KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kretének uniója…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Rosszkor, rossz időben sikerült megszületnem. Minél öregebb vagyok, annál inkább érzem ennek a ténynek a hátrányait, és annál inkább feszül bennem egyfajta megmagyarázhatatlan undor. Azért érzem az undort, mert Európát elmebeteg, szellemi és genetikai hulladékok irányítják – a vesztébe.


Mondhatom ezt azon a jogon, hogy amikor népszavazni kellett a belépésről, akkor nemmel szavaztam, és ehhez máig tartom is magam. Őrült és végzetes a nemzetállamok, az önálló keresztény kultúrák Európájában egy efféle, a liberalizmus – azaz a történelem rothadt ürüléke – elveinek alapján összegyúrni ennyiféle kultúrát – és ezzel a kulturálatlanságot is. Mert mi is történik ma az Unióban, amelynek ostorral csapkodott udvari bolondja ma Magyarország? Komoly dolgok történnek: – Például a disznóknak nem lehet moslékot adni, de színes játékokat kell az ólba tenni, hogy a „lelke” kiegyensúlyozott legyen. A csirkéket különleges ketrecekben kell tartani, mert az ő lelkük is ezt kívánja. Ezeket a bődületes hülyeségeket komolyan is gondolja az unió illetékes génhibás hülyéinek bizottsága. (Az senkit nem zavar, hogy a most társult Izraelben olyan állatkínzással vágják a kóser marhát, hogy azt a netes megosztó programon nézni is fájdalmas.) Igaz, Izraelben sem gyerek, sem öreg, sem várandós arab nem számít, ha gyilkolni kell őket. Az is igaz, hogy a legkevésbé sem érdekel, hogy az arabokkal mi történik, hiszen ők legalább annyira gyűlölik a keresztényeket, mint a zsidók… csak érdekességképpen említettem a dolgot a disznóvágás és a csirketartás szabályozásának okán… Jobb tehát, ha helyettünk inkább egymást irtja a zsidó meg az arab.

Szóval, hogy rengeteg genetikai kretén ül az európai parlamentben, az biztos, hiszen intézkedéseik erről tanúskodnak. Ezt jelzi számos intézkedésük is. Pl.; Sztálin és kommunista bűnök nem elítélendők, csak a zsidók elleni, Sztálinénál (Gulág, hadifogoly-gyűjtés – malenkij robot, lengyel tisztek Katyn-i kivégzése, 56-os beavatkozás, egyházüldözés és ennek áldozatai, ÁVH és Andrássy út…) kisebb atrocitás, a holocaustnak nevezett (és nem csak a zsidókat érintő!) II. világháborús gyilkosságsorozat.  (Ennek a gaztettnek, ennek a határozatnak a takargatására találták ki a Magyarország elleni sajtó-és politikai háborút!)

Menjünk azonban tovább. Most a magyarságon, a magyarokon köszörüli a nyelvét és a magyarokat fenyegeti ez a génhibás európai vezetés. A magyarokat kárhoztatja Barroso is, miközben saját sírját már olyan mélyre ásta a bevándorlás liberalizálásával a degenerált Európai Parlament, hogy óhatatlanul megszűnik a fehér faj, s felváltja valamilyen korcsfajta, ami alig számít embernek.  Mintha a kutya és a macska keresztezése volna. Nem beszélve az európai keresztény kultúráról. Az már-már csak nyomokban fedezhető fel. A liberális „mindenki egyforma” áldozata lett vagy hamarosan lesz az öreg földrész. Ma pedig az UNESCO a fiatalok legalább 50 %-át akarja homokossá tenni – és ezt ki is mondják nyilvánosan! Isten, kereszt, hit mit sem számít. A keresztény templomokba beköltözik az iszlám pap, s lám, hiába volt minden harc a pogányok ellen, s kár volt Jenő herceg minden erőfeszítése Európa török elleni felszabadítása ügyében. A kereszténygyűlölet itt van, s ott van Egyiptomban, ahol a kopt testvéreinket ölik az arabok. S ölik majd Európában is a keresztényeket, csak idő kérdése… és persze a zsidókat is… Mert a kereszténygyűlölet nem békíti ki az iszlámot és a zsidókat, de mindenki mindenkinek az áldozata lesz, mert a zsidó nem érti meg: – jobb a keresztény Európában, egy keresztény Magyarországon zsidónak, mint egy iszlám Európában kereszténynek és zsidónak lenni.

Magyarország most ennek az uniónak az elnöki posztját tölti be, miközben záporoznak ránk a másik gyűlölködő nép, és a gyilkos kommunista söpredék rágalmai, fenyegetései. Médiatörvényt kifogásolnak úgy, hogy még le sincs fordítva az eredeti szöveg… a magyarországi vörös és liberális szenny már előre hazát és nemzetet árult, amikor e törvényről (félre) „tájékoztatta” nyugati zsidó szövetségeseit. Az a mocskos csőcselék lázít Magyarország ellen, amely hatvanöt évig cenzúrázott, amely 1956-ban és 2006-ban a tömegbe követett, amely söpredék a nemzetet szétzilálta, erkölcstelenné, magzatgyilkossá, rablóvá, spiclivé, hazaárulóvá, testvér-és Isten tagadóvá tette.

Fáj ennek a gyalázatos proli söpredéknek az új, tervezett alkotmány, amely Istennel és a kereszténységgel kezdődik majd – reményeim és ígéretük szerint. Fáj ez a liberális uniós csürhének. Fáj nekik, hogy nemzetünket az állampolgárság visszaszerezhetőségének lehetőségével újra egyesíti a magyar keresztény kormány – ha csak félmegoldás is ez egyelőre.

Vannak persze hibái ennek a kormánynak is, mint minden kormánynak. Vannak emberi gyengeségek, önös érdekek, égő zsebek… de nem olyan mértékben, mint volt ez a kommunista-liberális hazaárulók idején. A bűn minden oldalon bűn természetesen. Ám, felmerül a kérdés: van-e tökéletes, mindenkinek megfelelő és elfogadható kormány, ország vezetés? Úgy gondolom nincsen. Van azonban egy erkölcsi irány, egy nemzeti elkötelezettség, amely mellett a pártok akár fölöslegesek is lehetnének. Pártok azonban vannak, és lesznek is mindaddig, amíg a nemzetek föl nem ismerik, hogy elég magyarnak, németnek, románnak stb… lenni, pártok és ellenségeskedés nélkül. A pártoskodást már bizonyos nem napkeleti bölcsek is jónak tartották arra, hogy szétziláljon minden nemzetet.

Vajon eljön-e az idő, amikor felismerik ezt a nemzetek, a népek? Nem lesz-e késő Európa számára? Bizonyára késő lesz, hiszen a sok elmebeteg „szakértő” aki a zsebe érdekében irányítja az uniót, s valami megfoghatatlan degenerált szellemiség hatja át minden rendelkezését, aligha engedi a helyes és tisztességes, bevált irányt visszaállítani. Európában, az Európai Unióban állandó háború van, hiszen egy nem európai pénz-és szellemi hatalom irányítja az uniót, amely vagy – a birodalom nagysága miatt – belebukik, vagy tökélyre viszi az erkölcstelenség, a hitnélküliség, az elnemzetietlenítés diktatúráját. Valószínű, hogy ez utóbbi tragédia előtt állunk, hiszen primitívvé tették egész Európát. Érzés szeretet, Isten nélküli, állati sorban, sárban hempergő társadalmak élnek immár Londontól Bécsen keresztül Bulgáriáig mindenütt. A keresztény egyházak elerőtlenedtek, olykor saját magukat elárulva gyengítették társadalmi, lelki lehetőségeiket, terüket.

Eddig minden újonnan unióssá vált ország gazdaságilag tönkrement, társadalma elégedetlen, az elszegényedés jellemzi a keleti blokkot, amit máig másként kezelnek a nagyhatalmak, mint saját magukat.

A francia elnök (mint a házastársi hűség mintapéldánya), s Merkel asszony (aki inkább egy NDK-s mosónőre hasonlít) veszi a bátorságot, és Magyarországot bírálja a magyarországi hazaárulók információi alapján, miközben saját országaikat és azok őslakosságát is két lábbal tapossák a liberalizmus átkos szellemében.

Igen, rossz időben és rossz helyre születtem. S születtünk még sok-sok millióan Európában. Tehetetlenek vagyunk, mert a demokrácia voltaképpen sok hülye proli és zsidó pénzember uralma az értelmiség fölött.

Genetika az egész. Európának eme feléről elüldözték, megölték a nemességet, amely nem volt kizsákmányoló, mint ma a gyógyszermaffia, a mezőgazdasági maffia stb…,  azaz, hogy az unió szakbizottságai, szakértői, akik a disznóknak piros labdát rendeltek el, hogy jobb legyen a hangulatuk. Az elüldözött, nemzethez hű nemességet, középosztályt, felváltotta a proli, a tudatlan és igénytelen kommunista, a helyzetét kihasználó liberális, a haszonleső zsidó, s elkezdtek rombolni. (És lehetnek egyetemi tanárok, államfők, kormánytagok… a proli, proli marad, bármit tesz is hogy ez ne lássék rajta.) Mindent, ami érték, ami keresztény, ami igaz, és ami évezredekig az európai élet alapfeltétele volt, rommá lett a liberális-kommunista ámokfutás alatt és miatt. Most önmagukkal együtt pusztulni kezdenek a rombolók is. Mert a felégetett búzamező nem terem, s a megölt paraszt már nem mutathatja meg, hogy kell vetni és aratni…  Így tehát, a gyilkos is éhen hal előbb vagy utóbb.

Milyen szép is volna, ha Magyarországot „büntetésből” kiléptetnék az Európai Unióból. Magyarországnak ugyanis nincs szüksége erre a politikai, világuralmi, erkölcstelen és embertelen képződményre. Hiszen határok nem szűntek meg, nem lett jobb a kisebbségek sorsa sem, nem élünk jobban… minden hazugság volt, amit a csatlakozás előtt mondtak erről a kényszerű egységről. S ma már e hazugságokat a bőrünkön érezzük. Magyar, román, szlovák, osztrák, és bulgár egyaránt. „Európa-idegen”, és ab ovo idegen érdekeket szolgál ez az uniós massza, amelynek a módszereihez képest Adolf Hitler egy jó szándékú kiscserkész volt, aki legalább jólétet teremtett a Birodalomban, s nem ellopta a nép javait. Még a tyúkokat is hagyta tojni, és a disznóknak sem tétetett piros labdát az ólba, mint az unió genetikai hulladék szakértői.

Most mi vagyunk az uniós elnöki székben. Mi magyarok! Ránk adták a bohócsapkát fél esztendőre azok, akik megmondják, mit kell tenni és miért nem jó egy magyar törvény, ha az nem tetszik a söpredék sztalinista, liberális milliárdos hazaárulóknak… Egy akolban lehetünk 90 év után fél évig mi, a szétszakított kárpát-medencei magyar nemzet… Ám, ebből az „örömből” inkább nem kértem volna. Ahogy szeretem ugyanis Európát, olyan undorom van az Európai Uniótól, amely a világtörténelem eddigi legaljasabb és legkártékonyabb szervezete, egyben a legembertelenebb háború is az európai népek ellen.

Nem örvendek tehát sem az elnökségnek, sem a tagságnak, mert Magyarország és minden más állam lassan megszűnik létezni. Csak a németek és franciák tartják magukat elsőnek az egyenlők között, no meg a most partnerkapcsolatot létesített Izrael. Mit nekik a térkép, a távolság… Csupán egy dologra vagyok nagyon érzékeny: ha beleszólnak primitív és a magyarságot minden korban gyűlölő európaiak az én országom, hazám, Kárpát-medencém és a magyar nemzet dolgaiba. Most beleszólnak! Fenyegetnek, a forintot tapossák, s mindehhez a legaljasabb módon asszisztál a magyarországi liberális és kommunista söpredék és médiája. Mintha nem is itt élnének. Ellendrukkerek, nem magyarok! Csak azt nem értem, ha már uniós tag vagyunk, miért nem mennek el máshová mindazok, akik rettegnek a magyarországi fasisztáktól, a rasszizmustól, a kereszténységtől, a nemzeti érzésektől, annak megnyilvánulásaitól? Szabadon mehetnének bárhova, hiszen az Unió az övék. Bár az sem megoldás, mert láthattuk, hogy a magyart gyűlölő zsidó írók (a zsidóság elenyésző, de rendkívül hangos és befolyásos rétege) miként gyalázkodnak és hazudoznak Berlinben, és Bécsben Magyarországról…

Rossz idő, rossz hely… vagy mégsem az? Meglátjuk. Ma nem érzem jól magam sok százmillió európai polgárral együtt a zsidó, liberális és kommunista Európában. Mert ma Európa nem más, mint egy hatalmas kohó, amelybe az öntőmester: a zsidó tőke keveri az ötvöző anyagokat. Kísérletezik, és meg kell várni, amíg az a kémcső, amelybe beszorították Európa népeit, egy rossz vegyület miatt végre felrobban az alkimista kezében… Ám, hogy mikor lesz ez a robbanás még nem tudni pontosan, de bizonyosan bekövetkezik. S utána szabad és független nemzetállamok élik majd újra békés, meghitt, szeretetteljes keresztény erkölcsi normák alapján életüket, megbecsülve a velük élő nemzeteket… A forradalom tehát elkerülhetetlen. Minél nagyobb a birodalom, annál hamarabb összeomlik. Adja Isten, hogy mielőbb így legyen!

Stoffán György, helyettes főszerkesztő – Európai Idő – Sepsiszentgyörgy

Nemzeti InternetFigyelő

 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

21 thoughts on “Kretének uniója…

  1. Sertés infulenzát ember nem kapja meg, de az ételmaradékod ha disznónak adod ő ismét elkapja! Ennyi neked eladták az 1000Ft/darabáron felvásárolt döglődő disznót teljes áron! De a moslék disznónak nem alkalmas csak neked! KÖJÁL főorvos tájékoztatása! Ezért a tiltás, ha nem tudnád!

  2. Jól van ez így! Ahova a magyar áll, az a vesztes oldal! „2 világháború bizonyítja! Most meg rábízzák a vezetést! Izgalommal várom, a csőd kódja/ bajnai /orbán!

  3. Nem értek egyet azzal, hogy az iszlám keresztény gyűlölő lenne! Azzá vált és azzá válik egyre inkább, mert bizonyos körök (média támogatással) célja, hogy az arab-izraeli konfliktust keresztény-iszlám konfliktussá konvertálják! (Mohamed karikatúrák, Korán égetés, média uszítás, stb. … )
    Az uszítás fogant ezen az oldalon is, mint Stoffán Úr
    hangvételéből kiderül… .
    Működik az ” oszd meg és uralkodj” régi trükk!
    Nem fogom sajnálni a Trianonért fő felelős franciákat vagy angolokat, ha túlszaporodják őket a bevándorlók!
    Az arab inteligens, az arab számrendszert használja ma európa! A középkori hódító iszlámmal ellentétben a ma háborúit és állami terrorját nem az iszlám, hanem a fehér faj alja folytatja!

  4. Buga! Ez hatalmas és végzetes tévedés. Az arab (iszlám hitű) soha nem lesz európai… genetikailag sem, gondolkodásában sem és hitében sem. A Korán sem díjazza a keresztényeket, épp úgy, mint a Thora. Egyiptomban ki a fene lázít a kopt keresztények ellen? Az iszlám vezetők. Mindegy. Szóval Buga uram, nagyot és veszélyeset téved. Amolyan Török Bálintosat… Ilyen gondolkodással csak a „Héttoronyban” végezheti bárki, aki az iszlámot nem tartja nagyobb ellenségnek, mint a zsidót. De legalább akkorának.

  5. Az egész egy gyűlölettől fröcskölő, alapjaiban fertelmesen rosszul megírt ömlengés. Minden gondolkodó számára világos hogy az európai unió ebben a formájában csak púp minden nemzet állam számára és sokszor ostoba értelmetlen előírásaival kezd emlékeztetni valamiféle bolsevik rendszerre. Ezek tények.Az is tény,hogy igazából az egész alakulatot, a nemzetközi finánc oligarchiák irányítják. Az is tény , hogy az átlag emberek esztétikai, etikai állapota mélyen lezüllött( bár aki nem akar elhülyülni annak nem kötelező)no de, a kereszténység pont ugyan olyan infantilitás mint a többi, jelen esetben, a zsidó ,illetve a muszlim. Ha Ön magáénak vallaná az evangéliumokban leírtakat most ezután az írása után igazán szégyellnie kellene magát.

  6. Nagy vonalakban egyetértek a cikk szerzőjével.
    Azonban kiragadnék egy mondatot:
    ” Tehetetlenek vagyunk, mert a demokrácia voltaképpen sok hülye proli és zsidó pénzember uralma az értelmiség fölött.”
    Szóval e megállapítás szerint a munkás a paraszt nem számít, – csak az értelmiség?
    Netán a munkás és a paraszt lenne a proli?
    Vajon hány paraszt és munkás ül a kretének uniójában?
    Én átfogalmaznám ezt a mondatot.

  7. A kereszténység a hulladék rabszolgák vallása. Semmi keresnivalója a jövőben. Ez pusztította el Rómát és most Európát is. Ezt a pusztító kórt végleg, kíméletlenül ki kell irtani. Az Új Ember harcos lesz, nem pedig nemlétező bűneiért vezeklő, pokoltól, ördögöktől vacogó félnótás, mások lábtörlője. Róma is addig volt erős, amíg ezeket az oroszlánokkal zabáltatták fel az Arénában.
    Kedves hozzászóló!
    Remélem, sokan kikérik maguknak mindazt a sértést, amit Ön itt leírt. Bár, nem igazán érdemel szót, hiszen Ön nem csak ateista, de ostobaságokat is ír. Mint akinek fogalma sincs, mi a keresztyénség, a Krisztus-követés lényege.
    Híradmin

    1. Szinte futkározott a hátamon a hideg ilyen sorokat,és „gondolatokat”olvasva.És mennyi „ilyen ember”él közöttünk? Se Istene,se hite,és talán még hozzátehetem se Hazája.Mit is keres itt? „Okositója” szavai szerint : el lehet menni!!!Nincs mire várnia NBela!!!!

  8. A kereszténység és a keresztény erkölcsiség, Jézus tanítása az EGYETLEN kivezető út abból a rettenetből, amelyben ma élünk. Ám azt igazán nem értem, hogy ha Ön szerint a kereszténység infantilizmus, akkor miért kéri rajtam számon az Evangélium tanítását – amelyet ha hiszi, ha nem betartok… de ez nem azt jelenti, hogy mint magyar állampolgár hagyom magam köpködni a magyargyalázók által. Ha Ön ismerné az Evangéliumot, akkor tudná, hogy Jézus is kikérte magának a poroszló tettlegességét. A kereszténység nem balgaságot és meghunyászkodást jelent.

  9. Tisztelt Uram!
    Én elsősorban ember, aztán magyar aztán a hazáját szerető munkás vagyok.Megértem az ön dühét. amikor nap nap után szembesülnie kell egy önmagától elájult, felfuvalkodott, arrogáns,elsősorban a saját rövidtávú személyes érdekeit szemelőt tartó politikusok által vezetett ország, tengődésével. Számomra és a hozzám hasonló száz ezrek számára a demokráciának nevezett szabad rablás csak még több terhet még kevesebb jogot és egyre sötétebb holnapot hozott.Nem hiszek hát abban, hogy az önmagukat kereszténynek deklaráló parlamenti garnitúra valaha is tesz értem valamit, vagy hagyja hogy az emberi jogaim ( amit állítólag Istentől kaptam )érvényesüljenek. Továbbá,el kell hogy mondjam az a tapasztalatom hogy az önmagukat vallásosnak mondó emberek a legtöbb esetben pont olyan aljasok, hazugok, álnokok és szemforgatók min a nem vallásosok, de még képmutatók is hisz van pofájuk ezek után azzal kérkedni hogy ők bizony még templomba is járnak.Ne értsen félre, ,én ha valaki hisz valamiben tisztelem a hitéért és semmi kedvem megbántani. Ellenben engem az a Jézusi tanítás: ha megütik az egyik orcád tartsd oda a másikat is nem győzött meg. Képtelen vagyok elfogadni azt is hogyha kellőképp birka vagyok akkor majd valami számomra teljesen homályos mennyeknek országába kerülhetek , ha arra méltónak találtattam.Nagyon meg köszönném ha fel tetszene világosítani mik azok az európai keresztény értékek,( és itt nem a görög és római kultúrára gondolok amit az egyetemes európai kultúra alapjának tartok) mert igazán nem jut eszem be más mint az inkvizíció, a vatikáni bankok a zsidó bankokat megszégyenítő manipulációi valamint az egyház felszentelt papjai által elkövetett nagyon is dicstelen tettek. Végül azt is szeretném tudni hogyan kívánja ön megszabadítani Magyarországot, de talán egész európát az ön által nemkívánatosnak tartott bolsevik-zsidó- liberális katyvasztól és mit kíván tenni a jobb megélhetés reményében idetelepült (idióta ötlet által behívott) muszlimokkal.(Bár felmerült bennem mire is lehet ilyenkor gondolni)
    Tisztelettel tothtomi

  10. Kedves tothtomi!
    Most őszintén és szeretettel mondom Önnek: Olvassa az Újszövetséget, és akkor meglátja, hogy nem birkaság a kereszténység, sőt, nagyon is harcos a maga nemében. Egyetlen követendő parancs van benne, ami gyógyír mindenre, mindenkinek: Úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket – mondja Jézus. A szeretet pedig nem az, hogy mindent és mindenkor elnézek a másiknak. Szeretetből neveljük gyermekeinket, s ha kapnak egy-egy frászt, azt sem gyűlöletből adjuk. Önnek is jobb, ha átértékeli a kereszténységről alkotott véleményét. Kapisztrán Szent János sem arra bíztatta a nándorfehérvári vitézeket, hogy tartsák oda az arcukat, a töröknek. Amit meg kell védeni, azt meg kell védeni. A megvédendő iránti szeretetből. Szóval tomi olvassa a Szentírás Újszövetségi részét, azaz a keresztényi alapelveket. És meglátja téved, amikor alábecsüli Istent és a Benne hívő milliókat, és persze magát a hitet.

    1. Tisztelt Uram!
      Köszönöm a figyelmét,és megkövetem Önt a vagdalkozó kijelentésemért.Amitől „ugrottam” az az Ön által többször, meglehetősen pejoratív módon használt,PROLI szó.((proletarii), társadalmi osztály az ókori Rómában, mely nevét a proles (gyermek) szótól vette, minthogy a P. csakis gyermekeik számával lehettek hasznára az államnak. A Servius Tullius-féle cenzus szerint azok voltak a P. (ritkábban accensi velati), akik az általa megállapított öt osztály egyikébe sem tartoztak, de legalább 1500 asszal birtak, holott azok, akik még ennyivel sem rendelkeztek, capite censi. Újabb időben P. azok, akik vagyonnal nem rendelkeznek és csak napi munkájok után élnek; magasabb értelemben (p. Csiky Gergely ily c. szinművében) olyanok is, kik vagyontalanságuknál fogva kiszorulnak abból az osztályból, amelybe műveltségöknél fogva beillenének.)Én mint említettem, munkás ember vagyok aki szó szerint a két kezével keresi meg úgymond a betevő falatját. Nagy szüleim, szüleim is munkásemberek voltak. Soha semmilyen formában nem keveredtünk sem zsidóval , sem mással, tettük a dolgunkat és tisztességgel neveltük gyermekeinket( két diplomás lányom van.Egy érettségire azért még nekem is futotta.)Mivel tudom ,hogy Ön író ember,ékes szólásban nem kívánok versenyezni,de egyetérteni sem tudok több, szerintem nem helyén való megfogalmazásával.
      .1., „Európának eme feléről elüldözték, megölték a nemességet, amely nem volt kizsákmányoló”
      (Dehogy is nem) Nem tudom kikre tetszik itt gondolni, nekem meggyőződésem, hogy igen is csak szipolyozták az egyszerű embereket bármiféle úri köntösbe is bujtatták ezt.
      2., „Az elüldözött, nemzethez hű nemességet, középosztályt, felváltotta a proli, a tudatlan és igénytelen kommunista, a helyzetét kihasználó liberális, a haszonleső zsidó, s elkezdtek rombolni. (És lehetnek egyetemi tanárok, államfők, kormánytagok… a proli, proli marad, bármit tesz is hogy ez ne lássék rajta.)”
      A munkájára büszke, azt tisztességgel végző,szerető proli,nem keveredett effélékbe.
      Ha Ön azokra a mély -szegénységben élő általában az alkoholtól, szerencsejátéktól , vagy csak puszta lustaságból lecsúszott emberekre gondol akik szerfölött fogékonyak voltak és fogékonyak ma is a kommunista tanokra, akkor kérném tegye ezt nyilvánvalóvá.
      Mert senki ne feledkezzen le arról, hogy 1956 októberében a magyar munkások, döntőrészben kiálltak a szabadság mellett, vérüket életüket áldozták egy eleve reménytelen ügyért, mert akiknek ma a mindenkori magyar kormány a seggét nyalja (Egyesült Államok, Anglia ,Úgy általában a nyugat Európa ) a második világháborút követően simán odadobták hazámat a szovjeteknek prédára.Én nem felejtek.
      Szeretném rövidre fogni mert feltételezem Önről, hogy ezekkel a dolgokkal tisztában van.
      A magyar értelmiségről is meglehetősen ambivalens a véleményem.(És itt nagy tisztelet azoknak a valóban nemzeti érzelmű embereknek kik nem csak nyelvükben magyarok de szívükben is azok) A legtöbb haszonleső nemzetét áruló az ő soraikból kerül ki.A vélt vagy valós haszon reményében, bárkinek hajlandók a seggét nyalni és ezek lehetnek orvosok, ügyvédek,tanárok, államigazgatási szakemberek, mérnökök , a paletta minden szegletéből. A lényeg hogy tudásukkal visszaélve züllesztik. rombolják az egyszerű emberek erkölcsét, lelkét , a talmudot a tóra elé helyező nagyon is tudatos emberek kedvéért .
      Végül az hogy nem tartozom egyetlen egy vallási felekezethez sem az nem azt jelenti, hogy nem hiszek a Teremtő erőben, csak másképp és máshogyan. Őszintén mondom Önnek, hogy Jézus, számomra is az egyik legnagyobb tanító.
      Tisztelettel: tohtomi

  11. Kedves tomi!
    Nem is tudom min vitatkozunk, amikor egyetértünk a dolgok 80%-ban. Persze egy beszélgetés mindenben vilkágos képet adhatna. Talán egyszer a honlap üzemeltetőinél illetve az ő szervezésükben találkozhatunk.
    A proli szót azokra értem – és csak azokra -, akik utáltak dolgozni, a munka ellen lázadoztak, és amikor a szovjet horda bejött, a hazaárulást választották és eladták az országot, honfitársaikat pedig akasztófára, vagy Recskre, netán a Gulágra küldték. Ilyen ma is sok van, és bármikor megtennék Gyurcsány és Lendvai vezetésével ugyanezt. Nekem a munkás az munkás, a proli pedig proli. E kettő nem ugyanaz! Régen is szerettem, ma is szeretem a magyar munkásembereket, hiszen az egy külön szép, humoros és jókedvű világ, s többet ért és ér, mint ma az értelmiség – ha van ilyen egyáltalán manapság. Sajnos azzal tisztában kell lennünk, hogy Magyarországon mindig van kétmillió hazaáruló – és ez nem a munkésokból, hanem főleg az újgazdagokból, az „értelmiségből” és a primitív munkára és hazaszeretetre képtelen lumpenprolikból áll.
    Tisztelettel és barátsággal köszönöm válaszát: Stoffán György

    1. és még egy szó…
      Szerintem mindegy, hogy ki és hogyan éli meg a hitét. A lényeg, hogy van hitünk, és tudunk bízni Istenben, tudunk imádkozni és erőt meríteni Jézus szenvedéseiből és tanításából, valamint szeretetéből. Tehát mint mondtam, nekünk nem kellene vitatkozni. Sajnálom, hogy a cikkben nem fogalmaztam világosan, és Önt így jogos haragra gerjesztettem… remélem, most tisztáztam a félreértéseket.
      sgy.

      1. Kedves Stoffan Úr!
        Még egyszer köszönöm a figyelmét. Valószínű,hogy a nézőtér ugyan azon oldalán ülünk,csak másik sorban.Ön is, jómagam is( ki-ki a maga lehetőségei szerint) igyekszünk vélemény formálni és hangot adni a bennünket bántó, zavaró dolgokról.Tesszük ezt annak reményében, hát ha felsikerül kelteni a közmédiák által lassan üresre mosott agyú de alapjában jobb sorsra hivatott emberek figyelmét, hogy mi is zajlik körülöttük, milyen sorsot szánnak nekik , hátha egyszer felállnak és benéznek a vetítő vászon mögé.
        Ha valaha lesz lehetőség,és módom is, szívesen társalgok hasonló gondolkodású emberekkel.
        Tudja Uram a lélek nagy kóborló és nagyon kíváncsi, ezért néha manifesztálódik, világiasul.Tapasztal, aztán tovább áll, de mert része az egyetemesnek örök.Sokan nagyon sokan , mikor a Teremtőre gondolnak valami külső erőt képzelnek el, ami vagy aki, különféle szabályokat állít fel, elvár, ítél, büntet vagy jutalmaz…ezt emberek teszik emberekkel.Csak egy pillanatra képzelje el, hogy nem kívül vagyunk, hanem belül, hogy miden lélek része a teremtésnek.
        További jó egészséget kívánok :tothtomi

  12. mivel a muzulmanoknak Jezus az egyik profetajuk, igy azt irni hogy alapbol gyulolik a kereszteneyket nagy badarsag. inkabb azt kene irni hogy a zsido a keresztenyeket viszi harcba muzulman orszagok ellen, igy logikus hogy ellenseg lesz a keresztenysegbol is szamukra. itt is a zsidok szarkevero taktikaja veheto eszre. akkor lenne problema, ha a keresztenyek eszrevennek hogy nem a muzulman az osellenseg, hanem a zsido. ezt lehet magyarazni ossze-vissza, a zsido az amely nemfogadja el a kereztenyseget (Ujszovetseg) s mindenkit rabszolganaktekint, a muzulman pedig aki tovabbment egy fokkal s csinalt maganak egy ujabb profetat Jezus utan (sajatjanaktekintven az Ujszovetseget is). Muzulmanokkal dolgozom, ugyhogy elsokezbol az info.

Hozzászólás a(z) Joci bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük