Közel kétszer annyit kapott a baloldal a kampányára Amerikából, mint amennyit eddig beismert
Az eddig ismert összegnek közel a duplája, több mint hárommilliárd forintnyi amerikai támogatás érkezett az Action for Democracyn keresztül a baloldali választási kampányba, amelyet lényegében a DatAdat cégcsoport vezényelt le. Az ellenzéki hálózat mögött pedig az Egyesült Államok titkosszolgálata, a CIA is megjelenik- adta hírül az Origo.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ma nyilvánosságra hozta a baloldal külföldről történő finanszírozását vizsgáló titkosszolgálati jelentés – minősítés alól feloldott – főbb megállapításait.
A dokumentumból kiderül, hogy a Márki-Zay Péter által beismert 1,8 milliárd forinton felül további mintegy 1,2 milliárd forint is érkezett az Egyesült Államokból az ellenzékhez a Korányi Dávid vezette Action for Democracy nevű szervezeten keresztül.
A jelentés szerint ugyanis a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak utalt 1,8 milliárd forint mellett a DK közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020. Kft. több, mint egymilliárd, a Bajnai Gordon-féle DatAdat cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott Karácsony Gergely főtanácsadójának amerikai szervezetétől. Összesen tehát 3 milliárd 15 millió forintnyi külföldi pénzt utaltak a baloldali kampányra.
Márki-Zay Péter elmondása alapján eddig csak azt lehetett tudni, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom utalt pénzt a DatAdatnak. Most viszont az is egyértelművé vált, hogy lényegében a teljes magyar baloldal megbízásokkal halmozta el Bajnai Gordonék adatkezelő cégcsoportját.
A Karácsony Gergely-féle 99 Mozgalom, pártja a Párbeszéd, az LMP, az MSZP-hez köthető Kapcsolat.hu Kft., Böcskei Balázs Idea Intézete, és a Czeglédy Csaba érdekkörébe tartozó Éljen Szombathely Egyesület is jelentős összegeket utalt a volt miniszterelnök és társai vállalkozásainak.
A szolgálatok megvizsgálták az Action for Democracy kapcsolati hálóját, és feltárták, hogy a szervezet kapcsolatba hozható a National Endowment for Democracyval (NED), ami „lényegében a CIA hivatalossá tett megjelenése külföldön”.
Ezt nem más, mint a szervezet társalapítója, Allen Weinstein is megerősítette, amikor még 1991-ben úgy fogalmazott: „amit ma csinálunk, annak a nagy részét 25 évvel ezelőtt a CIA rejtetten csinálta”.
Az elemzés rámutatott, hogy a NED részese volt a 2006-os fehérorosz ellenzéki elnökjelölt kampányának, a 2011-es arab tavasz során ellenzéki pártokat támogatott, nagyobb összegeket juttatott az ujgur csoportoknak Kínában, és hongkongi civil szervezeteket is finanszírozott.
Az Action for Democracy – Chris Maroshegyi nevű amerikai alelnökén – keresztül szoros kapcsolatban van továbbá az Albright Stonebridge Group nevű szervezettel is, amelynek számos vezető munkatársa 2021-ben tagja lett Joe Biden amerikai elnök adminisztrációjának.
Ismert, múlt héten Kocsis Máté, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja kezdeményezte az anyag titkosításának a feloldását, és kijelentette: „az ország szuverenitását súlyosan sértő cselekményekről és tranzakciókról van szó, amelyekről joga van tudni a teljes magyar nyilvánosságnak”.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…