfogadták, bár nem felelt meg a törvényeknek már AKKOR sem. Azt várták el a professzor úrtól, hogy ő MOST játssza el a hajdan volt patrónusok szerepét. Korrektsége nem engedte, hogy elfogadja ezt a szerepet.
      Réthelyi miniszter úr halált megvető bátorsággal menekült el az állásfoglalás elől. Egyesek hidakat foglalnak el, meg tüntetnek. Mások mentegető írásokban beszélnek mellé. Megint mások a mentegetőket támadják, mire lehurrogják őket, hogy nem elég a bolsi-libsi támadás, még a mi oldalunkról te is belerúgsz szegény emberbe!
      Pedig hát sokkal egyszerűbb a kérdés: bevezetjük-e mi is a kettős mércét vagy maradunk a tisztességnél. Azt nem akarja senki meglátni, amit a professzor úr: a kettős mérce akkor is kettős mérce, ha a mi versenyzőnkön találtak fogást. Jó erős fogást, mi is átvesszük majd, Bokros versenyző készüljön fel.
      A kettős mérce akkor is kettős mérce, ha mi is bevezetjük. Más lesz a világ, az talán már nem a mi világunk lesz.
      Várjon meg, professzor úr, mi is megyünk!

  3. „A Köztársasági elnök doktori címének visszavétele kapcsán kialakult vita során mindenről hallani csak az egyetem felelősségéről nem. (…) A leggyengébb doktori dolgozatok azoktól kerülnek ki, akik csak karrierépítés miatt „írnak” doktori dolgozatot. Azokat maga a tudományos eredmény nem érdekli. (…) A magyar egyetemi oktatás predesztinált erre a fiókdisszertáció írásra strukturális hibája miatt.” (Dr. Ing. Sebestyén Teleki István: A magyar egyetemek felelőssége a doktori címekkel kapcsolatban, Jövőnk.info)
    Ezzel a véleménnyel maximálisan azonosulok: „Ha a nemzetellenes erők kikezdenek valakit, akkor kutya kötelessége minden igaz magyarnak a megtámadott védelmére kelni. Ez még abban az esetben is erkölcsi kötelességünk (lenne), ha nem fogadjuk el minden vonatkozásban a megtámadott személyét. Akkor viszont, amikor óriási a tét, a siker érdekében még a fennálló viszályokat is félre kellene tenni, és legalább olyan egységet létrehozni, amit a nemzet ellenségei hoznak létre, ha a magyarságot támadják. (…) Schmitt Pál ma már sokkal több, mint államelnök. Szimbolikusan olyan mint egy vár, egy magyar végvár, akit és amit minden magyarnak kötelező megvédenie. Lényegtelen, hogy mit tett, vagy nem tett, hogy rokonszenves, vagy nem, mert a nemzetpusztítóknak a célpontja, és ez a lényeg.” (Üzenet az idiótáknak, jövőnk.info)

  4. Eddig úgy tudtam, tisztességes emberek helyénvalónak tartják, ha egy hitványság lelepleződik. Aki pedig pedig a hitványság oldalára áll, megmutatta magát. Rektor úr, nagy ember a szememben.
    Na, azért azt se felejtsük el, hogy 3 hónap múlva úgyis megszűnt volna a megbizatása! (H)

  5. A magyar egyetemeken és az összes állami intézményben, az egészségügyben is, tovább leng a kommunista szellem, mélyül a kommunizmusban kialakított fertő. Csak drasztikus módon lehetne őket a nemzetközi élvonal felé elindítani. Orbán Viktor Miniszterelnök a 2/3-os szavazó tábor birtokában tehett volna annyit, mint Pinochet, aki legtehetségesebb diákokat kiküldte USA-ba és onnan vissza is gyűjtötte őket. Ezek elérve az alkotókészség csúcsát jelentő 40 éves kort, Chilében mind vezető pozicióba kerültek és Chilét a világgazdaság véráramlatába emelték, a két számjegyű fejlődés kategóriájába helyezték.
    A magyar állami intézményekben is hasonlót kellene cselekedni. Másképp nem lehet őket sose kirántani az ottmaradt, és terjedő kommunista fertőből.
    Professzorokat nyugdíjba küldeni. Külföldről összegyűjteni az összes magyar származású professzort, tudományos fokozattal rendelkező kutatót, és hazavinni őket, katedrát adni nekik, rájuk bízni az egyetemek megreformálását. Az akadémiai kutató intézeteket az egyetemekhez csatolni és a katedrákat megszüntetni, az egyetemeket diplomagyárból kutató bázisokká átalakítani! Bevezetni 3 hivatalos nyelvet az egyetemi kommunikációba: magyar, angol, német. Amennyiben a következő professzor az előadást már németül vagy angolul tartja a diáknak semmilyen reklamálási lehetősége ne legyen. (Ilyen a Zürichi Műszaki Egyetem!) Hisz előre tudta, hogy ez be fog következni. Így nem volna gond ezeken a nyelveken beszélő professzorokat meghívni vendég professzornak vagy rendes professzornak kinevezni őket!
    Másképp sose lesz vége a magyar egyetemek mélyrepülésének!

  6. Hát így én is szívesen lemondanák:
    Lemond a Semmelweis rektora, de Tulassay egyébként az egyetemen marad mint professzor és az egyeszámú gyermekkilinka vezetője.
    Na ez ám az igazi pofon annak a bizonyosnak!

Leave a Reply to T. IstvánCancel reply