Kónya-Hamar Sándor: DEMETER BÉLA HAGYATÉKA ÉS EMLÉKEZETE (III. rész)

Erdélyi sors – magyar sors

(Somkerék, 1910. január 6. – Bukarest, 1952. december 24.)

1936-ban fordulat következett be nemcsak a Demeter Béla, de az erdélyi magyarság életében is, pontosabban az Erdélyi Gazdasági Egylet életében, mely később,1939-ben hivatalos felszólításra, Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület-re változtatja nevét. 1936. április 6-án (Virágvasárnap) választják meg dr.Szász Pált az EGE új elnökévé.

           De mit jelentett dr. Szász Pál EGE-elnökké választása? Demeter Béla szerint, aki megelőzőleg már, hosszú ideje mediatizálta azokat az új alapelveket, melyek szerint újra kellene szervezni az EGE-t, s ezáltal az erdélyi magyar gazdaközösséget, a következőt: „Az EGE 1936-os tisztújításának jelentősége semmivel sem kisebb, mint az 1853-ban tartott közgyűlés határozata. Az 1848-49-es forradalom után az erdélyi magyar gazdatársadalmat, és ezen keresztül az  egész magyarságot gr.Mikó Imre szólította a társadalmi élet cselekvésére. Az 1918 utáni erdélyi magyarságot viszont dr.Szász Pál, aki közvetlen munkatársaival egész közéletünket új alapra tudta helyezni.”(9)

           S melyek voltak azok a tények, melyek az új alapot jelentették?

1. Az EGE régi intézményét felújítani úgy, hogy kapuit ki kell tárni a kis- és középgazdatársadalom számára, s annak erőtartalékait bevinni az erdélyi magyar gazdasági élet építő munkájába. Az agrárreform, kisebbségi sors elszegényítette a volt nagybirtokos réteget. Kisebbségi életben pedig nem maradhatnak fenn társadalmi különbségek vagy kasztrendszerek. Hiszen „az embereket csak saját sorsukon, és gondjaikon keresztül lehet élő szervezetbe tömöríteni. S az EGE-ét azzá kellett tenni. Különben is, legmegnyugtatóbb záloga az erdélyi magyar jövőnek az lesz, ha a magyar birtokos és kisgazda egymásra találnak”.(10)
2. Ezért a kitűzött célokat csak úgy lehet megközelíteni, ha az EGE megalkotja a maga széles tömegbázisú szervezetét, vagyis ha a kisgazdák bevonulnak az egyesületbe, és minden magyarlakta faluban gazdakör alakul. Ha pedig helyi munkaközösség alakul, akkor közösen beszélik meg és végzik a szükséges mezőgazdasági teendőket, együttesen a közös értékesítést, és biztosítják a jogvédelmet. Ezért szövetkezeteket kell alakítani. A szükséges és folyamatos tudnivalókat pedig rendszeres gazdatanfolyamokon is el lehet sajátítani, ahol az erdélyi magyar akadémiai végzettségű nagybirtokosok, a tanult és sikeres gazdák taníthatnak korszerű gazdálkodásra és okszerű életre.
3. A sajtó útján rendszeres, erős érintkezést kell kiépíteni. Ezért átszervezni az EGE több mint 60 éves lapját, az Erdélyi Gazdát, mely mind szak-, mind nemzetkisebbségi vonatkozásban, érthető nyelven tanítsa, készítse fel a gazdákat így is hozzájárulva a gazdasági fejlődés előfeltételeihez.
4. Fel kell nevelni a falu újtípusú értelmiségét, akinek az állandó nyitottságot kell biztosítani közvetlen és közvetett környezetében. Ezért gazdakönyvtárakat kell létesíteni, szép- és szakirodalom olvasására nevelni, s általa a gazdatársadalmat is.
5. A korszerű gazdálkodás nem nélkülözheti a gazdasági gépeket, korszerű kiválasztását a vetőmagnak, tenyészállatnak stb. Kedvezményes áron kell beszerezni a növény- és állatvédelmi szereket.
6. Rendszeres számvitel vezetésére tanítani a kisgazdákat, mert így közvetlenül is megállapítható a gazdálkodási módszer helyessége vagy céltalansága.
7. A falusi gazda jogvédelme érdekében az Erdélyi Gazda rendszeresen adjon ki jogi mellékletet, melyben ismerteti mindazokat a törvényeket és rendelkezéseket, amelyek a gazdatársadalmat érdeklik. Az EGE-nek pedig biztosítani kell az esetleges jogvédelmet és jogsegélyt.

           Ezeket az elveket maga dr.Szász Pál is nemcsak vallotta, de megvalósítani is kívánta. Ezért közvetlenül elnökké választása után, munkatársai közé hívta Erdély legjobb gazdáit, gazdasági szakembereit, a gazdatudomány és gyakorlat elitjét, elismert és jóhírű növénynemesítőt, állattenyésztőit. Antal Dánielt, Nagy Miklóst, Mikó Lászlót, Teleki Ádámot, Telegdy Lászlót, Szövérdi Ferencet és Károlyt, valamint Venczel Józsefet, de legelsőnek Demeter Bélát. S következett az a mindössze négy év (egy parlamenti ciklus!), mely alatt páratlan iramú és kitartó munka révén gazdakörök, szövetkezetek, gazdakönyvtárak százait hozták létre. Mely a gyarapodás és építés idejét jelentette, hiszen ha 1936-ban például az EGE taglétszáma mindössze 537 volt, ez 1939-re 43.330-ra emelkedett és több mint 575 gazdakör működött, s ugyanannyi gazdakönyvtár. Az Erdélyi Gazda 1936-os 500-as példányszáma pedig 1939-re 18.000-re emelkedett, de a gazdakörök révén 80.000-100.000 –en olvasták, s azok 90%-ban kisgazdák voltak. 1940-re tehát az EMGE , hagyományos alapokon és a hagyományos tervek szerint majdnem kész épülete, s egyben majdnem befejezett hajléka az erdélyi magyarság gazdatársadalmának.

           Valami olyasmi vált megvalósíthatóvá, melyet még 1935-ben, a Független Újság hasábjain, a „Miért nem jutnak szóhoz a fiatalok a magyar kisebbségi politikában? ”jelige alatt megfogalmazott, „nem kell föltétlenül megbélyegezni azt, aki az erdélyi magyarság jövője fölötti aggodalmában rámutatna arra is, hogy a kívülről jövő rendszeres támadásokat csakis a mai idők által megkövetelt adottságokkal rendelkező emberek verhetik vissza”. Itt nyilván a közösségek közötti „hídverők” egyeltalán  nem irigyelhető megítélésére utal, Bethlen György, Gyárfás Elemér pártvezérek „revíziót” remélő politikájának köszönhetően.  Ilyen „hídverő”-nek, „megkövetelt adottságokkal rendelekező embernek” tekintette dr.Szász Pált és munkatársait is.

           Demeter Béla tehát 1936-tól a Magyar Népközösség és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület vezetőségének tagja lett, s ebben az időben szerkesztette (1941-ig) ez utóbbi színvonalas szakmai folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, amely a modern mezőgazdálkodás dolgaiban igyekezett eligazítani s hasznos tanácsokkal ellátni olvasóit. A mezőgazdasági szakoktatás szorgalmazójaként, nem győzte eleget hangoztatni, hogy a mezőgazdasági tudományos kultúra, szakértelem és sajtó csak úgy válhat az erdélyi gazdatársadalom utánpótlásnevelő intézményévé, ha az enyedi Bethlen-kollégium, a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskola s a radnóti katolikus gazdasági iskola végzettjei is, például,  a mezőgazdasági továbbképzés olyan  intézményeibe is eljuthatnak, mint a Festetics-féle georgikon, vagy a mosonmagyaróvári főiskola, vagy éppen a Nyugat-Európai intézmények.

     Különlegesen fontosak azok az írások, melyekben következetesen bizonyítja, hogy az EMGE-nek meghatározó szerepe volt a demokrácia eszméjének meghonosításában. A szabad választás és önállóság gyakorlatának köszönhető a testületiségnek az a gondolata, melynek segítségével az EMGE éppen a két világháború közötti állapotot és körülményeket is túlélte, és intézményesített hálózatával jelen volt az erdélyi magyarság életében.

      Dr.Szász Pál és Demeter Béla viszonya 1936 és 1940 között azért olyan gyümölcsöző, mert kölcsönösen bizalmas és eszmei megalapozottsággal bír a közös cél és elkötelezettség érdekében. Túl a hivatalos kapcsolaton, bensőségesen emberi, sőt baráti is. Közvetlenül Szász Pál elnökké választása után (gr.Bethlen Györgyöt váltotta, aki az Országos Magyar Párt konzervatív elnöke is volt), Demeter Bélát minősíthetetlen támadás (lejáratás) érte. Talán az Alexandru Vaida-Voievoddal való jó viszonya miatt, de inkább az EGE megreformálását sürgető és üdvözlő írásai, cikkei miatt. Már a megelőző évben is megkezdődött irányába a suttogó gyanúsítgatás (11-es számú Szigurancia-ügynök, aki ilyen minőségének köszönhetően édes testvérbátyját (Demeter Jánost) , a Falvak Népe letartóztatott szerkesztőjét (1933) is kiszabadította). Igaz, hogy akkor A.V-V. volt a miniszterelnök. De Balogh Edgár is ezt vallotta még 1952. szeptember 5-én is. Mindenesetre a nevét EMGE-re változtató egyesület vezetősége testületileg kiáll Demeter Béla mellett, s a vád megalapozatlansága mellett szól akkori és későbbi tevékenysége is.

      Az Alexandru Vaida-Voievoddal való jó viszonyának viszont 1938 után is hasznát veszik. A.V-V. sugallatára, aki akkor a Koronatanács egyik tagja, – Demeter Béla közbenjárására és közvetítésével – Szász Pált  kéri fel II.Károly román király arra, hogy az erdélyi magyarság vezetőivel konzultálna, és emlékiratban összegezze az erdélyi magyarság igényeit, elvárásait, panaszait, hogy azok figyelembevételével megalkothassák a kisebbségi törvényt. Dr.Szász Pál az enyedi Bethlen Kollégium főgondnokaként, az EMGE elnökeként a kisebbségi vezető új típusának bizonyult ezúttal is, és 13 oldalas gazdasági memorandumát, Demeter Béla segítségével, 1938. április 27-re készíti el. Megjegyzendő, hogy lényeges pontjaiban ugyanazokra a kisebbségi elvárásokra utal, amelyek a mai napig sem oldódtak meg. pld. a megkülönböztetés, az anyanyelvhasználat, a munkavállalás, adóügy stb.

       1938 végén II. Károly dekrétumban, a magyarság képviseletében szenátorrá nevezi ki gr. Bánffy Miklós, gr.Bethlen György és Gyárfás Elemér mellett, dr. Szász Pált is.(Ugyancsak Demeter Béla közbenjárására?!)

       1938-at követően, Demeter Béla a gr.Bánffy Miklós vezette Romániai Magyar Népközösség gazdasági szakosztályának vezetője is. 1941-ben pedig így tekint vissza erre a periódusra: „Valamennyiünkben élt a megszabadulás iránti kiolthatatlan vágyakozás. Időnként becsületesen megkíséreltük urainkat jobb belátásra bírni, hogy ezáltal enyhítsünk a fájdalmainkon, és kisebb legyen a veszteség. Gyakran idéztük, hogy a népek útjain összetalálkozunk, egyes országrészeken egymás mellett szántjuk a földeket s talán az eljövendő időkben is egymás mellett kell megélnünk. De minden ilyen hang, minden ilyen igyekvés csak egyoldalú szándék maradt.”(11)

       A második bécsi döntés után a kettészakadt EMGE észak-erdélyi osztályvezetője, s az Erdélyi Párt s egyben az EMGE elnökének, gr.Teleki Bélának a bizalmasa, az Erdélyi Gazda főszerkesztője (1941-1943), majd a Kolozsvári Estilap felelős szerkesztője. Dr.Szász Pál pedig Dél-Erdélyben marad és vezeti, és élteti az EMGE másik felét. Ugyancsak Demeter Béla ismételt közbenjáró segítségével. Talán ez lappangó, de még előkerülhető dokumentumokból meggyőzően kiderül.

      Közvetlenül a Bécsi Döntés után, még 1940-ben, Venczel Józseffel együtt megírják visszatekintő, számvető könyvüket az EMGE megpróbáltatott sorsáról, „Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román imperium alatt” címmel. Demeter Béla a könyv első felének szerzője (12). „Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepköre, célkitűzései és lehetőségei” (alcímek: A főhatalomváltozás hatása (3-8old.), Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet szerepe a megváltozott körülmények között (8-16 old.)) címmel jegyzett tanulmány az „ új metamorphosis lényegéről, a nemzetvédelem eszközeiről és irányairól, a százados múlt megidézéséről, új építésről a régi alapokon értekezik” és eljut a végső számvetésig: az 1844-ben alakult Erdélyi Gazdasági Egyesület, „ Egy évszázad annyi nemzedékének építő munkája most ért el a tetőrakáshoz. Teleki Teleki Domokosék kicsiny köre hatalmasan megbővült. Mikó Imre szervezést sürgető szavai beteljesültek, az EGE uralmába vette az erdélyi magyar mezőgazdaság terepeit s bátran elmondhatja, hogy ha formailag nem is, de lélekben, együvétartozásban, munkában ma az egész magyar gazdatársadalom gazdasági egyesülete.”(13)

           Az EMGE évi kiadványai sorában az Erdélyi Gazda (mely havonta jelent meg 32-64 oldalon)   után az Erdélyi Gazda Naptára ( szintén Demeter Béla szerkesztésében)  következik, melyről elmondható, hogy a legnagyobb oldalszámú és legtartalmasabb naptár(az 1944. évi ünnepi centenáriumi szám például 632 oldalas volt), amely valaha magyar nyelven megjelent. A naptár a haladó gazda mindentudó kézikönyve volt.

          Az Erdélyi Gazda Naptára, 1940-ben megjelent soros számában (14) még részletesebben elemzi mindazt, amit a százéves EMGE jelentett az erdélyi gazdatársadalom történetében: „ Az EMGE ama ritka intézmények közé tartozik, amelyek közel száz éves múltra tekintenek vissza. Ezt a kivételes kort annak köszönheti, hogy az EMGE-ét fontos gazdasági és nemzeti érdekek hozták létre, és ezektől az érdekektől soha nem távolodott el Éppen ezért, amikor az EMGE történetét akarjuk vázlatosan ismertetni, elsősorban azokat a viszonyokat kell feltárnunk, amelyek megalakulása idején uralkodtak és amelyek melegágyául szolgáltak.”(15) És végzi ezt a feltárást az „Erdély gazdasági helyzete a XIX. század elején”, „Az Erdélyi Gazdasági Egyesület kezdetei (alcímek: A megindulás, Az első gyakorlati programtervezet, Nehézségek 1848 után, Gr.Mikó Imre szerepe) címek alatti részekben. Majd rátér az impériumváltozás utáni helyzetre és feladatokra. „A hatalomváltozás következményei”című részben újraközli  „Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet munkája a Román Impérium alatt „ ( közös könyvben megjelent „Az EGE szerepköre, célkitűzései és lehetőségei” című részt s ezzel az érvényes folytonosságot hangsúlyozva, de azt is, hogy az erdélyi magyar társadalmat miként csonkította meg az 1919.február 8-i román földreform: „ A földreform a magyar nemzeti vagyont érintette, és a főhatalomváltozás mellett nagy társadalmi problémákat vetett fel: 1. A magyar középosztálynak, amely főleg az állami életben, közigazgatásban talált elhelyezést, kétségessé vált a megélhetése., 2. A volt nagybirtokos vezetőréteg lába alól kicsúszott a föld.,3. A falusi népfelesleg azelőtt a városokban, hadseregben mint altiszt és gyáripari üzemeknél helyezkedett el, ami az események után hosszú időre lehetetlenné vált. Társadalmunknak tehát jelentős hányada komoly megélhetési gondok elé nézett.”(16)

 „Az új magyar szervezkedés irányai”, „Az EGE megújulása”, részekben való fejtegetés után viszont, a „Vissza a faluba!” jelszavát már azzal a reménnyel erősíti, hogy „Nevelkedik a falu új értelmisége” (17) s ezzel a megszervezhető jövő esélyét is megjeleníti.

        Az EMGE centenáriumát készíti elő „Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-1943.” című(18) számvetés . Előszavában Demeter Béla joggal fogalmazza meg:”…ez az egyesület a magyar föld egyik legcsodálatosabb hajtása. Az a társadalom ugyanis, amelynek problémáit műveli, sohasem tekintette ezt az intézményt csupán annak, amivé alapszabályai jelezték, hanem mindig olyannak látta, amivé az erdélyi föld sorsa és annak küszködő magyar népe rendelte. De bárhogyan is változtak a feladatai,-hol gyomirtást végzett, hol a talajt készítette elő a termékeny eszmék számára, vagy átalakult a testvéri közösség mentsvárává, – alapcélkitűzése mindig ugyanaz maradt: a mezőgazdasági népnevelés. Ebben az egyetlen szóban minden benne van. A cél és annak eszköze is. A fejlődés, a jólét alapja a műveltség. Minden magyarnak, akit ezen a tájon a sors a földhöz kötött, tudnia kell, hogyan gazdálkodjék. Munkájának egyre jobb és különb minőségi eredményével nemcsak az anyagi jólét területén halad, hiszen más az emberi értéke is, más a minősítése is a társadalomban és más a szerepe is a társadalom életében. A falu többé nem az elmaradottságot, hanem a szellemi és lelki tisztasága mellett a legteljesebb és komolyabb életformát is jelenti. Bizonyos, hogy ennek a feladatnak a megvalósulása nemcsak a ma kérdése, hanem a tegnapé éppen úgy, mint a holnapé, mert a műveltség évszázados elmaradottságát sohasem lehet egy-két évtized alatt behozni. Nem lehet különösen akkor, amikor az új építő eszmék, amelyeket be kell oltani a falu lelki életébe, magát a mindennapi kenyér kérdését érintik, tehát az emberi életnek éppen azt a pontját, amelyhez a legmerevebben és görcsösen ragaszkodik. Amit ma biztosnak hisz, azt csak akkor hajlandó megváltoztatni, ha teljes bizonyosságot szerzett a jobb eredményről….Mindez azonban nemcsak az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület gondja. Fel kell vonulnia a társadalom minden szervezett segítő erejének is. Elsősorban az államnak, a földmívelésügyi kormányzatnak, hogy a gazdatársadalom ügyeit igazgassa.., De még sok más állami és szabadtársulási szervezet is van, amely mind a falu kérdéseivel foglalkozik. És így minden olyan állami, vagy társadalmi szervezetnek és intézménynek, amely a falu sorskérdéseit intézi, a legjobb egyetértésben kell együttműködnie, mert csak így kapja meg teljes hitelképességét a nép előtt, és tanításai csak így találnak biztos követőkre.”  Az  évjelentés bevezetője végül ezzel zárul: „A jelentés legyen bizonyságtétele annak, hogy a közösség szelleme alkot Erdély földjén.”(19) Az 1940 utáni, második redivivusát élő, de csak Észak-Erdély területén újra belelendülő EMGE tevékenységét olyan alcímek alatt  mutatja be, mint 1. EMGE-tanfolyamok (gépkezelői tanfolyamok, talajerőfenntartás, okszerű vetésforgók, védekezés stb.), 2.A mezőgazdaság közvetlen irányítása ( növény- és gyümölcstermesztés, állattenyésztés és egészségügy, birtokpolitika, közellátás, árpolitika és értékesítés stb. (20), 3. Az EMGE érdekképviseleti szerepe (kamarai megbízatás, kamarai vagyonkezelés, paritásos bizottságok, adóügyi tanácsadás, terményértékesítési tájékoztató, a termelési jutalmak kiosztása stb. (21)

         A történelem viszont közbeszól, s a szakértelmet felváltó politizálási szándék, Demeter Bélát is, ha rövid időre is, a cselekvés más mezejére szólítja.

         Ám 1944.december 1 – 1945. január 2. között újra az EMGE szolgálatában találjuk. Különleges és fontos megbízatást kap az EMGE észak-erdélyi vezetőségétől. Mint megbízatásáról Demeter Béla írja: „ A háborús események és a közlekedési nehézségek miatt az EMGE-központ és a külső hálózat között – mint ismeretes – megszakadt az összeköttetés. Éppen ezért – a gazdakörök és a megyei kirendeltségek munkájának újrafelvétele és folytatása érdekében – megbízatást kaptam az EMGE-direktóriumtól, hogy látogassam meg Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód (vármegyék) és a Székelyföld útbaeső falvait és a megyei kirendeltségeket. Ennek rendjén pedig állapítsam meg a mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, különös tekintettel a legsürgősebb tennivalókra.”(22)

        A Demeter-jelentés egy másolatát, az Erdélyből 1946-ban Magyarországra áttelepedett kommunista politikus, Simó Gyula hagyatékában találta meg Vincze Gábor szegedi történész, és az „EGE-EMGE-RMGE, 1844-1994, 150 éves története”(2004.)  című kiadványban(23) közli először . Ugyancsak ő jegyzi e kordokumentum margójára, hogy: „Demeter Béla jelentése a XX. századi Erdély történetének egy rövid időszakába nyújt betekintést. Ez a dokumentum nem csupán azért lehet érdekes a mai olvasó számára, mert –  az idősebb nemzedéket leszámítva – egy teljesen ismeretlen periódus válhat ismertté a jelentés elolvasása után, hanem azért is, mert – ellentétben azokkal a Romániában vagy Magyarországon megjelent visszaemlékezésekkel, amelyek érintőlegesen kitérnek Észak-Erdélynek erre a négy hónapjára is – Demeter jelentése nem a politikum szférájával foglalkozik, hanem – az EMGE vidéki kirendeltségeinek helyzete mellett – az   „észak-erdélyi köztársaság” egy részén uralkodó „közállapotokat” mutatja be.” Ez a  Demeter Bélára bízott feladat tömör és pontos megfogalmazása, amihez nem csatolhatunk mást, mint a jelentés összegző megállapításait, vagy talán elegendő, ha  csak a legszükségesebb tennivalókat megfogalmazó záradékot: „ A helyszíni tapasztalatok alapján Észak-Erdély teljes gazdasági összeomlását csak úgy kerülhetjük el, ha az illetékes tényezők azonnal cselekednek: mezőgazdasági, ipari, kereskedelmi munkaerő, közlekedésügyi, pénzügyi és biztonsági tanács megalakítása. Minden egyes kérdésnek hozzáértő szakember legyen a vezetője, akik a politikai szempontok alapján dolgoznak. Ezeknek a hivatása a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megszervezése, az észak-erdélyi iparvállalatok megtekintése, üzembehelyezése, nyersanyagról történő gondoskodás, a közrend teljes helyreállítása, az árucsereforgalom megszervezése stb. Ha egy ilyen szerv létrehozása bármilyen akadályba ütközne, akkor egy termelésügyi kormánybiztos kinevezése szükséges, és a többi reszortok mint ennek olyan osztályai működnek. Éppen így múlhatatlan két gazdasági összekötő kinevezése, az egyik az Alföld, a másik Románia irányában. Ne felejtsük el, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkálatok megszervezésére alig két hónap áll rendelkezésünkre, és ha idejében nem történik intézkedés, úgy a gazdasági helyzet véglegesen lejtőre jut.”(24)

1945. augusztusában már mint a budapesti Békeelőkészítő Osztály szakreferense dolgozik. Többszöri erdélyi beutazása és felmérése, tapasztalatok összegzése után készíti el azt az összefoglaló tanulmányt az erdélyi magyar kisebbség gazdasági és oktatási intézményrendszeréről, melyben utoljára az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület helyzetéről is ír. „ Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület – az EMGE – az első világháború előtt a nagybirtokosok érdekképviselete volt. A kisebbségi élet nyomasztó szükségei azt parancsolták, hogy az egyesület az egész, az erdélyi magyarság 80%-át tevő gazdaközönséget magában foglalja. 1936 óta új keretekben, teljes közösségi szellemben vette föl a szervezés, oktatás és irányítás munkáját. A bekövetkező változások rendjén az Egylet 1940-ben két részre szakadt. A dél-erdélyi EMGE Nagyenyed központtal a legsúlyosabb elnyomatást élte át, négy éven át közgyűlés tartását sem engedélyezték a román hatóságok, vezetőit pedig állandóan üldözték. Észak-Erdélyben a magyar uralom nagy fejlődést indított meg. Mind az ismeretterjesztő, mind a termelő és értékesítő szervezetek s ezek berendezései új munkaterületeket nyitottak meg a tanulni vágyó magyar gazdaközönség előtt. A háború utolsó, majd befejező fordulatai megakasztották a megindult fejlődést, Erdély sorsának eldőlése viszont összekapcsolta a két részre szakadt egyesületet. Megtépázott állapotában az erdélyi magyarság politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség vette szárnyai alá az  EMGE-ét.(…) Az egyesület vezetősége tisztán látja, hogy a lét vagy nemlét kérdése előtt áll, mert anyagi eszközei hiányzanak, hogy az Egyletet munkára lendítse. Folyóiratát, az Erdélyi Gazdát, nem tudja megjelentetni.” (25)

        E sötét valóságnak tudatában, mégis a feladatok fényében próbálja megfogalmazni mindazt, amit a tudás és felelősség birtokában nem hallgathat el, azt hogy az erdélyi magyar gazdatársadalom szempontjából milyen létfontosságú feladatok elvégzése hárul az EMGE-re a XX.század közepén. Ha hagyták volna élni az EMGE-ét. S ha hagyták volna élni Demeter Bélát is.

        Rehabilitációs szándékunknak nyilván része, Demeter Bélának, az elfelejtett kisebbségi politikusnak és a béketárgyalások megbízott szakreferensének tevékenységét és hátrahagyott, ismert vagy még lappangó írásos hagyatékát is részletesen  felleltározni, megismertetni és méltó helyére tenni. De nyilván ez már egy más tanulmány részét képezné. Vállalva a tévedés kockázatát is, valakiknek lelkiismereti feladatuk kellett volna legyen a hiátus kitöltése. De íme megteheti ezt az utókor is, akit  kíváncsivá tett ennek a , jövőjéhez szükséges életműnek és hagyatéknak a teljes ismerete. Talán!

     De addig is érvényes az eleven lekiismeretbe és tudatba vágó kérdés: Ki és mikor fogja rehabilitálni Demeter Bélát?! Hiszem, hogy mi már elkezdtük annak folyamatát, melyet kitartóan folyamatossá kell tenni. Hiszen 1993-ban, Magyarország első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke, Antall József már megelőzött mindenkit, elsőnek vállalva hivatalos tisztségében mindazt, amit elsősorban az erdélyieknek kellett volna vállalni: egy erdélyi magyar áldozat (vértanú ?) rehabilitációját. 1993-ban Budapest egyik utcáját nevezték volna  el róla, ha nem szól közbe a halálos, súlyos betegség. Azt pedig, hogy az egykori lakóházának falán, a Kecskeméti utcában, emléktábla emlékeztessen Demeter Béla életére és hagyatékára, azt az 1994-es parlamenti választások eredménye hiúsította meg mindmáig szégyenletesen, de nem végérvényesen.

   1990 és 2010 között Demeter Béla életéről és hagyatékáról, neves magyarországi történészek egész sora közölt feltáró és úttörő értékű – mértékű tanulmányt: Romsics Ignác, Raffay Ernő, Fülöp Mihály, Balogh L.Béni , Barabás Béla és Vincze Gábor(több álnév alatt is).

   2010.január 6-án, Kolozsvárott, az Erdélyi Múzeum Egyesület székházában, az Agrártudományi Szakosztály, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a Pro Identitas Alapítvány kezdeményezésére, „Erdélyi sors – magyar sors” című rendezvény keretében emlékeztek a száz éve született Demeter Bélára. Ezt követően a Főtéri  Szent Mihály templomban tartottak kegyeletadó gyászmisét emlékére.

2010. március 20-án Demeter Bélát a Magyar Örökség Kuratóriuma Post Mortem Nagydíjával tüntette ki.

Jegyzetek

1. Románia gazdasági válsága (Demeter Jánossal együtt, Uránia nyomda, Kolozsvár, 1930
2. Hogyan tanulmányozzam a falu életét? Erdélyi Fiatalok – Falu Füzetei 2 sz.Kolozsvár, 1931
3. o.4-5 old.
4. Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok, Erdélyi Fiatalok – Falu Füzetei 3.sz, Kolozsvár, 1932
5. o. 4-6 old.
6. Erdélyi Fiatalok (Dokumentumok, viták 1930-1940) , Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1986
7. o 163-165 old.
8. Keleti Újság, 1932,március 22. Kolozsvár
9. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt (Venczel Józseffel együtt), Pátria, Budapest, 1940
10. o.10-12 old.
11. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1941-42 ( Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT.),Kolozsvár 1942, 3-16 old.
12. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt, Pátria, Budapest, 1940, 3-15 old.
13. o.16 old.
14. Adatok az EMGE történetéhez (A megalakulástól az első világháborúig), Erdélyi Gazda Naptára, 1940, K-vár, 1940, 56 old.
15. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája a román impérium alatt, Pátria, Budapest, 1940, 3-6 old.
16. o.59-67 old.
17. o. 66-67 old.
18. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület munkája 1942-43, Erdélyi Gazda Naptára 1944,K-vár
19. o. 6-12 old.
20. o. 80-87 old.
21. o. 195-199 old.
22. A kolozsvári EMGE-központ kiküldöttjének jelentése. Az EGE-EMGE-RMGE, 1844-1994, 150 éves története, Kolozsvár, 2004, 109 old.
23. o. 105-141 old.
24. o. 161-162 old.
25. o. 163-165 old.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Előző részek:

Kónya-Hamar Sándor: DEMETER BÉLA HAGYATÉKA ÉS EMLÉKEZETE (II. rész)

https://internetfigyelo.com/konya-hamar-sandor-demeter-bela-hagyateka-es-emlekezete-i-resz/