KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kónya-Hamar Sándor: „.. . HÁT AKKOR.., SZERVUSZ!” – In memoriam dr. Kelemen Ata

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„Hát akkor.., szervusz!”- köszönt el minden telefonbeszélgetésünk után. Melyek az utóbbi időben, szinte mindennaposak voltak. A Szőcs Géza halála (2020.november 5.) után különösen, s még inkább a tavalyi (2O21), december eleji rosszulléte óta, amikoris, azt vallotta be, hogy életében először volt halálfélelme..! S ez azután, hogy én is elmeséltem neki: egyik korahajnalban rám is rám tört a felismerés, hogy egészen hirtelen és váratlanul, bárhol és bármikor leállhat a szívem!

„Ne  félj! Nekünk az volna a legszebb isteni ajándék, csak aki utánunk marad, .. annak..!”-csuklott el a hangja. Talán ezért is, de azóta, naponta többször is kerestem és keresett, és 2O22. január 7-én, péntek este utoljára. Mert  másnap, „akkor” ..,déltájban, Ata, hirtelen és váratlanul, végleg hátradőlt, valahogy szálfaegyenesen a maga majd kétméteres, impozáns termetével és súlyával..!

Hogyan is férhetett el abban a gyönyörű, de normálméretű koporsóban?- tűnődtem kalaplevéve és lehajtott fejjel, a búcsú napján, a marosvásárhelyi református temető ravatalozójában, ahol legutóbb a Mózes Attila koporsójánál is álltam… S mondtam magamban, ahogyan évődve annyiszor tettük: „Kelemen Ata! ne légy oly halott! Nem mondhatok semmit..! De nem is hagyod..!”

Valóban! – , nem beszélhettem sem a koporsójánál, s még nyitott sírjánál sem.., mert valaki vagy valakik, így akarták! Mert, lehet, hogy (ugyanazok szerint) nem én voltam a „legközelibb” barátja, csak nyílt, őszintén kitartó és hagyatkozó barátság volt a mienk..! (S a „De mortuis nil nisi bonum!” –helyett inkább a: „De mortuis nil nisi bene!”?)  Hiába!

De mégsem hiába, mert rögtönzött, azonnali elhatározásom szerint döntöttem: ha így! -, akkor majd a behantolt és felkoszorúzott sírjánál belekezdek a Himnuszba..! Ahogyan együtt és merészen a Szőcs Géza sírjánál is tettük volna..! Ha ott és „akkor”.., jelen lehettünk volna…! De nem lehettünk..! S azóta.., valahogy nem a legjobban!-, vallottuk be egymásnak, kölcsönösen…

***

Nagy termet, nagy becsvágy és tudás, nagy szenvedély és akarat, nagy élet és Isten ajándéka, nagy szerelem (nem is egy!), nagy barátság, nagy gyűlölet.., nagy átpártolás, folytathatnám..! De, lehet, hogy mindenek felett nagy érdek is..?! Mindig, mindenből a legnagyobb! És tehette!  Hol hegy-emberként, hol híd-emberként ..!?  Aki tudja, döntse el..!

Valaki személyiségének humán léptékkel való értelmezhetetlenségére, halála után kerülhet sor..! S tegye „vitézül” , aki teheti ,mert , Atától nem elbúcsúzni képtelenség..! Azért is, ahogy Hamvas Béla szerint: „ A barátság néha olyan, mintha örök  lenne és kettőből egy , pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.” Saját megfogalmazásom szerint pedig: „ Az igazi és ritka barátság, komoly, kemény és határozott férfiak kiváltsága, és nem hitványak menedéke!” S tartottuk ehhez a végsőkig, mindketten magunkat!

 A januári végbúcsú  most már erre sem  emlékeztethet: az emlék, olyan, akár a hó! Mindent megszépít, amit eltakarhat! De, úgy látszik, hogy mégsem..! Mert, ha meg kellett azt is érni és kimondani, hogy mellőzés formájában hagyták magára a hűségében és érdekeltségében szenvedőt, akkor az is kimondatott, hogy ő is „híresen hűtlen, és nagy cserben és faképnél hagyó volt, olykor éppen a legközelebbiekkel..! S a lojalitás nála is csak fontos valakikre és dolgokra vonatkozott. Sok baráttal és még több érdekkel..!” Nem tudom már, hogy hogy, de hittem, hogy én nála hűségesebb barátot nem ismertem..!

***

Talán, mert 1948-ban születtünk mindketten. S ez annyiban volt meghatározó, hogy erre mindketten büszkék és rátartiak is voltunk!

Pedig..! – voltunk mi szerényebbek is… Ahogyan együtt laktunk, együtt utaztunk, együtt hadakoztunk és vitatkoztunk, veszekedve érveltünk, egymás mellett ülve-állva, Bukarestben, Brüsszelben és Strasbourgban is, a román és az európai parlamentben.. ”Elválaszthatatlanul!”- irigykedtek nemcsak Brüsszelben, de az RMDSZ-ben is, három mandátumon (tizenkét éven  át), és utána is..! A haláláig!  És„ ..akkor mégis elválaszthatóan..?!” Ebben a tőle való „elválasztásban „valójában az is nagyon fájt, hogy nekünk már ilyen sors jutott: el kell mennünk, mielőtt ügyünket, emberi becsületünket és méltóságunkat még egyszer, megvédhettük volna! Ahogyan most Ata!

Hát ezért a világért küzdöttünk, hogy most újra és újra el kell buknunk benne azért, hogy becsületünket megtarthassuk és visszanyerjük?! És persze az is, hogy ebben küzdelemben, nem egy,  egykori  és jelenlegi sors-  és bajtársunk is magunkra és cserben hagyott! S most mégis megilletődve álltak Ata koporsójánál..! Pedig ő azért az” élelmes és jólinformált, felelőtlen megjuhászkodásért”, mely pajzs lehet az ugyancsak felelőtlen és bosszúéhes sajtó felé,  igencsak haragudott..! A „legközelebbire” is..! És közképviseleti és érdekvédelmi szövetségünkre is..! A „túltaktikázott és nyüszítő magatartás miatt”!

Amikor 1992-ben a román képviselőházba nyertem mandátumot, majd a képviselőház titkárává (jegyzőjévé) is választottak, ő pedig, még az Amerikai Egyesült Államokból frissen hazatelepedettként rendezte volna vásárhelyi visszahonosodását, igyekeztem besegíteni.., s egy évnél tovább is tartott (akkor még nem értettem, hogy miért)! Hiszen ama kevés hazatértek közüli volt, akikre a továbbiakban, a közéletben is számítani lehetett, s ezt ő vállalta is!

Barátságunk akkor mélyült el igazán .., s volt olyan kötőanyag, mely…egy táborban is tarthatott, de igaz, hogy csak egy ideig.! S bár így történt, számomra mindvégig érthetően („műveld a csodát,  ne magyarázd!”), mások számára pedig, mindmáig érthetetlenül, de a barátságunk ezt is kibírta, túlélte! Pedig.., a Kempinski-i jelenlét és koccintás , majd az a pálfordulás a vásárhelyi RMDSZ-potentátokhoz, mely sokak szemében olyan árulásként nyert minősítést, hogy…! :Csattantunk, mint egy kétségbeesett baráti pofon..!

Hát, hogyne..! Hiszen a Zonda Attila temetésekor (1997 április) még a koporsóhoz sem akarta engedni azokat, akik később bajtársai és cinkosai lettek, s ezt semmiképpen sem tudtam másképp a számára sem megfogalmazni, csak egy ilyen kérdésben: „Hosszú volt az út a Zonda Attila ravatalától a Markó Béla baráti cinkosságáig..?!” Erre viszont csak ezt hajtogatta minduntalan: „Marosvásárhelyért..! Ahogyan Te is, Kolozsvárért nemde? Persze, nem mindenáron!”- eléggé sokáig bennem is visszhangzóan… Mert akkor mesélte el egy nagyon finom és érzékeny lélekre valló vadásztörténetét. Közismert volt a lovak, kutyák, állatok iránti szeretete és vadászszenvedélye is, s mert mindig a „fönséges és pompás nagyvadakat” kereste, hát történt egy alkalommal, hogy amikor sikerült egy kapitális szarvasbika kilövési engedélyét megszereznie, napokon át kísérte csapásain, míg beazonosította annak kedvenc tisztását is. Utána ugyancsak fagyos napokon át várta egy magaslesen, hogy azon a tisztáson megjelenjen, s mindez már télvíz idején.. S egy napon így történt: órák után, bőgésével jelezte a szarvasbika, hogy megérkezett. Ata pedig a hosszú várakozásban, kesztyűs kezét összekulcsolva, ülve és a karfára támaszkodva, mellette a lövésre állított puska, mozdulatlanul figyelte.. A bika már a tisztás közepére érve, megállt és a  magasles felé figyelve várt..! Ilyenkor a legkisebb mozdulat is magára vonhatja a vad figyelmét..!  Mégis már-már a fegyver után nyúlt.. És akkor, – honnan, honnan nem?!- egy kékcinke szállt Ata kesztyűs kezére s apró gyöngyszemével, mozdulatlanul a szemébe nézett…, s az idő is megszűnt körülöttük..! Hogy mennyi idő telt el a mozdulatlanságban.., utólag sem tudta megmondani, de mire a kékcinke elszállt, már a kapitális is kiballagott a lőtávolból..! Akkor fogadta meg, hogy így lesből, soha többet! Csak szemtől szembe ezentúl..! Emberrel is, lóval, kutyával és vaddal is..! Bármilyen következménnyel is! Azontúl, velem és mással is így viselkedett, szemtől szembe..! S lehetett ezt nem értékelni,  s nem elfogadni..?!

***

Meghallgatva „a család kizárólagos óhajára”,  csakis a végtisztességet jelentő papi beszédet, s aztán az egykori elnök  és regnáló költő, igaz, hogy jól odamondó s mégis váratlan és meglepő, de nagy elhallgatásokkal telített búcsúját,  megfogadtam , hogy a sírkertnél majd belekezdek a Himnuszba..!

Közvetlenül a temetőkerítés és sírkert mellett álltam meg, a „föld nyitott ajkaitól”  pár méterre, egyedül, magányosan, egykori kollégáimtól nagyon távol..! S amikor Ata, a nehezen beemelt koporsóban, süllyedve  sírbaszállt, elköszöntem s elbúcsúztam: „..Hát akkor.., szervusz!”, és gyorsan elfordultam, nem akartam hallani a rázúduló göröngyök üzenetét..! Sokan bámultak értetlenkedve..! Mire megfordultam, készen volt a hant is, s szállt reá a számtalan virág és koszorú..!

S akkor himnusz-szóra nyitottam volna a számat..! De mintha – életemben nem jártam így!- valami vagy valaki torkon ragadott  s fojtogatott, és nagyon gátolt volna..!  Csak némán tátongtam, miközben a gyászoló tömeg lassan szétoszlott! Még szerencse, hogy a kötelező maszk takarta elázott arcomat!

S mint,  kibe egy ismeretlen,

de belső villám csapott ,

feketében , úgy álltam ott ,

a magány bálványaként..,

a gyász üszkös alanyaként.!

Sokáig mozdulatlanként..

S lefagytam!

S újra kicsordult a könnyem.

Hagytam-!-

 

2022 január

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen Kónya-Hamar Sándor és Dr. Kelemen Atilla Béla László

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás