KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Külföldi sajtó Magyarországról – Süddeutsche Zeitung, Le Monde

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

lapszemleA Süddeutsche Zeitung című német liberális lap Új médiaháború fenyegeti Orbánt címmel közölt beszámolót az online kiadásában.

Cathrin Kahlweit írásában kiemelte, hogy Magyarországon „médiaháború robbant ki, amely súlyos károkat okozhat a kormánynak, és ha az ember hisz az egyik hadviselő félnek, a médiamágnás Simicska Lajosnak, akkor +totális háború+ lesz”.

Hozzátette, hogy Simicska 2010 óta az uniós pályázatokon elnyerhető források 40 százalékát szerezhette meg „a hatalmi apparátusban lévő emberei” révén, most azonban „hangulatváltozás” történt.

Kifejtette, hogy az RTL Klub a reklámadó körüli vitában „intenzívebbé” tette a „kritikus hírszolgáltatást”, ami „szavazatokba került” Orbán Viktornak, a reklámadó mértékének csökkentése pedig, amely a német Bertelsmann-csoport leányvállalatának „megbékítését” szolgálhatja, Simicska Lajos sajtóvállalkozásainak terheit növeli, így előfordulhat, hogy „felerősödik az ellenszél Simicska médiumai felől”.

http://www.sueddeutsche.de/politik/ungarn-orbn-droht-ein-neuer-medienkrieg-1.2340927

Orbán és egyik emberének látványos szakítása címmel közölt tudósítást honlapján hétvégén a Le Monde.

Politikai földindulás vagy csak vihar egy tál gulyásban? – tette fel a kérdést a francia balliberális lap Simicska Lajos „dühkitörése” kapcsán, aki „látványos módon szakított régi barátjával, Orbán Viktorral, szemére hányva egy pénzügyi vita kapcsán a tekintélyelvű és Oroszország felé végrehajtott fordulatait, ami tíz nappal Vlagyimir Putyin látogatása előtt elképesztette a budapesti politikai és a médiavilágot”. A Le Monde megjegyezte, hogy miután megtudta, hogy „lelkiismereti okokból” a médiabirodalmának teljes vezérkara lemondott, amiért előző nap arról beszélt, hogy totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, s egyben kiterjeszti a reklámadót -, négy óra alatt több interjút adott, mint az azt megelőző négy évben, s azokat is elsősorban a baloldalhoz közel álló sajtóorgánumoknak.
A lap szerint „az ügyes pénzügyi szakember többször megmentette a Fideszt, például szaftos ingatlan-tranzakciókkal”, majd pedig Orbán „visszatérési stratégiájának támogatására médiabirodalmat épített ki”. A Fidesz 2010-es választási győzelme után az építőiparban, valamint az állami földek újraelosztásánál jutalmazták, a 2014-es választásokat követően azonban Simicska „csillaga halványodni kezdett”, mert Orbán egy „új generáció felemelkedését támogatta”, akik közül Lázár Jánost és Szijjártó Pétert emelte ki a lap. A tudósító szerint hónapok óta folyik a „gerillaharc” a Simicska által megtestesített régi elit és azok között, akik Orbánnal együtt úgy látták, hogy eljött az idő, hogy csökkentsék a befolyását.

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

http://www.lemonde.fr/europe/article/2015/02/07/rupture-fracassante-entre-viktor-orban-et-l-un-de-ses-fideles_4572123_3214.html

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Külföldi sajtó Magyarországról – Süddeutsche Zeitung, Le Monde

  1. Már annyi manipulált hazugságot írtak hazánkról, hogy már oda sem figyel rájuk az ember.

Hozzászólás a(z) Anna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük