KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kreml: Az EU egy őrült russzofóbot választott fődiplomatának

Kaja Kallas észt miniszterelnök, akit az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének jelöltek, már korábban is jól ismert volt oroszellenes megnyilvánulásairól – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Az Oroszországgal szemben keményvonalasan fellépő Kallast pénteken hivatalosan Josep Borrell helyére jelölték. Jelöltségét az újonnan megválasztott Európai Parlamentnek még jóva kell hagynia, amely a jövő hónapban ül össze először – ez az eljárás általánosságban csak formalitásnak számít.

„Kallas jól ismert [Oroszországban] abszolút kompromisszumképtelen, sőt néha még veszettül oroszgyűlölő kijelentéseiről”

– mondta Peszkov pénteken újságíróknak.

Peszkov hozzátette, hogy Ursula von der Leyen, akit harmadik ciklusra jelöltek az Európai Bizottság elnökének, „nem híve az EU és Oroszország közötti kapcsolatok normalizálásának”.

„Erről ismerjük őt, és ennek megfelelően állunk hozzá. Ebben az értelemben semmi sem változott”

– mondta Peszkov.

Több orosz illetékes szerint a Kallas által képviselt politika csak további eszkalációhoz vezet. Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő a héten azt mondta, hogy Kallas kinevezése „növelni fogja az őrület fokát” Brüsszelben.

Kallas következetesen lobbizott az Oroszország elleni szigorúbb szankciók és az Ukrajnának nyújtott nagyobb katonai támogatás mellett. Vezetése alatt Észtország lett az első olyan uniós ország, amely jóváhagyta a befagyasztott orosz vagyon elkobzására és a Kijev számára „kompenzációként” történő felhasználására irányuló mechanizmust.

A The New York Timesban 2022-ben megjelent véleménycikkében Kallas „az intelligens megfékezés hosszú távú politikáját” szorgalmazta Moszkvával szemben, amely magában foglalja Ukrajna rendíthetetlen támogatását, az orosz olaj- és gázexportra vonatkozó szankciókat, valamint az EU-tagok katonai kiadásainak növelését.

Miközben az észt politikus átveszi az EU diplomáciai szolgálatát, az EU éppen arra törekszik, hogy minél több fegyvert juttasson f Ukrajnának, ugyanakkor a 2024-es amerikai elnökválasztás kimenetele korántsem biztos. Brüsszelnek a jelentős ellenállást tanúsító Magyarországgal és Szlovákiával is meg kell majd küzdenie, amelyek kormányai kritikusan viszonyultak az EU ukrajnai konfliktushoz való hozzáállásához.

Ez is érdekelheti:  Fico szóban ismét kiállt Orbán mellett, de a Patrióták Európáért frakció már túl szélsőjobbos a posztkommunista Smernek

Azt azért ne feledjük el, hogy miközben Kallas oroszellenes kirohanásairól híres, férje euro milliókat tesz zsebre az orosz vállalatokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatai révén. Világosan látható tehát, hogy az EU egy olyan hatalmi struktúrát igyekszik kiépíteni, amely csak és kifejezetten saját vezetőinek személyes ambícióit, anyagi és hatalmi érdekeit szolgálja, miközben saját választóit átvágva ragadja magához a hatalmat, kifejezetten birodalmi törekvések mentén.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Kaja Kallasz / Forrás: myseldon.com

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük