Lassan oda jutunk, hogy „Yankees go home!“ meg „Vesszen Ukrajna!“?
Pár éve, ha valaki olyat írt, hogy háttérhatalom, akkor az egy félbolond volt, aki elhisz minden mesét. Aztán szép lassan kiderült, hogy van Bilderberg csoport, van davosi világgazdasági fórum, ahol meghirdetik a The Great Reset programot, amellyel ott és akkor Trump elnök szembemegy. Ezek után Trump elnököt megbuktatja több tízezer halott szavazó és kiderül, hogy az USA választási rendszere amúgy egy merő káosz és törvénytelenség, amelyet a Demokrata Párt tetszés szerint manipulál, minden jogi következmény nélkül.
Figyeld a folyamatokat! Pár éve, ha valaki olyat írt, hogy az EU egy korrupt bagázs plusz gittegylet keveréke, akkor azt megvetették, kiközösítették a szélsőséges nézetei miatt. Aztán lassan kiderült, hogy csak a legutolsó sztorit idézzem, hogy Ursulánk sms-ben rendelt eszméletlen pénzekért brutális mennyiségű vakcinát a Pfizertől, egy rendesen lebonyolított versenytárgyalást hanyagolva, majd törölte az üzenetváltásait.
Mindeközben mindenféle színes szemüvegkeretekkel felfegyverkezett bazári liberálisok nyálukat köpködve az előttük ülő tarkójára, tele pofával szidják Magyarországot a jogállam hiánya miatt. Hiányolják a hiénák az átlátható versenytárgyalásokat.
Figyeld a folyamatokat! Még boldog kancellár korában Angela Merkelt a CIA lehallgatta. Merkel úrhölgy volt az, aki Németországnak és ezen belül a fél EU-nak biztosította az olcsó orosz energiát, egy hosszútávú Európa – Oroszország stratégiai szövetség keretein belül. Akkor valaki azt merészelte írni, hogy a CIA tulajdonképpen ezt jó szándékkal tette, hogy „vigyázzon“ Angélára. Vigyázzon. Érted, ugye? Vigyáztak rá…
Aztán szépen lassan eljöttek a különböző kijevi forradalmak, addig csavarva a történetet, hogy egy madzagon rángatható ripacs legyen Ukrajna elnöke és az USA az utolsó ukránig harcba küldje őket Oroszország ellen. Azt, hogy Oroszország ütött legelőször, most hagyjuk jó? Mindenki ismer olyan történetet, amikor a tanuló, mielőtt leül a székére, a mögötte ülő társa egy rajszöget tesz a feneke alá, amibe mit sem sejtve beleül a célszemély, aki hirtelen fájdalmában azonnal hátrafordul és egy irdatlan pofonnal leteríti az aljas társát… no persze őt küldik ki az osztályból, hiszen ő ütött először, mindenki látta!
Figyeld a folyamatokat! Amikor elindult a betagozódásunk a Nyugatba, eufórikus örömeink közepette ünnepeltük az USA imponáló erejét, az EU csillogását és mindent, ami a fogyasztói társadalom üveggyöngye volt. Ha valaki közülünk akkor óva intett bennünket, azonnal leszidtuk, hogy nem lehet ilyen jurtából kimászott, mucsai maradi. Aztán szép lassan megtörténtek és megtörténnek a fenti események és elhűlve hallgatjuk az összeesküvés-elméletek helyett a valóságot.
A valóság pedig az, hogy ebben a században bennünket rabszolgábbá akarnak tenni, mint bárkiket is tett, bármilyen hatalom valaha, az emberiség történelmében. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a fizikai és szellemi teljesítményünkön kívül most már a lelkünket és a szívünket is rabosítani szándékoznak.
Ennek a folyamatnak a része a mostani Biden papa „vezetésével“ (LOL, ahogy mostanában jelezni szokták a féktelen nevetést) ez a Nyugat – Oroszország háború az Ukrajna nevet viselő terepasztalon, rajta már több mint 200 kárpátaljai magyar katona holttestével is.
Eretnek gondolat-e az, hogy lassan oda jutunk, hogy kimondjuk azt, amit a józan magyar eszünk már régóta gondolatként őriz, miszerint takarodj USA az életünkből, Ukrajna meg jusson az isteni gondviselés sorsára?
Ma még kérdőjeleket rakok a mondataim végére, de ha ez így fog folytatódni, akkor ezek a sarlókérdőjelek kasza-felkiáltójelekké fognak kiegyenesedni…
Jéghideg tél és heves nyár vár ránk, ha nem teszünk valamit a saját magyar (szlovák, lengyel, szerb, stb) életünk érdekében. Valamit tennünk kell! – így, felkiáltójellel.
Papp Sándor/Felvidék.ma
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…