Totális balliberális győzelem!
A balliberális oldal megint hatalmas győzelmet aratott a nemzetiek felett. Elérték céljukat, s sikerült teljesen egymásnak ugrasztaniuk a nemzeti oldalon azokat, akik nem teljesen értenek egyet a köztársasági elnök kisdoktorija körül kialakult fejleményekkel. Az „Oszd meg és uralkodj” gyakorlata megint bevált.
Azok, akik elvileg ugyanazon az oldalon (a nemzetin) állnak, mostanra egymást gyalázzák, mindenféle kommunistának, „elvtársnak” és zsidóbérencnek nevezik a másikat, csak azért, mert esetleg az másként látja, más oldalt tart fontosnak abban a kérdésben, ami körül a mesterségesen felgerjesztett hisztéria zajlik.
Közben a balliberálisok röhögnek a markukba, hiszen már rég nem róluk szól a közbeszéd, a nemzetiek nem azt követelik, hogy vonják felelősségre az előző kormány és holdudvarába tartozók tagjait, legyen elszámoltatás, rég nem a bűnösök bebörtönzése mellett állnak ki összefogva, hanem egy felfújt ügyön csámcsognak, és egymás torkának esnek. Kell ennél nagyobb balliberális győzelem?…
Még odáig is elmerészkednek, hogy az a Gyurcsány nyilatkozik a tisztességről, akiről nyilvánvalóan bebizonyosodott, hogy köztörvényes bűncselekményt követett el (csak az öt év után elévült, mint ha soha meg sem történt volna!), s nyíltan kimondta, hogy a Nemzet szemébe hazudtak folyamatosan, sőt az a volt miniszterelnök beszél tisztességről, aki lövette, kardlapoztatta a Népet! Mindez ma már nem lényeges a nemzetieknek, hanem egymást csépelve őrjöngnek azon, hogy a köztársasági elnök lemondjon vagy sem. Jómagam is kaptam hideget, meleget, amiért nem estem Scmitt Pál torkának, s megpróbáltam reálisam értékelni a helyzetet. (Bevallom, én is elragadtattam magam egy rövid ideig – amit szánok, bánok -, de most már nem vagyok hajlandó részt venni ebben az adok-kapokban.)
Kell ez nekünk, honfitársaim? Jó az nekünk, hogy sikerült elterelni a figyelmünket a lényeges dolgokról?
A devizahitelesek hamarosan földönfutókká válnak, a gazdaság romokban van (a kis- és középvállalkozók a csőd szélén tántorognak), a munkanélküliség szédítő, a közállapotok elképesztőek, tombol a korrupció, az etnikai kisebbség vérszemet kapva szipolyozza és terrorizálja a társadalmat, káosz és zűrzavar van az egész országban (és a társadalom tagjainak fejében), s mi azon csámcsogunk, ami ezekhez képest lényegtelen, hiszen volt már itt köztudottan ÁVH-s verőlegény is miniszterelnök, sőt köztörvényes gazember is ilyen poszton. Mégis eltűrtük.
Ébresztő, honfitársaim, mert miközben mi itt Schmitt lemondatásán birkózunk egymással, ránk szakad az ég! Összeomlik az ország, s a romokból megint a volt (mai) kommunisták és liberálisok gazdagodnak meg, hiszen a romok között is lesz még eladható érték! Nem soká oda lesznek a földjeink, idegenek vásárolják föl, megfosztanak ivó- és meleg víz készletünktől, s mindentől, ami még érték lehet, közben mi a köztársasági elnök megbuktatásán vitatkozunk. Természetesen a fenti bajokért sokak szerint most is a FIDESZ és a KDNP a felelős (nem azok, akik végleg lerombolták – a mi támogatásunkkal, hiszen megnyerhették a választásokat! – az elmúlt két ciklusban az országot!), ami részben igaz is!
Több bölcsességet vártam volna a nemzettől, de a mai állapotok is pontosan megmutatják, hogy milyen óriási erkölcsi és szellemi válságban, szakadékban van az ország és a magyar társadalom!
Vegyük hát komolyan, hogy a helyzet aggasztóan súlyos, azonnali összefogásra van szükség, és nem engedhetjük most meg, hogy eltereljék a figyelmünket. Ha pár hete képesek voltunk (voltak) kivonulni az utcára, hogy megvédjük Hazánkat az EU támadása ellen (igaz, az is megérne egy tanulmányt, hogy mi és hogyan is történt akkor), hát most vonuljunk ki azért, hogy a kormányt rákényszerítsük a nemzetvédő döntésekre, a felelősségre vonásra (még akkor is, ha ez tőlük is személyi áldozatokat követel), a hitelvisszafizetések leállítására (hiszen már százszorosan visszafizettünk mindent!), a titkosítások feloldására az olajügyekhez hasonló gazdasági bűntettek esetében, s rákényszerítsük őket az őszinte, nyílt beszédre (akár mit is hadoválnak arról, hogy ez sértené hazánk védelmét), hogy többet ne vezessenek orrunknál fogva, ne merjenek hazudozni nekünk.
Ha elegen leszünk, elérhetjük céljainkat! De ehhez minden áron való makacs összefogásra lesz szükség, s arra, hogy minden jóérzésű magyar kint legyen az utcákon! Van tehát tennivalónk bőven, s ehhez képest az az ügy, amiért (ellenségeink nagy örömére) egymásnak estünk, eltörpül. Majd, ha rendet teszünk e legfontosabb ügyekben, jöhetnek az efféle számonkérések is! De addig a lényegre, Hazánk megmentésére, koncentráljunk! Ha a kormány nem mer határozott lépéseket tenni, nekünk kell kézbe venni ügyeinket! Ne hagyjuk, hogy Hazánk ellenségei, a balliberálisok, orrunknál fogva vezessenek, és kényük-kedvük szerint játszadozzanak velünk!
Éljen Magyarország, s Isten óvjon bennünket!
Czakó István
Nemzeti InternetFigyelő
Valóban fölöslegesen rugózunk ezen az un. plágium-ügyön, hiszen nem az a lényeg, hogy Schmitt Pál kisdoktoriját részben másolta, hanem arra lennék kíváncsi, hogy ki volt az, aki addig keresett fogást ezen az emberen, amíg rá nem talált erre a pontra. Most viszont érdemes lenne végignézni a szoclib oldal emeszempéből átlényegült nagyon harcos figuráinak a doktoriját is, hátha ők sem teljesen tisztán érték el címüket. Bokros Lajosról sem tudnak azon az egyetemen, ahol állítólag vizsgázott… Vegyük szépen sorra az egész társaságot, és meglepődünk!
Czakó uram! Az igazságé, nem a balliberális oldal győzelme. És ne általánosítson, maga nevezte „söpredéknek” a kritizálókat, nem pedig az „egyoldalon” állók!
Ajánlom hithű figyelmébe: http://barikad.hu/a_nap_videoja_zero_tolerancia-20120401
Erkölcsi válság is azért van, mert még mindég a Gyurcsányi vonalat képviselik a pártkatonák a parlamentben.
Ne csak a ballibek megítélésében, hanem a tisztességükben csorbát szenvedők ellen is fel kell lépni. Még akkor is, ha ebben a táborban vannak.
Kedves Uram! Ön vagy elolvasás nélkül mondott véleményt, vagy szövegértési gondjai vannak. Először is elismertem, hogy engem is elragadott az indulat. Másodszor ebben az esetben a balliberálisokat nem az igazság érdekelte elsősorban, hanem a nemzeti oldalon történő zavarkeltés. Ha ezt (a cikk teljes és figyelmes elolvasása után) nem érti, nem látja, akkor hiába is olvas akármit, mert vagy valami baj van az ítélőképességével, vagy csőlátása van. A balliberálisokat nem érdekli az igazság, hiszen vérükben van a hazugság. Nekik a balhé, a zavarkeltés, a zavarosban halászás a fontos, hogy aljasságaikat minél nagyobb zűrzavarban követhessék el, mert akkor rájuk senki nem figyel, hogy mit tesznek, mert mindenki a balhéval van elfogadva. Nem ismerős a módszer? Ezt csinálják a cigányok is a boltokban, amikor lopnak. Nagy vircsaftot rendeznek, s miközben a dolgozók kapkodják a fejüket, és a zűrzavarral vannak elfoglalva, ők nyugodtan lopnak.
Harmadrészben semmi olyat nem írtam, hogy hogy ha egy tisztességtelenség a nemzeti oldalon fordul elő, akkor nem kell fellépni ellene, sőt, épp az ellenkezőjéről beszéltem, amikor a felelősségre vonásról írtam. Még egyszer ajánlom, hogy olvassa el figyelmesen, és ne csak azért támadjon rám, mert Önnek nem vagyok a kedvence. Ide vezet az, amikor zsigeri gyűlöletből ítél valaki.
Czakó István
Szerintem az, hogy valakit számonkérnek, nem zavarkeltés. Én nem vagyok balliberális, sőt, 2002 – ig Fidesz szavazó voltam. De a legutolsó szájtépéses választás óta „csak a Jobbik”. És mégis érdekel az igazság, „annak teljes kibontása”. Még akkor is, ha az fáj.
A „zéró toleranciáról”, amiről Schmitt is beszélt, Deák jut eszembe:
„Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.” – (ne mondjunk le az igazság kibontásáról még akkor sem, ha az fájdalommal jár).
Önt pedig nem gyűlölöm, sőt (bár én rendelkeznék ilyen beszélőkével) lehet hogy furán hangzik, de a legtöbb írása után kedvelem is. Ám kiveri a biztosítékot nálam, amikor olyan vádakkal illeti a Jobbikot, amik a józan ész szerint sem állják meg a helyüket. Ezért inkább én tételezhetném fel – kérdezhetném meg, hogy vajon honnan ez a „zsigeri gyűlölet” minden iránt, ami tőlük származik? Tán’ csak nem égette meg magát a közelükben?
Csak egyetlen kérdés Czakó elvtárs éspedig milyen alapon sorolja a nemzeti oldalhoz fidesz-kdnp bolsevik-liberális söpredéket?
Kedves Czakó úr
Nagyon érdekelne, hogy a fideszt melyik oldalra sorolja a magyar politikai palettán ?
Mert, hogy a fidesz nem nemzeti, és jobboldali, az az elmúlt két év, naponta ismétlődő, a párt saját maga által létrehozott bizonyitékai alapján, már a vakoknak, és a szellemi visszamaradottaknak is kiviláglott.
Evvel kapcsolatban él a gyanúm : vagy teljesen elvesztette az emlékező képességét, vagy tudatosan vezet félre mindenkit, akit még képes. Gondolom, nem minden hátsó szándék nélkül teszi.
Száz szónak is egy a vége! Mind addig így lesz ez,amig nem lesz egy nemzeti érzelmű kormányunk,mely tiszta mint a szűz leány! Rághatjuk addig az oda dobott gumi csontot,hogy amig azon rágódunk,ne lássuk a valódi bajt! Nincs elszámoltatás,nincs felelősségre vonás! Nincs ügynök törvény elfogadás,nyilvánosságra hozás,nincs semmi,de van az egyre nehezebb helyzetbe levő kis ember további nyomorgatása! Ugyan mi a francért menne ki a kis ember az utcára kormányt védeni?
Kedves Czakó István! Kellene egyetlen egy érvet felhozni,mitől jobb ma a „fülkeforradalom” után az egyszerű embernek a sorsa?
22 éve itt megszorítás megszorítást követ,ÁLL AZ EGY HELYBEN TOPOGÁS!!! MINDEN ÉV ROSSZABB AZ ELŐZŐ ÉVNÉL! Ki hisz még valakinek?Lejáratták magukat a pártok! Idegen szívű háttérhatalom csicskásai a mindenkori kormányok. Az órszág pedig halad a végső pusztulás felé! Hasbeszélés,szlogen itt már nem segít!
Szabó József
http://www.hitvallasom.hu
Nemzeti Civil Kontroll Teljes jogú tagja
Dodó, magát ki kell ábrándítanom.
Amíg a nemzetközi pénzhatalom és annak pártokráciája uralkodik a viláűgon és Szép Hazánkban is, sohasem lehet tiszta nemzeti érzelmű kormámyunk.
Hajtogatni, sóhajtozni lehet érte, de azért tenni is kellene valamit.
Legelőször is egy új nemztmentő ideológiát kellene megismerni és elfogadni, de pont azok zárkóznak el előle, akik épp azt hiányolják.
Ezért nem lesz itt semmiféle elszámoltatás, meg amit Czakó úr írt, hogy minden jóérzésű magyar menjen ki az utcára. De minek? Amíg nem lesz közös gonolatiság, kár az erőlködésért.
Kedves T. István!
Egy nemzet mentő ideologia ,a Szent Korona értékrend!
Egy nemzet mentő politika ,a politika mentes nemzeti civil összefogás!
Biztos,hogy barátom Dr Halász Jóska szívesen fogad mindenkit a Szent Korona szolgálatban és Mi is sok szeretettel hívunk minden magyar testvért a Nemzeti Civil Kontroll soraiba!
Egy kis segítség: Dr Halász József drhalaszjozsef45@gmail.com
Navratil Attila navratil.attila@upcmail.hu
Szabó József
http://www.hitvallasom.hu
NCK
Czakó Úr! Én ezt nem nevezném balliberális győzelemnek. Fogadjuk el azt az egyszerű tényt, hogy az Elnök úr lemondott. Bolgárul tudó háziasszony volt aki az első szövegösszevetést elvégezte. Készültek rá! És nem zárom ki, hogy az elnök urat nem olyanok zárták „körbe”, akik hivatalból tudnak mindenről/tudtak mindenről, hogy ki mivel zsarolható- avagy erkölcsileg megsemmisíthető. Az időzítés is tervezett volt, mint ahogy a SOTE rektor lemondása is.
És ha így nézzük a dolgot, akkor legfeljebb azt mondhatjuk: elérték a balliberálisok azt a céljukat amit kitűztek, de ezt ne nevezze győzelemnek. Hogy milyen eszközökkel és milyen károkat okozva, az nem érdekelte őket.
Ugye nem haragszanak meg egy kicsit alpári közmondás idézésért: csúnya madár az amelyik a saját fészkébe sz.rik.Nos a nemzetközi sajtó naprakész tájékoztatása a plagium ügyről, szerintem éppen ez volt. De hogy győzelem?
Kedves Bocser!
Sajnos, ők győzelemként élik meg. Nézze meg, hogyan örvendeznek azon, hogy elérték céljukat! Egyetértek Önnel, hogy ez szégyen és gyalázat, és én is írtam, hogy ezeknek nem számít, hogy céljukat milyen hatalmas károkozással érik el, a lényeg, hogy sikerüljön nekik minél jobban összezavarni a közvéleményt. Nekik a zavaros víz az éltető környezetük. Éppen ezért, mivel sikerült megint zűrzavart és ellenségeskedést kelteniük a nemzeti oldalon, ők ujjonganak, hogy győztek. És akárhogy szépítjük, mi pedig vereséget szenvedtünk, úgy emberségből, mint összefogásból, és józan gondolkodásból. Sajnos, az is mutatja, hogy mennyire démoni világban élünk (s itt a másik véleményével értek egyet), hogy ma nem legyőzni akarják az emberek az ellenfelet, hanem kiirtani, megsemmisíteni. Csak a balliberálisokkal bánunk kesztyűs kézzel, az ég tudja, miért. Láthatóan szellemi és morális, válságban van az ország!
Hát, ez teljesen logikátlan : (idézet Czakó István Bocsernek küldött válaszából)
„Sajnos, az is mutatja, hogy mennyire démoni világban élünk (s itt a másik véleményével értek egyet), hogy ma nem legyőzni akarják az emberek az ellenfelet, hanem kiirtani, megsemmisíteni. Csak a balliberálisokkal bánunk kesztyűs kézzel, az ég tudja, miért.”
Ki az öreg Isten csudája, bánik keztyűs kézzel a ballibsikkel, ha nem a 2/3-os hatalomgyakorló ?
Margit !!! Nor…s ???
Óh Istenem!, valóban nagy szükség lenne végre az áldásodra!!! Vajon miért nem látunk az orrunknál tovább??Szinte rettegek, mikor sikerül lemondatni Orbánt is?? Tényleg nem vesszük észre, mi folyik körülöttünk, csak az a fontos, hogy valami rosszat tudjunk kikaparni valakiről???Arra tényleg kíváncsi lennék, ki volt az a győztes matador, aki ezt a doktori ügyet kitalálta és felkutatta??És fel kellenen használni a furfangját a kormány oldalán!Hátha ki tudná találni a kivezető utunkat is ebből a gyűlölet-áradatból?!
Istenem, segítsd meg ezt az acsarkodó népet???(Vajon meghallgat minket?)
a nemzeti oldal azért tart ott ahol van mert a komcsikkal szembeni összezárási reflexeket semmirekellő zsiványok használhatják a kis pályafutásuk egyengetésére……..az első ilyen párt ami ezeket a reflexeket nemtelenül kihasználta az mdf volt…..a személye karrierje érdekében pedig antall
CarChilli-nek!
Rossz helyen kapirgál, mert Vona Gáborral személyes jó kapcsolatban vagyok, így szó sincs arról, hogy megégettem volna magam a kötelében, hiszen többször vacsoráztunk együtt, eléggé szűk körben,
Kató Rudinak!
Jobban tenné, ha nem szólna hozzám, mert elvakult, ostoba emberekkel nincs kedvem vitázni. Úgy látom, nagyon rááll a szája az „elvtárs” megszólításra. Hiába, ezt szokta meg, nehéz elhagynia! Aki lélekben kommunista, az mindig az is marad, hiába festi át magát!
Nem én védem foggal-körömmel az elvtársaimat hanem ön! Az elvtárs jelzőt a bolsevikokra szoktam alkalmazni mert az a kommentekből kiderül! Nekem nincs mitől tartanom, hogy bárki akármilyen terhelő dolgot elő tudna hozni. Soha nem voltam semmilyen pártnak tagja pedig párszor megpróbáltak bekeríteni. Inkább választottam a nélkülözést de soha nem álltam be egyetlen söpredék bandához sem! Az meg, hogy mihez fűzők megjegyzést nem az ön engedélyének a függvénye!
Akinek van rá szeme látja, akinek meg nincs az nem látja. A cikk írója nem látja. Tessék már elmagyarázni, hogy kik azok a ballibek? Hogy néznek ki, mit csinálnak? Az „oszd meg és uralkodj” elve 100%-os biztonsággal akkor működik, ha csak olyan választási lehetőséget kínálunk a „tömeg”-nek, amik közül mindegy, hogy melyiket választja. Tisztelt Czakó úr! Az országot tönkre tevők ellen, a felelősségre vonásukat szorgalmazó törvény javaslat volt már az elmúlt 2 évben nem is egyszer. Csak a kormánypárt nem akart ezzel foglalkozni. (láttam a szavazásokat, végignéztem az vitákat) A JOBBIK felelősségre vonási javaslatai ezek szerint azt fejezik ki, hogy a „ballibeket” védik, ellenben a Fidesz felelősségre vonást elodázó, elutasító döntései pedig a „ballibek” ellen valók ugye? Ezt most komolyan így látja? Egyet értünk, fogjunk össze, de kivel? Azzal a kormánnyal, aki lehetővé tette az úgynevezett deviza alapú hitelfelvételnek nevezett pénzügyi csalást? (2000-ben történt) Azzal a kormánnyal, aki végleg átadta a nemzeti bankunkat a Rothschildoknak? (2001-ben történt) Azzal a kormánnyal, aki nem adta ki a Balsai jelentést 2006-ról, amíg el nem évültek az akkor történt bűnök? (2011-ben történt) Nemzeti párt a parlamentben jelenleg csak egy van és nem az a csapat alakított kormányt.
Egyetértek veled eSzel!
Ezt jól megírtad!
Lássuk már végre:
Hogy a Fidesz-MSZP a Déva várát építő két brigád.
Amit az egyik felépít azt a másik lebontja.
Amíg nem tesszük túl magunkat rajtuk,
addig nem jutunk sehova!
Most az MSZP-t kell vágni,
azután mehet a FIDESZ is lapátra!
Addig is, hogy igazságosak legyünk…
falazzák be Lendvai Ildikót és
Selmeczy Gabriellát!
Talán akkor megnyugszik az Isten adta nép,
és felépül a nagy mű!
Köszönöm, Aba Nagel. A Déva várás hasonlatod jó, bár én inkább úgy látom, hogy az álló és erős várat az egyik jobbról, a másik balról bontja.
Olvastam jó néhány hozzászólást olyanoktól, akik mindjárt készténynek vesznek mindent. Schmitt Pál helyzete szerencsétlen, de nem védhetett len. A legtöbb, aki az Ö elmozdításán fáradoznak azok nem mások, mint az ateista gonosz birodalom zsoldos katonái. Mi is a tét, nem más, mint Magyarország lejáratása Orbán Viktor órának meg fricskázása, és domonstráciokat rendezni a Sándor Palota elöt. Mivel a leszbikusok melegek pártja (LMP) elvesztette a népszavazási lehetőségüket most így vágnak vissza a nemzetnek. A legvéresebb szájú nem más, mint Schiffer András a hazaáruló Szakasits Árpád és bűntársa Shiffer Pál, unokája dédunokája. Ez a helyzet felvet egy másik kérdést. Ha, Shiffer András felmenője Szálasi Ferenc akkor Ő ülhetne ma a parlamentben?
De nézzük a tényeket. Vagy kétszeres olimpia bajnok SP vagy nem? Ha, igen akkor már tett le valamit az asztalra a nemzet érdekében, büszkeségére. Már maga ez a cselekedet megbecsülést, de mindenesetre megértést érdemel, minden magyar érzelmű, patrióta,(hazaszerető) polgártól. Sajnos SP-nek nem volt már más lehetősége, túl nagy volt ellene a támadás úgy belföldön, mint külföldön. Amikor a British Economist is SP-vel foglalkozik akkor Hillary sem lehetett mesze. Orbán Viktor nem tehetett mást, mint elengedni SP-t. Ha tovább ragaszkodik SP-hoz olyan lejárató kampányt inditottak volna ellenünk a kormány ellen, ami a nemzet kárára és talán alá ásta volna mindazt, amit eddig is sikerült elérnünk.
Milyen keresztény erkölcsről beszélsz a nyálas palkó esetében amikor a szcientológus egyház egyik legfőbb támogatója? Milyen hazafiról beszélsz amikor besúgó volt? Az olimpiai bajnoki címekkel nem igazán vagdalkoznék mert csak azért volt tagja, hogy ki legyen a csapat amit a szabályok előírnak!
„Ha lúd, legyen Kövér! „az erősebb kutya, nemzi az utódot!”
Mondjuk a niggeriai fekete Páko. Abba nem mernének belekötni a mások.A cigányok is hallgathatnának,hisz rájuk hajaz. Pákót ölelgethetné Angela Merkel, meg a többi zsidócsicska.
Valójában ki lehetne? Ha elvállalná Balczó Andrást javallanám. Mint a kristály, oly tiszta,egyenes, kikezdhetetlen.Csak a hajlizhatatlan egyenessége nem lenne jó ajelenlegi pártoknak. Lehet,hogy még a Jobbiknak sem.
Mit mondjak, Balczó András már nekem is eszembe jutott. Kérdés, hogy a korábbi években elszenvedett személyes sértettségén túl tudná e tenni magát. Azért még a Schmitt ügyhöz engedjék meg hozzátenni: vélhetően hibázott, De emiatt még nem kell a teles megsemmisítését célul tűzni, és emberségében teljesen megalázni, minden szinten ellehetetleíteni. Remélem lesznek akik egyet értenek velem.
MÁS PLÁGIUM ESETEK:
http://richpoi.com/cikkek/hazai/mas-plagium-esetek-tortenetei-a-multbol.html
Olvasom a kedves hozzászólók írásait, ám a leglényegesebb dolgokról egyáltalán nem esik szó. A mai magyar társadalommnak a rákfenéje csak az, amit a moszkovita kommunista rémuralom hagyott maga után, és ehhez a „hagyatékhoz” társultak a balliberálisok és neoliberálisok nagy-nagy előszeretettel. A kommunista rémuralomnak alaptézise volt, hogy minden állampolgárt belekényszerített a törvények megsértésébe, és attól kezdve mindenki zsarolhatóvá és kompromittálhatóvá vált. Amíg a mai magyar társadalom ezzel nem tud szembenézni és valamilyen formában orvosolni, és nem lesz számonkérés és elszámoltatás(amit a Fidesz igért a választások előtt), addig állandóan lesznek Schmitt Pál „ügyek” Magyarországon. Igen szomorú dolgok ezek, kedves nemzettársaim.
Teljesen meg vagyok azon döbbenve, hogy általam nagyra becsült újságírók mellszélességben kiállnak egy csaló mellett.
Magyarország első embere Önök szerint lehet csaló? Elfogadható egy csaló Önök szerint? Vagy a tisztesség, becsület kérdése Magyarországon már huszadrangú kérdés? Bárki meggyőződhet arról, hogy Schmitt a doktorijának legalább 90%-át másolta. Ez nem is számít? Ó, szegény ártatlan ember… A doga másolásakor is biztos a liberális-szocion csapat vezette a tollát… Bizony kitartóan kereste a fogást, aki kereste. De VOLT fogás! Talán olyan emberek kellenének a politikai életbe, főként az ország vezetőinek élvonalába, akiken nem lehet fogást találni – mert nincs.. (Önök szerint bizonyosan a Holdon élek…) Az egyik pufajkás, vagy börtönspicli, a másik koccint trianonra, a harmadik nótórius hazudozó, aki nemzetére(?) lövet, a negyedik csaló – és így tovább. Az elszámoltatás meg minden esetben csak választási fogás.
Ezért tartunk itt, mert az elmúlt évtizedekben az országot csupa szemfényvesztő szélhámos vezette/vezeti.
Maaargit! Szerinted „kanalasgem” norm…lis?
„Ki az öreg Isten csudája, bánik keztyűs kézzel a ballibsikkel, ha nem a 2/3-os hatalomgyakorló ?”
Még maga kérdezi? Ugyan, mit tett ellene? Itt szájkaratézik, vagy kivonult tüntetni a ballibsik felelősségre vonásáért? Nem? Akkor Ön is, mindőnkkel együtt (akik nem az utcán vagyunk) kesztyűs kézzel bánunk a GyurCsótányfélékkel szemben. Hallgatásunkkal támogatjuk a bűnök elsikálását. Elhiszem, hogy nehéz Önnek bevallania ezt, de Ön se kivétel! Úgyhogy ne legyen olyan nagyra magával!
Czakó úr,
koncentráljanak az MSZP-re!
kanalasgem normális!
A Fidesz érdekében kár megmozdulni.
A fókusz a lényegre,
ez a siker kulcsa!
A választáskor nekem is, meg mindenkinek, akár vevő volt rá, akár nem, a fidesz (is) igérte a teljes elszámoltatást. Ha nyer.
Nos, megkapta a 2/3-os parlamenti többséget. Akkora hatalma van, mint még soha parlamenti demokráciák történetében senkinek. A nyert választás után beszélt is o.v., erről az egyedülálló lehetőségről.
Egyszer. Másnap már nem. Soha többször. Késöbb már csak egyszer nyilatkozott, hogy milyen bonyolúlt dolog is az. A zelszámoltatás.
Most, Ön nagy mérgesen felelősségre von, mert nem vonulok (honnan tudja ?). Elmondanám, mielőtt újabb felelősségre vonást eszközölne szerény személyemet illetően, nem tudom, hova kellene vonulnom.
Ahogy az Ön pártállását, vagy irányultságát megsaccolom, annak nem örülne, ha a fidesz ellenébe vonulnék (valahova). Pláne, alakzatban.
Vonuljak a libsik ellen ? Hova ? A pártházaik, villáik elé és követeljem tőlűk, hogy menjenek önként a börtönbe ? Pintér pribékjei biztosan alaposan ellátnák a bajomat (szeretek többé-kevésbé teljes fogsorral étkezni). Hiszen gyakorlatilag ugyanazok vezetik, egy-két kivétellel őket, mint gyurcsótány idején.
Szidjam Budayt, Papcsákot nem látták el jól a feladatukat ? Az érinthetőség határait ők sem lépték át. Igen, őket kellene szidni, zászlókkal, transzparensekkel, – talán. Bár, az ő személyük bizonyítja azt, amit mára azért egy közepes aggyal ellátott mai magyar is felismert, hogy bizony szegények, ők is csak bábuk a színpadon.
Marad, tehát a nem „kesztyűs” kéz.
Mégis, hogyan ? Ki, kik ellen ?
Várom szíves útmutatását. Csak, ne remegjen az útmutató keze, mikor felemeli, kedves Margit…
„Totális balliberális győzelem!” helyett a „Totális balliberális őngól” lett volna a jó cím!! A szcientológus schmidt soha nem tartozott a jobb oldali emberek közé, hazafinak is annyira hazafi, hogy egész élete során írta a jelentéseket, a gyerekeit is sikerrel nevelte egy sem közülük Magyarországon, talán jobb is az ország szemszögéből! Ugye nem kell sorolni, hogy kit is szolgált valójában az egész élete folyamán!
Tisztelt Czakó úr! Emlékszik még, hogy az őszödi beszéd utáni tüntetések, tévé ostrom alkalmával egy fideszes képviselő nehezményezte, hogy a rendőrök nem használnak éles lőszert? Maga szerint a kormánynak (úgy magától, a magyar nemzet iránti elkötelezettségtől hajtva) nem kellene tenni is valamit? A magához hasonló fidesz oldalán ténykedőknek csak 2 ok maradt, ami megmagyarázza, hogy nem lát az orráig sem. Az egyik a szerelem, ami köztudomásúlag vakká tesz. A másik hogyha elfogadja, hogy letakarják valamivel a szemét.